A spéci cuccok bosszúja

2004.11.02. 12:37
A történet kérdés is, meg talán okulás is a többieknek. Van egy Suzi GSX 1200-m, amit egyébként nagyon szeretek, kitűnő sokcélú gép. De persze az emberben motoszkál ez-az, főleg télen, ennek első lépésben az lett az eredménye, hogy vettem rá egy Remus Genesis karbon dobot. Ami tulajdonképpen rendben is volt, szép hangot produkált, de kis hajszál esett a levesbe, amennyiben gázelvételnél a motor visszapufogott, amit a gyári dobbal sose csinált.

Egy szezonnal később vettem hozzá egy mosható légszűrőt, eredetileg az újabb GSX 1400 típushoz gyártott, de tökéletesen passzol. Egészen őszintén mondom, ezt tényleg kizárólag abból a megfontolásból vettem meg, hogy egyszer és mindenkorra kiküszöböljem a papír szűrők kötelező cseréjét hatezrenként. A boltban, ahol vettem, egy kukkot nem mondtak arról, hogy vigyázat, ez másképpen lélegzik, mint a papír! Nos hát, másképpen lélegzett, egyszerűen mondva, a motor működése felborult, egyértelműen sokkal több levegőt szívott, mint üzemanyagot.

Valószínűleg itt kellett volna megállnom, kidobni a mosható légszűrőt, és okulni. Sajnos, nem ezt tettem, hanem elhatároztam, hogy nem nyugszom bele, kell legyen megoldás. Utánanéztem, lehetséges-e Dynojet, vagy hasonló kittet vásárolni, nos, az én típusomhoz nem volt kapható. Ellenben a Dyno európai fődisztribútoránál beszélgettem egy hozzáértőnek mutatkozó emberrel, aki azt tanácsolta, egyszerűen emeljük meg a tűszelepet (gondolom, kerüljön több benzin a porlasztókba) és próbálkozzunk nagyobb átmérőjű főfúvókákkal.

Elmentem az egyik budapesti márkaszervizbe, előadtam a helyzetet, és otthagytam a motort. Nem részletezem, volt pár kör. A végeredmény, amivel pár ezer kilométert már mentem, a következő: egy mérettel nagyobb fúvókák, egy plusz szivacsréteg a légszűrőben (abból az anyagból, amit robogókhoz használnak), 7,5-8 literes fogyasztás szemben a gyári állapotú 5-6 literrel, viszonylag lineáris teljesítménykifejtés (korábban rettenetes lyukak voltak pl. 4-5 ezres fordulat táján). Semmi különösebb előnyt nem érzékelek, elköltöttem sok pénzt, rengeteget bosszankodtam, ennyi. Most azon gondolkodom, hogy veszek egy papírszűrőt, és tavasszal megpróbálom, ha jobb a dolog, akkor mindezek után mégis csak kidobom a mosható légszűrőt. Ha van esetleg valami jó tanácsod, megköszönöm, a többieknek meg azt üzenem, tízszer is gondolják meg, mielőtt elkezdenek babrálni a gyári cuccaikon.

A történet több mint tanulságos, elgondolkodtató és abszolút egyetértek leveled utolsó felhívásával, hogy mindenki jól gondolja át, mielőtt lecseréli a gyári cuccokat. Egy mai átlagos motorkerékpárt alapul véve megállapíthatjuk, gyárilag jól konstruált, kezelhető, csendes, stb. Viszont azt is megállapíthatjuk, hogy nincs az általa elérhető teljesítmény maximumán, nem a legszebb a hangja és nem mindig mindenből a legtetszetősebbet és a legjobb minőségű anyagokat használták fel a gyártás során.

Kinek, mi tetszik ugye? Fogyasztói társadalomban élünk, minek a lényege a választék, hogy mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb terméket, és meg is vegye azt. Ínyencebb vásárlók eleve olyan motort választanak, ami kapásból tele van finomságokkal: Öhlins gátlók, Brembo fékek, fém fékcső, speciális kipufogó, könnyű, vagy legalábbis könnyebb kerekek, rengeteg kevlár cucc és ezt sorolhatnánk a végtelenségig. Az ilyen igények kielégítésére készültek a Bimoták, vagy mondjuk a Ducati egyes változatai.

Van, akinek tökéletesen megfelel a gyári motor, csak a kipufogót szeretné lecserélni a hang miatt, vagy a fékcsöveket a határozottabb nyomáspont miatt. Nekik sietnek segítségükre a kiegészítőket és speciális alkatrészeket gyártó cégek. Például egy sportmotorra kapásból tizenöt cég kínál kipufogót, nem beszélve az egyre fejlődő és számukban is növekvő hazai gyártókról. Itt is, mint az élet egyéb területein, sokan csak a márkanevet nézik, vagy az alapján döntenek, hogy a drágább a jobb. Érdemes tüzetesebben megvizsgálni melyik cég mit ígér, valamint nagyon fontos (mint mindig) elolvasni az úgynevezett kisbetűs részt, hogy pl: a kipufogó cseréjével, vagy a légszűrő cseréjével párhuzamosan milyen egyéb beállításokat, vagy átalakításokat kell végezni.

Egyszer olvastam egy összehasonlító cikket, ahol egy Yamaha XT600-at mértek meg különböző kipufogókkal. Volt olyan közöttük, amelyikkel pár lóerővel gyengébb lett a motor. Célszerű olyan helyen vásárolni, ahol azonnal fel is szerelik a terméket, és ha kell, elvégzik a szükséges egyéb beavatkozásokat is. Javaslom, hogy ha valaki vásárol egy kipufogó, légszűrő, jetkit kombinációt, mert teljesítményt szeretne növelni akkor olyan helyen végeztesse el a műveletet, ahol van fékpad (vagy az installálás után keressen fel egy ilyen helyet) és egyből mérhető a teljesítmény változása!

Konkrét esetedet nézve, nem tudom, melyik szerviz végezte a műveletet, de azt nem hiszem el, hogy egy nyitott szűrőhöz csak úgy lehessen hozzáhangolni a porlasztót, hogy plusz szivacsokat és egyéb segédeszközöket építenek be. Szintén a nem jó beállításra utal a 4-5 ezres fordulaton lévő lyuk. Akár ahhoz is be lehet állítani a porlasztót, hogy a motoron nincs is légszűrő, mint például a befecskendezők térhódítása előtti időszakban a versenymotoroknál. Megosztok veled egy tapasztalati tényt, sok esetben kisebb főfúvókát kell tenni a porlasztóba, ha úgynevezett sport, vagy nyitott légszűrőt használunk.

Én nem javasolnám a légszűrő visszacserélését a fent jelzett okok miatt, sokkal inkább megpróbálnék kíséretet tenni a jó beállításra! Ha elfogadsz egy tippet, Pardi Motorsport, Koncz Anti, 452-3737.

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!

A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.