100 km csupán kilencszázért

2006.08.28. 13:49

A digitális kijelző is a 650-esről származik, bár ennek a megoldásnak az adaptálása talán nem volt a legjobb ötlet: a nyomógombok nehezen kezelhetőek, a motor mellett állva, erős koncentrációval is kihívást jelent a benyomásuk, nem hogy menetközben, félhomályban vagy kesztyűben. Funkciója nem túl logikus, a felső gombbal csak a kijelző kontrasztja állítható, az alsóval pedig minden egyebet lehet, vagy inkább csak lehetne állítani.

Használhatóság szempontjából a kis Hyo messze legbosszantóbb tulajdonsága, hogy a rajta lévő tükrök jobban hasonlítanak az elvarázsolt kastély mókás, torzítós tükreire, mint egy olyan kiegészítőre, ami segíti a tájékozódást a mögöttes forgalomra vonatkozóan. A koreai fejlesztők fantáziadús, rombusz alakú tükröket terveztek, melynek legnagyobb hátránya, hogy pont azt a háromszöget vágja le, amiben látnánk, hogy a srégen mögöttünk lévő sávokban mi történik. Áldottam a koreai tervezőket, amikor zárt sisakban ringlispíl módjára forogtam, hátha fény derül arra, hogy jönnek-e mögöttem. Napokig állítgattam, míg végére a tükörben a dzsekimmel felesben már a forgalom egy részét is láttam.

Városban, országúton, autópályán, egy és két személlyel is próbáltam a Hyosung 250-es sportgépét. Tapasztalataim pedig alapvetően pozitívak. Minimális plusz ráfordítással élvezetes, pályamotorozásra is alkalmas géppé tehetjük, és jó kis gép a sportbabérokra törő kezdőknek is. Megbízható blokkja, harapós féke, jó menetstabilitása segíti a motoros fejlődését, az ára pedig tényleg magáért beszél.

Műszaki adatok:

Hyosung GT250R - 2006

Motor: V2, négyütemű, nyolcszelepes DOHC vezérlésű, 75 fokos hengerszög
Hengerűrtartalom: 249 cm 3
Furat x löket: 57,0 x 48,8 mm
Hűtés: levegő-olaj hűtés
Keverékképzés: Mikuni karburátor
Teljesítmény: 29 LE 10 000 1/min-nél
Nyomaték: 22 Nm 8000 1/min-nél
Váltó: ötfokozatú mechanikus működtetésű
Felfüggesztés elöl: fordított teleszkópvilla, 120 mm-es rugóút
Felfüggesztés hátul: lengőkar, központi NITRO rugóstag, állítható rugóelőfeszítés
Első fék: hidraulikus dupla tárcsa, 300 mm
Hátsó fék: hidraulikus tárcsa, 230 mm
Kerék elöl: 110/70-17
Kerék hátul: 150/70-17
Méretek (HxSzxM): 2080 x 760 x 1120 mm
Tengelytáv: 1445 mm
Ülésmagasság: 795 mm
Üzemanyagtank térfogata: 17 liter
Száraz tömeg: 155 kg
Színek: fekete, sárga, piros
Ár: 1 039 000 Ft