Útikalauz, ha baleseteznél motorral

2019.08.15. 11:11

Június 16-án békésen verettem cirka negyvennel, Esztergom egyik legborzasztóbb kereszteződésében. Én követtem a felsőbbrendű utat balra, egy ismerősöm, akivel előtte motoroztam, jobbra indexelt, de egyenesen ment tovább. Az út amire ráhajtott STOP táblával védi a főutat a szemből érkezőktől. Na ezt a táblát és a hatalmas szürke robogómat nem vette észre egy autós.

A motor jobb oldala kapott egy pofont az autó bal elejétől, onnan lepattanva a bal oldalán csúszott. Én a motorháztető fölött átszaltózva értem földet, és a protektoroknak hála kisebb karcokkal megúsztam. Az autós sokkot kapott, hozzá tényleg majdnem mentőt kellett hívni. A Corsa megúszta kisebb karcokkal és egy törött ködlámpával, szerencsétlen Malagutimnak viszont a burkolata sok helyen összetört és a kormány is eltekeredett.

Egy ilyen balesetnél több eshetőség is szóba jöhet. A legegyszerűbb, amikor senki sem sérül meg és a hibás fél elismeri a felelősségét. Ilyenkor elég kitölteni a baleseti bejelentőt, telefonszámot cserélni, és ha a járművek mozgásképesek akkor nyugodtan hazamehetünk, a továbbiakat a biztosítóval intézzük. Ha véletlen mozgásképtelen marad valamelyik jármű, akkor még mindig nincs nagy gond, elég trélert hívni, amit később a biztosító számla alapján kifizet.

Egyel bonyolultabb szituáció, amikor nincs személyi sérülés, viszont a hibás fél nem ismeri el a felelősségét. Ilyenkor célszerű lefotózni a baleset érintetlen körülményeit (sérült járművek baleset utáni állapotát), gyűjteni pár ráérős szemtanút és rendőrt kell hívni. Itt lefut egy protokoll szerinti helyszínelés, ami órákba telik, de biztosan megállapítják, hogy ki volt a hibás és lényegében elismertetik a tettessel. Ráadásul, ha közlekedési szabály megsértéséből eredően következett be a baleset, még bírságra is számíthat. Itt is születik egy rendőrségi határozat, amit lengethetünk majd a biztosítónak, hogy rendezze a kárunkat.

A legrosszabb eshetőség, amikor valaki megsérül a balesetben. Ilyenkor a másik fél, vagy valamelyik szemtanú köteles mentőt hívni. A mentőkkel együtt érkezik a rendőrség, és ugyanúgy protokoll szerint megindul helyszínelés, betegellátás. Itt a bírság kiszabásában közrejátszik majd a sérülések mértéke is. Nyilván enyhébb (nyolc napon belül gyógyuló) sérüléseknél még csak szabálysértésről beszélünk, de komolyabbaknál már akár bírósági ügy is lehet belőle.

Szerencsém volt, mert nem sérültem meg és a motor is saját lábán jutott haza. A kezemben a baleseti bejelentővel felhívtam a károkozó biztosítóját, az Aegont. Lepötyögtem a robottal, hogy mit akarok, utána pedig a diszpécserrel időpontot egyeztettem, hogy mikor jöhet felmérni a káromat a kárszakértő. Egy szombat délelőtt házhoz jött, és felmért a motoron minden olyan sérülést, amit a balesetben szereztem. Amíg kéznél van a kárszakértő, érdemes neki megmutatni olyan eszközöket, amik a balesetben sérültek meg, például törött telefont, szakadt ruhát, sérült védőfelszerelést. Összeírt egy listát, amit az okmányaimmal együtt alaposan körbe fotózott, és a kezembe nyomta: ezzel battyogjak el egy számlaképes szerelőhöz és kérjek egy hivatalos árajánlatot.

A szerelő körbefutotta a motort és lebontotta azokat az idomokat, amik alatt sérülhetett a váz vagy a kormányszerkezet. Egy másfél órás munkadíjat felszámolva kaptam egy hivatalos árajánlatot, amiben a motort teljesen újjáépíti eredeti alkatrészekből. A probléma ott kezdődik, hogy mivel a motorom tíz évnél öregebb (2003-as), a biztosító fix ötven százalékos amortizációt számít az alkatrészekre. Ez azt jelenti, hogy mondjuk az én százezer forintos új fejidomomból, csak ötvenezer forintot fognak kifizetni. Ebből kiindulva érdemes bontóból összehalászni a motor alkatrészeit, viszont itt a biztosítónak számolnia kell egy összefényezés, vagy egy komplett újra fényezés költségével.

Kezünkben az árajánlat, most már felhívhatjuk a biztosítót, hogy hova és milyen formában juttassuk el hozzá. Nekem elég volt lefotózni és beküldeni egy specifikus e-mail címre. Innentől várni kell a reakciót, a biztosítónak 15 napja van valamilyen formában ajánlatot tennie a kárrendezésre. Érdekesség, hogy például az Aegonnál kérhető opció a gyorsított eljárás. Ennek az volt a hatása, hogy gyanútlan pillanatomban kaptam egy SMS-t,amiben a biztosító közlemény és bármiféle értesítés nélkül, utalt a számlámra 180 ezer forintot. Persze értetlenül álltam a telefon előtt, mert egyrészt ez gyanúsan hamar ment, másrészt a motor tényleges értéke inkább az a bő 400 ezer forint. Az ügyfélszolgálat felvilágosított, hogy ez csak előleg, és ezt azért kaptam mert gyorsított eljárást igényeltem. Ez elméletben a kárszakértő által kalkulált összeg.

Egyelőre nincs más hátra, mint várni a biztosítóra. Ha gazdaságosnak találja a javítás költségét a motor árához mérten, akkor kiszámol nekünk egy összeget, vagy kér egy árajánlatot a javításra. Ebbe - pótszemlével együtt - mindennek bele kell férnie, ami hozzájárul ahhoz, hogy a motor újra talpra állhasson. Ha az összeg erre nem elég, akkor érdemes tovább kardozni a biztosítóval. A másik két eset a gazdasági totálkár - amire a biztosító szeret csak GTK-ként hivatkozni - és a műszaki totálkár. A gazdasági, amikor annyira drága lenne a javítás (a motor baleset előtti értékéhez képest), hogy a biztosító inkább felvásároltatja egy bontóval és a motor – általuk számolt – piaci értékét elutalja. A műszaki totálkár, amikor a motor rendbehozható kívülről, de mondjuk olyan főelem sérült, mint a váz vagy a kormányszerkezet. Ilyenkor a motor nem térhet vissza biztonságosan a forgalomba, és ugyanúgy felvásároltatják - mert lényegében itt is megvalósul a GTK.

A balesetet okozó félnek ilyenkor két lehetősége van. Az évek alatt gyűjtött bónuszából le fognak vonni kettőt károkozásért (mindegy milyen mértékű a kár). A másik lehetőség, hogy a mindenféle költséget, amit a károsultnak megítéltek azt megtéríti a biztosítónak. Ebben az esetben nem veszít a biztosítási bónuszából, és az éves díja ugyanúgy kedvezményes marad. Ezek mellett, hogyha valami komolyabb közrejátszó tényező volt a balesetben: valamilyen szer, vagy alkohol hatása alatt állt, vagy a károsult komolyabb sérüléseket szenvedett, amellett, hogy bírságra számíthat a vezetéstől is eltilthatják. Ráadásul ebben az esetben a biztosító még a kifizetett összeget is visszakövetelheti a károkozón.

Érdemes odafigyelni arra, hogy a baleset után 30 napunk van bejelenteni a balesetet, ha mi vagyunk a károsultak. Ha mi okoztuk a kárt, 5 napunk van bejelenteni. A biztosító a már fent említett 15 napon belül ajánlatot kell adjon a sértettnek. Sajnos ezt könnyű kijátszani, mert egy rakás feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy erre kötelezhető legyen. A tényleges kifizetést viszont semmilyen törvény nem szabályozza, így a biztosító hónapokig elhúzhatja az ügyet. Oda kell figyelni, és tartani a kapcsolatot, mert a biztosítási ügyek elévülésének lehetősége is benne van a pakliban.

Nekem szerencsém volt, mert az utolsó beérkezett számlámhoz képest következő héten kaptam egy komplett ajánlatot az Aegontól. A szakértők megállapították, hogy a motor kárkori értéke 370 ezer forint volt, viszont a baleset utáni értéke 111 ezer forint. Ugye korábban már kiutaltak nekem 180 ezer forint előleget, így a 370-ből levonták a 111-et és a 180-at, a fennmaradó összeget pedig elutalták kártérítésként, így nekem már volt 180 + 79 ezer forintom. Ezek után nekem a következő dolgom, hogy eladom a roncsot. Meghirdetem 111 ezer forint közeli összegért, és ha kevesebbért is viszik el, teszem azt, eladom 80 ezer forintért, a maradék 31 ezret a biztosító kifizeti, és végül pénzemnél vagyok, megvan a 370 ezer forint.

Úgy gondoltam, hogy ez a motor több pénzembe került. Szép állapotú ritka olasz robogóról van szó, amiből Használtautón csak két eladó példányt találtam. Az egyiket 400 ezer forintért, a másikat 495 ezer forintért árulták, ezért írtam az Aegonnak egy felülbírálási kérelmet. Megírtam, hogy sajnos nem tehetem meg, hogy kisebb összegeket is elengedhetek a motor mellet, mert éppen csak mellé tudok majd tenni motorvásárláskor és szeretnék legalább egy hasonló kaliberűt. Legnagyobb meglepetésemre két nap alatt reagált a biztosító telefonon, és tekintettel arra, hogy a motor ritka, 430 ezer forintot ítéltek meg kárkori értékre. Ezzel teljesen elégedett voltam, innentől már csak a roncs eladásával kell foglalkoznom, és pénzemnél vagyok.

Szerencsém volt, mert a baleset sem volt komoly, a károkozó is teljesen együttműködő volt, a szerelő is azonnal tudta vállalni a motoromat és a biztosító is gyorsan intézte a káreseményt. Sokak szerint ez a kárügyintézés nekem most olyan volt, mint a nagykönyvben, minden gördülékenyen ment - ez az esetek cirka felében működik így. Remélem a balesetem hozzájárul majd ahhoz, hogyha valakivel hasonló történik, az tudja majd, hogy merre induljon el és hol, mire számítson.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.