Túléltem ezt a telet is

2013.05.26. 06:16

Ez volt a harmadik. Végignyomtam motoron, pontosabban robogón, hiszen a kettő közeli, de nem összekeverhető műfaj. Egyre kényelmesebb minden év, védőfelszerelésben már overbooston vagyok, benzinre alig költök.

Egy évet lehúztam az ötvenes Aprilia Gulliverrel, aztán, amikor kiderült, miért nyom le minden autós mindenhol (GPS-sel mért 61 km/h max. sebesség mellett 73-at mutatott az órája), és megláttam a net legolcsóbb rendszámos robogóját, inkább váltottam.

Lassan két éve nyúzom ezt az 1987-es Honda Spacy 250-est, ami abból a felindulásból született, hogy legalább a forgalom tempóját tartani kéne. Amikor bő 60 ezer kilométerrel megvettem, úgy véltem, ha egy telet kibír majd, már jó vagyok. És nem hittem benne, hogy ki fog. A számláló múlt héten átlépte a 66 ezret, a motornak azon kívül, hogy egyszer elment a fényszórója, valamint a motorakksi helyett beleműtött, zselés rádióakku sarujáról pedig néha lecsúszik a csúszóérintkező, nem volt még baja. És nálam a második telén van túl, ma is azzal jöttem munkába, imádom.

Az idei új fejlesztések mind ruhák voltak, alapvetően lejm cuccok és mind az IXS-től jöttek. Ezeket az importőr a totalbike-on nagy port kavart, Zách Danival közös, október végi Triest or Die motoros sztorink után ajánlotta fel. A real-time túraleírás nyomán ugyanis bekerültünk az IXS ruhatesztelő csapatába (tényleg van ilyen, papírunk is van róla), és egy-egy hatalmas láda gönc várt bennünket egy héttel később a szerkesztőségben. Kabát, nadrág, bakancs, téli kesztyű, nekem még spéci maszk is jutott, külön kérésre – ha az ember egyszer újságíró, akkor legyen telhetetlen alapon.

A csizma elengedhetetlen felszereléssé vált ezen a hózivataros télen, és megtapasztaltam a lehetetlent: se decemberben, se januárban, se februárban, se márciusban nem fázott a lábam, ami még a Tucano birtokában is lehetetlennek tűnt korábban. Motoroztam is benne, nem csak robogóztam, igaz, az a táv csak egy oda-vissza 100 kilométer volt, viszont épp nulla fok alatt. A legvégére már kicsit éreztem a hideget, de szó se volt gémberedésről.

Oké, a szóban forgó csizma egy háromszoros szélállóságú, bélelt, téli használatra is alkalmas, a széles határok között ingázó hőmérsékleteket is kellemessé lapító, Madox fantázianevű termék. Anyaga vízálló borjúbőr és spéci, szintén víz- és szélálló, textúrája miatt egyben vízlepergető tulajdonságú szövet, a bélése nedvességkirántó, és önmagában is vízálló Gore-Tex.

Nem akarok nagyon előrerohanni az időben, hiszen a téli tapasztalatokat készültem összegezni, de hordtam azóta harminc fokban is, és nem főtt meg benne a lábam. Ennek oka, hogy a felülete hővisszaverő, ezért a napsütéstől nem melegszik, csak attól, amit a láb vele közöl. Nem egy szellős nyári bakancs, ez tény, de közel sem olyan döglesztő, mint amit egy télen is kifogástalanul meleg csizmától várna az ember. Jó benne, hogy a talpa is betétes, a váltókarnál pedig vastag – hangsúlyozom, vastag! – gumirátétje van, ezért még egy teljesen bejáratós CBR500R váltójának a működtetése is finom dolog, ha ilyenben kell. A Madox egy további középkategóriás dzseki ára, de hiszen egy közepes csizma mindenképpen annyi, tehát nincs itt semmi meglepetés, oszoljunk, kérem.

A maszkról is írtam már egy korábbi posztban, és csak jót mondhatok róla. Ez már a harmadik ilyen funkciójú cuccom, és eddig azt hittem, hogy a maszk mindenképpen rossz, de szükségszerű dolog. Az arcnyílás nem ott van, ahol a szem, a szelet csak mértékkel csökkenti, a homlok csak belesajdul a mínusz tízbe. De nem, ez a Cordoba Evo ott enged kilátni, ahol különben is néznék, az orránál luk van, a szájánál rács, ezért nem olyan hordani, mintha valaki párnába akarna fojtani, még a sisak plekója is kevésbé párásodik vele. És mivel csúszós a külseje, ezért felvételkor nem csúszik el a fejemen mindenfelé úgy, hogy sehogyan ne tudjam visszaigazítani. Jó cucc.

Térjünk a lényegre, a Kirov kabát, Altay nadrág kombóra. Ha az ember kézbe veszi a felsőt, az olyannak tűnik, mint valami középkori lovag páncélja, az alsó, mint egy lovaglócsizma. Nem csoda, háromrétegű(!) marhabőrből és egy Armacor fantázianevű, többrétegű, poliamid-aramid alapanyagú cuccból készült a szett, utóbbinak ilyen érdes, négyzethálós felülete van, mint a zsemlepirító lapnak a platnin. Állítólag emiatt tökéletesen lepergeti a vizet, még mielőtt az megkísérel valami szánalmas beivódási akciót a Gore-Texbe.

Érzik a problémát, ugye? Ha az ember kézbe vesz egy motoros ruházati katalógust, azt se tudja, mit nézzen, mert abban minden tétel valamilyen spéci bőrből vagy űrműanyagból készül, és gőze sincs, hogy a Lockout Closure jobb-e az 500D Airguardnál, hogy a 630D Dynax a soltoTex membránhoz képest mit tud, és hogy a Cynixet eszik-e vagy isszák. (A Grenadáról és az X65991-LIN-ről még nem is szóltam). Ezt mind tudni kéne? Tényleg annyira különböző hatásúak? Lassan külön diploma kell ahhoz, hogy értsünk egy ilyen brosúrát.

Aztán, ami még meglepőbb: nem azok a dzsekik kerülnek sokba, amelyek mellett a leghosszabb listák vannak, hanem a viszonylag egyszerűnek tűnők, mint az enyém. Én speciel motort szoktam annyiból venni, amennyit a Kirov kóstál, de persze nem belőlem kell kiindulni, mert az újságíró csak egy rabszolga, akit arra tenyésztettek, hogy tudjon (majdnem) úgy gondolkozni és érezni, mint akinek van is pénze mindarra a finomságra, amik a tesztekben szerepelnek.

Szóval a Kirov (és párja, az Altay nadrág) külseje marhabőr meg valami műanyag, van bennük kivehető, és természetesen lélegző téli termobélés. A kabátnak kint két, bent 4+1 zsebe van, a nadrágnak két külső. Annyit lélegzik ez a szett, hogy nekem már lassan nem is lesz szükségem tüdőre, azt a ruha elvégzi helyettem. No de, nincs rajtuk szellőzőlyuk, ráadásul a Daniéban például van egy kivehető második pluszréteg, ami a mosást könnyíti. Ráadásul kemény protektor helyett csak puha és vastag polifoamok vannak a hátnál, a vállnál.

Kinézetre sem egy nagy etvasz – néhány vékony csíknyi 3M fényvisszaverő, különben, mint egy óriási, itt matt, ott meg fényes brikett-tojás. Közel sem az a szuperdzseki, mint a Dani teszt-Nimrodja, ezen még az ujj is csak egy helyen szűkíthető. De tény, hogy a bőr-szövet külső levon abból a földöntúli erejű képességből, amivel a cordura ruhák krumpliszsákot képesek varázsolni még a legatletikusabb termetű legényből. Hát még belőlem...

Oké, itt minden cipzár duplán vízzáró technikájú, meg az a fura műszálas, négyzethálós mintájú szövet is valami rettenetesen tudományos – Yamaha János, az importőr szerint, ha ebben el tudok ázni, rosszabb vagyok, mint Wágner úr. Viszont ez a kabát-nadrág kombó valahol a kínálat csúcsa táján van, a szöveg pedig meglehetősen szűkszavú mellette. Azt hiszem a titok nyitja valahol a Gore-Tex táján keresendő, olyan ez, mint az LCD-panel volt tíz éve: karórányi méretben filléres tétel, de ha tévét akartunk belőle, elszédültünk az ártól.

Na, együk meg, amit a svájciak főztek nekünk az IXS-konyhában. Előre kell bocsátanom, hogy a tesztdzseki egyik ujjáról az első felvételnél, a legbátortalanabb, harmatgyenge nyitási kísérletre leszakadt az egyik patent alja. Szerencsére mellékeltek tartalékot, ezért meg tudtuk hekkelni, de mivel a patentfej süllyesztett, ezért Katinak szét kellett fejtenie, majd vissza kellett zárnia a varrást, miközben én egy dörni és egy kalapács segítségével beépítettem az új alkatrészt. Az IXS-nek, úgy látszik, baja van ezekkel a patentekkel, mert kedvenc, szintén IXS márkájú motoros bőrdzsekimről is leszakadt az egyik cipzárrészt takaró patent – igaz, az a dzseki nagyjából 25 éves és használtan vettem a Ciánkáliban 8000 forintért...

Látják, egyik márka erre, másik arra érzékeny, a régi Dainese ruhámon például a gumírozott feszítőszíjak mállottak szét nagyon hamar. Motoros ruhában az egyetlen komoly referenciám egyébként pont az a Dainese, az se volt olcsó, a maga idejében 180 ezer forintba került, de én 80-ért vettem kétévesen egy barátomtól. Az a szett nyitotta rá a szememet a cordura csodálatos világára, akkor tapasztaltam meg a lehetetlent: nyáron csak kicsit olvadtam meg benne, kora tavasszal pedig legalább 150-200 kilométerrel később hűlt át a testem, mint az enyémmel azonos árú bőrös szerkóban motorozó barátaimé.

Sajnos az a Dainese már 2005-ben, amikor megvettem, sem volt igazán wasserdicht, idővel pedig annyira átázós lett, hogy mostanában már az is elég, ha az időjárás-jelentésben bemondják, másnap eső lesz, és már a szekrényben elkezdik nedvesedni belülről. Talán emiatt van az, hogy eddig el sem tudtam képzelni a motorozást kiegészítő esőruha nélkül. Csak sajnos éppen az esőruha az, amit a motorozásban a legjobban utálok.

Az ilyet akkor veszi fel az ember, amikor már alaposan elázott. A nedves motoros ruhára egy gumírozott belsejű, eléggé passzentos plusz réteget felhúzni maga a pokol. Miután rajtad van, és becsukod, az a vizet – amellett, hogy ha jó, nem ereszti be – sajnos ki sem engedi, ezért az ember onnantól izzadságából és a korábban beszívott esőből kikevert, langymeleg koktélban ül. Igaz, legalább a menetszél okozta párolgás miatt nem fázik.

A csizmát védő kalocsni felhúzása még nagyobb pokol, mert azt akkor veszi fel a szerencsétlen motoros, amikor már tényleg minden rajta van, és patakokban ömlik róla az esőruha-tartályba a verejték. Mindezt idegesen teszi, a protektoroktól, a merev motoros ruhától és a ráhúzott esőruhától eleve alig bír mozdulni. Felcsatolja, elesik, rálép a kezére, leszaggatja a sarokpántot, amikor a lábtartóra lépne, elakad a kalocsni talpa, váltani csak találomra tud, hátsókerékkel fékezni is. Káromkodik, gyűlöli, és arra gondol, legalább több víz nem jut be a rendszerbe. De szörnyű.

A pro-level a jobb vízzáróságot biztosító egybe-esőruha, de azt felvenni tényleg olyan, mint a lejtőn szabad szemmel alig látható sebességgel elinduló 424-es gőzős kereke alá feküdni, hosszában.

Nos, lovagi IXS-páncélomat a leghidegebb, leghavasabb és legesősebb téli napokon vetettem be, ráadásul úgy, hogy kipróbáltam, mi van, ha a Tucanót is felkötöm a trepnire üzemen kívüli állapotba. Semmi. A ruha ugyanazt teszi, mint a Dainesém, tehát hamar eljut egy kicsit épp kellemetlenül hűvös szintig, de ott beragad a hőmérséklet. Ahhoz az ember hamar hozzászokik, és utána nagyon sokat bír így – nekem a maximum eddig 100 km volt nulla fok körül, de úgy hiszem, több is simán belefért volna. A régi és az új dzsekim közötti különbség, hogy az új IXS hűvöse érzetre olyan 5 fokkal feljebb van, mint a Daineséé volt, ráadásul egy csepp nedvesség nem sok, annyi nem jutott belülre eddig.

A tél során végül mégis az IXS alsónemű-farmernadrág-Shox-bőrdzseki kombinációt hordtam többet. Ennek a magyarázata egyszerű – egy téli belsős, vastag bőrdzseki (mint a shoxos) kevesebb szelet enged át, ezért a 8 kilométer alatt, mire beérek, épp csak elkezd kihűlni, míg a szövetkabát addigra már beáll a hűvös üzemmódra. Ráadásul a teljes IXS-outfit fehúzása 8, lehámozása 4 perc, míg az egyszerűbb felszerelés maszkostul, csizmástól megvan fel 3, le 2 perc alatt. Csak a szkeptikusoknak: nálunk 5-10 perc parkolót keresni, másik 5 beérni onnan a céghez. Ennyi alatt ruha fel, ruha le műveletekkel együtt bent vagyok. És akkor tisztán behoztam az autó 15-20 perces menetidejét. Egy nap alatt spórolok 30-40 percet, egy hét alatt négy liter üzemanyagot. Megéri? Hogyne, a motor kevesebb mint egy év alatt behozta az árát csak üzemanyagban, most már a ruhára dolgozik...

Igen ám, de 15 kilométer után drámaian megváltozik a helyzet: a bőr durván kihűl és ez ellen semmit se lehet tenni (maximum a mellre tett nyolc réteg újságpapíros trükk jön be), míg a szövetruha egykedvűen, hosszan tartja a beállított hőmérsékletét. És akárhogy is van rajta egy csomó bőrfelület, a Kirov/Altay egyértelműen cordura cuccként viselkedik.

Amellett, hogy elfelejtett beázni, még egy meglepő dolog történt az IXS-gönccel a latyakos időben: nem lett koszos. A kabát vállán van ugyan egy fehér pötty (Madárszar? Bogár?), de különben csak a bőrös részeken látszik egész enyhe porosodás. Úgy látszik, ez a lepergetős trükk működik, na de meddig? Ha 4-5 évig tudja majd, az jó. Ha 2-3 év után elkezd beázni, ahogy a Dainese tette, ahhoz drága. Ezeket majd az idő dönti el, barátaim.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.