A Yamaha legnagyobb bukása, mégis megvenném

Kedves Nepperűző,

Tudom, úgy általában ismeretlen, ritka youngtimert nem szabad venni, de konkrétan a Yamaha TX750 ellen van valami kifogás? Tudok egy szépet Ausztriában, de mindenki le akar beszélni róla, de nem tudják megmondani mi benne a rossz, csak mondogatják, hogy azért szar, mert...

Szerinted? Egy hangulatos hétvégi gépet szeretnék csak, nem mindennapi használatra.

Szabad megvenni, ha a konkrét példány jó állapotban van és okmányai is vannak?

M. Matyi

Matyi,

húzhatsz lapot tizenkilencre, lehet, hogy bejön. Én a magam részéről nagyon kedvelem a modellt, a hetvenes évek egyik legszebb formaterve. A megvásárolhatóságáról megoszlanak a vélemények, de mivel elfogult vagyok a TX-szel, meg úgy általában azzal, amit senki nem kedvel, mesélek róla neked.

A Yamaha a hatvanas években vált népszerűvé. A praktikus és megbízható kétütemű motorjaik az egész világon sikeresek voltak, versenyzők és utcai ingázók is örömmel választották léghűtéses gépeiket, sőt, a magyar pártvezetés is ilyet akart lemásoltatni Pannonia P20 gyanánt – majdnem sikerült.

Az első négyüteműjük az XS1 volt. A történelmi hűség kedvéért illik megjegyezni, hogy ez eléggé német gyökerű gép, hisz nem a Yamaha fejlesztette, hanem a Hosk céget vették meg, annak 26 lóerős DB500 modelljével együtt.

Ez a sorkettes az egyik legjobb japán gépe volt az ötvenes évek végének, ám tagadhatatlanan hasonlóság mutatkozott a blokkja bizonyos megoldásai és a Horex 500 között. A Yamaha néhány évig pihentette a gépet, majd 650-esre felfúrva, új forgattyúsházzal kiadta. Természetesen nem tekinthető ez lopásnak, volt annyi differencia, hogy ez új konstrukciónak tekinthető.

A piac jól fogadta az angolos formájúra átrajzolt gőzkalapácsot. Ahhoz azonban, hogy a Honda döbbenetes sebességű előretörését legalább távolról lekövessék, szükség volt egy sportos 750-esre. Rekordidő alatt, 1972-re elkészültek a TX-szel, amely teljesen saját tervezésű sportmotorkerékpár volt, OHC vezérlésű soros kéthengeres.

Nyoma sem volt az ötvenes évek örökségének: a világon először szériában kínáltak dupla kiegyensúlyozótengely, amelynek az OPBS, vagyis Omni-Phase Balance System nevet adták. A nullszéria 61 lóerőt tudott, amely a 69 lóerős Hondával szemben is komolynak számított – állítólag a Yamaha sprintje jobb volt a soros négyes konkurenciáénál.

Nagyot akartak gurítani: nem csak erős volt, de szép is. Harmonikus festés, jó színek, felhasználóbarát megoldások: még a hátsólámpa meghibásodására figyelmeztető égőt sem felejtették el. A hosszú nyereg két személynek is bőséges, de a kor színvonalán a dupla tárcsafék is komoly fegyvertény volt.

Mire Németországban engedélyezték, 53 lóerő lett belőle, de így is rendkívül jól fogadták a szép és harmonikus motorkerékpárt. Amennyire gyorsan felkapták a TX750-et, olyan gyorsan dobták el – ez lett a Yamaha történetének egyik legnagyobb piaci bukása.

A hozsannázások után éles váltással jöttek a szörnyű hírek. Besült blokkok, tönkrement váltók; az ígéretesen induló eladások azonnal megtorpantak. A gyár mérnökei gyorsan reagáltak, minden leszállított motorra olajhűtőt szereltek. A tulajdonosok a hengerek közötti interferenciacsövet okolták, de sokak számára a láncfedél alá szerelt olajszűrő volt a hunyó, amely patronjának furcsa ragasztása állítólag bekerülhetett az olajkörbe. Sokan zárták le a fedelét alulappal, és hondás vagy BMW-ről származó filterrel oldották meg a gondot.

Talán túl gyors volt a fejlesztés? Nem tudni, egy biztos, a Yamaha igyekezett jól lereagálni a helyzetet. Példátlan tempóval 18 komoly változtatást eszközöltek: szelídebb vezérlési idejű vezérműtengelyt tettek az OHC hengerfejbe, hőtűrőbb hajtókarcsavarokat és csapágyakat alkalmaztak, megváltoztatták a tömítések anyagát, olajhűtőt építettek be, valamint lejjebb engedték a kartert, amibe így több kenőanyag fért.

Mint halottnak a csók: 1974 januárjában már 600 eladatlan példány volt csak Németországban, de az amerikai piac sem nyelte le a békát. Annak ellenére, hogy sikeresen megoldották a túlmelegedést, nem kapott második esélyt a TX. Nem számított a leárazás, nem érdekelt senkit a gyári közlemény. A soros kettes nyom nélkül tűnt el – a Yamaha azóta sem hánytorgatja a rossz emlékű gépüket.

Hogy megvenni szabad-e? Végül is miért ne. Ha az általad kinézett életben maradt mostanáig, feltehetőleg a gyárilag javított szériából származik, annak pedig elvileg nem lehet hibája – a 72-es besülések amúgy is csak sportos használat közben jöttek elő, az utcai motorosoknak elvileg nem volt bajuk a melegedéssel.

Tudtommal a német TX750.de oldal a legjobb, aktív tulajdonosok üzemeltetik. Vázszám alapján talán neked is tudnak segíteni – nem hinném, hogy az alkatrészellátása túl jó lenne a rendkívül rövid életet megélt Yamahának. Ennek ellenére hobbimotornak jó, sőt, én egy ilyen veterán esetében előnynek érzem, hogy ritka: a tucatmotorokból sosem lesz drága, megbecsült gyűjteményi kincs (de ha úgy adja ki, pompás custom alany).

Ha megvetted szólj, kipróbálnám, naná...

Üdvözlettel:

A Nepperűző