Túramotor? Enduro? Supermoto? Egyik se, és mégis mindegyik egy kicsit. Erre a kategóriára alkották meg néhány éve a funmoto címkét, viccesnek azonban semmiképpen sem nevezném a Kawasaki új modelljét, a Versyst. Na jó, félelmetesnek sem.
Hibrid mivoltából fakadóan nyilván nem nyújthatja azt a motorozási élményt, amit egy igazi terepgép a göröngyös hegyoldalon vagy egy szupersport rakéta a versenypályán. Ám ízletes kóstolót adhat mindezen örömökből azoknak, akik munkába járáshoz, hétvégi túrázáshoz vagy csak az élvezet kedvéért vesznek motort.
A Versys ugyan új modell, de sok részletében már ismerős. A tavaly útnak indított új ER6 széria kissé megemelt, könnyebb terepre is alkalmassá tett változata. A 2005 végén bemutatott ER6n volt tavaly a Kawasaki sikergépe, sokat is vásároltak belőle kezelhetőségének, érdekes formai elemeinek és árának köszönhetően. Az alapmodell ER6n rövid és kicsi, régimódi elrendezésű, soros kéthengeres motorral, mint egy lötyögős tanulógép, amit kezdő nagymotorosok vásárolnak tapasztalatszerzés céljából. A korszerű dizájn és a 650 köbcentis űrméret azonban sejteti, hogy nemcsak egy felcsiszolt régi típusról volt szó. Kiinduló bázisnak tehát egyrészről adott a látszólag konzervatív belbecs, kontra a progresszív külcsín.
Az úttörő modelltől a Versys a félig-meddig márkavédjegynek tekinthető, jobboldalra kitolt és az átlagosnál hosszabb hátsó rugós tagot, a blokk alá besuvasztott, jobbra forduló kipufogódobot örökölt, és kapott egy szép banán (a sajtóanyagban azt olvastam, hogy sirályszárny, hehe…) alakú hátsó lengőkart. Ez a három elem markánssá, kissé macsóssá teszi a Versys jobb oldalát. A férfias hatás az állatokat is megnyilvánulásra készteti, mert a szomszéd nagydarab sárga kanmacskája egyik éjszaka – mintegy territoriális gesztusként – oldalba pössentette szegény Kawasakit. A nyomok eltávolításakor másnap bizalmasan esküt tettem magamban a Versys tervezőcsapatának, hogy ezért még seggbe csúzlizom a pofátlan kandúrt, csak hogy tudja, hol is vannak a határok.
Visszatérve: a motor bal oldala szegényesebb a látványelemekben. A lengőkart ugyan itt is megerősítették, elvégre terepmotorról (is) volna szó. A térhálós csőváz szépen mutat, ahogyan befut a takaróelemek alá, de a vizuális nagy dobás a túloldalon maradt. A végére hagytam a fejidomot az első lámpával, ami leginkább megosztja a szemlélőket. Nekem ugyan bejött a robotkoponyát formázó fényszóró, de két ezüst lábszárcsontot alástilizálhattak volna a formatervezők, hogy a kiberkalóz jelleg kiteljesedhessen. Néhányan egyébként egyszerűen csak lebumfordizták a Versys orrát, de ők nyilván a fenti kandúr vizuális szintjén rekedhettek meg. A tesztelt modellen kiegészítőként plusz kicsi szélvédő, blokkvédő elem és egy öblös hátsó doboz is helyet kapott.
A nyereg kényelmes, kicsit magas (az ülésmagasság 84 centiméter), kormány kézre áll. Csizmában valahogy mindig vádlin bökött a lábtartó, mert akaratlanul is kívülről akartam támasztani, cipőben viszont hamar rájöttem, hogy a lábtartó elé lógatva a lábat egy átlagos (180 centiméter) magasságú motoros is pipiskedés nélkül biztosan elálldogál a piros lámpánál. Beindítva krémesen zümmög a vízhűtéses, benzinbefecskendezéses, négyütemű motor két egymás melletti hengere, a gázreakción érezni, hogy az enduro-jelleg inkább a felépítésre, mint a motor karakterisztikájára értendő. Összehasonlítva az előddel, a kezdőmotornak beharangozott, de kezdő motorosoknak azért karcos ER6n teljesítményéből 8 lóerőt levettek a tervezők, ám a 64 lóerős maximális teljesítményt már valamivel alacsonyabb, 8 ezres percenkénti fordulaton éri el a Versys. De egy igazi enduróra azért nem ezek a paraméterek a jellemzők.