Nagy név pofátlan áron?

Teszt: Benelli Quattronove X 50

2012.02.11. 07:25

Adatlap Benelli Quattronove X 50 (49 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 49 cm3
  • Hengerszám: 1 hengeres,
  • Teljesítmény: 4.5 LE @ 7500 rpm
  • Nyomaték: 4 Nm @ 6500 rpm
Nem tudtam, mit is gondoljak, amikor kiderült, hogy egy Benellit bíznak rám. Olyan ez a márka, mint autóban a De Tomaso: valahogy mindenkinek ismerősen cseng a név, mégis nehéz felidézni, hogy pontosan honnan. A cimbora már hallotta valakitől, hogy valami olasz, és jóféle. Az ilyesmi bizalmat kelt. Ráadásul képen egész jól nézett ki. Csakhogy tudtam, amit a többség nem: a százéves Benelli márka ma már nem olasz, hanem kínai.

Ez a tény önmagában a világon semmit nem jelent: Kínában manapság már nem csak vérgagyi készül, hisz lassan mindent, ami kisebb, mint egy autó, ott szerelnek össze. Ráadásul a kínaiak sem őrültek, hogy megvegyenek egy jó márkanevet egy vagyonért, majd lejárassák valami ócskavassal. A Benelli név jelen esetben azt jelenti, hogy a kínai robogóipar kínálatának csúcsával lesz dolgom. Arról azonban fogalmam sem volt, hogy ez hová helyezi abban a koordinátarendszerben, amelyben eddig jobbára csak Honda, Yamaha és Piaggio robogók szerepeltek.

Ahogy a tesztrobogó előkerült a raktárból, kiderült, hogy a Benelli nem csak képeken mutat jól. Rendesen teleszórták mindennel, amit egy korszerű robogótól elvárna az ember: vannak a hullámos féktárcsák aranysárgára eloxált féknyergekkel, rezonátoros kipufogórendszer, LCD műszerek digitális sebességmérővel, és persze a ma divatos űrhajóformák mindenütt. Ráadásul a részletek kidolgozása sem tűnik elnagyoltnak: legalább átlagos minőségű tárgy benyomását kelti. Nem hasonlítanám a japán robogókhoz, de látványos hibákat nem fedeztem fel rajta.

A képek ritkán adják vissza egy robogó méreteit, és ez itt fokozottan igaz. A Quattronove – vagyis 49-es – meglepően testes jószág, és ez a nyeregbe ülve még inkább érezhető.

Azt gondolná az ember, hogy ha már a kínaiak és az olaszok sem épp a nagy átlagmagasságukról híresek, biztosan olyan robogót készítenek, amivel egy tizenhat éves kislány is könnyedén elboldogul. Ehhez képest felnőtt férfi létemre csak lábujjhegyen értem el az aszfaltot. Valószínűleg jól illene egy átlagos svéd férfihez, az egyetlen probléma az, hogy a skandináv országokban messze nem olyan népszerű a robogózás, mint délebbre. Ráadásul a kormány, a nyereg és a lábtartó egyenes, szinte hátradőlős testtartás felvételére ösztönöz, amit képtelen voltam megszokni – szerencsére a hosszú taposókon hátrébb is elhelyezhettem a talpamat, ami jóval kellemesebb pozitúrát eredményezett.

A fura ergonómiának van előnyös oldala is: a kakasülőről kiválóan átlátható a forgalom, és mi is jól látszunk – nem kell attól tartani a Benelli nyergében, hogy nem vesznek észre az autósok. A magas építés másik kellemes mellékhatása, hogy a 12-es kerekek és a vékonyan párnázott ülés között bőven marad hely, így szép nagy sisak-, illetve csomagtartót alakíthattak ki, ahol egy zárt bukó is gond nélkül elfér. Ráadásul tiszta és szagtalan, hiszen a benzintank a lábtartó alatt lakik. Ugyanakkor a két láb között végigfutó gerinc, amelyen a tankolónyílást elhelyezték, elveszi a másik szokásos szállítási lehetőséget, a sík lábtartót, ami a legtöbb robogón rendelkezésünkre állna.

Menet közben aztán kiderül, hogy hol spóroltak leginkább a kínaiak. A sportos külső csak illúzió: a gép műszaki szempontból teljesen átlagos kétütemű ötvenes. A kipufogó csak formájában hasonlít a rezonátoros sportrendszerekre – legalábbis a motor karakterében nyoma sincs hirtelen teljesítménynövekedésnek. Végig egyenletesen húz, és nem is kiugróan erős: a sebességmérőt 62 km/h-ig sikerült feltornászni sík úton, ennél többet csak lejtőn mutatott a műszer.

Ennyi persze általában elég a hétköznapi városi közlekedéshez. Sokkal kellemetlenebb, hogy a visszahajló kipufogócső épp a nyereg alatt végződik, azaz pirosban állva épp alánk köpi a kipufogógázokat. Így a Trabant-szag egész nap elkíséri az embert – még órákkal a motor letétele után is meg-megcsap, ha nincs kéznél egy váltónadrág.

A gép másik feltűnő gyenge pontja a két kínai gumiabroncs. Lehet, hogy nagyon tartósak, de a tapadásuk finoman szólva sem az igazi. Így aztán azt sem nagyon próbálgathattuk, hogy mire volna képes az amúgy elég feszesre hangolt futómű. Aki ilyen robogót venne, feltétlen szerezzen be hozzá jobb tapadású gumikat. És ha már a lecserélendő alkatrészeknél tartunk, ide kívánkozik a két formás, de tökéletesen haszontalan tükör is.

Ezek nem csak kicsik, de kifelé hegyesednek, így alig a tizedrészükben látszik a mögöttes forgalom, a többiben jobbára csak a saját vállunkat tarthatjuk szemmel.

Mindezek ellenére a Benelli jól használható közlekedési eszköz, és a hibái nagy részét bőven ellensúlyozza kedvező vételára. Míg a japán és olasz gyártók zöme 450-500 ezer forint körül kínálja az ötvenes robogókat, a Quattronove X-ért háromezer híján 330 ezer forintot kérnek – ez alatt leginkább csak a nagyáruházakban kínált olcsó kínai gépeket kapni meg újonnan, amelyeknél a Benelli mindenképp nagyságrendekkel komolyabb benyomást kelt.