A betegségnek, amiben szenvedek, megvan a hivatalos neve. A latint nem tudom, a magyar: dekorcsíkbuzi. A múltkor majdnem megvettem egy tízéves Suzuki GSX 400-at, gyakorlatilag a világoskék dekorcsíkok miatt.
Rám olyan delejesen hat, hogy vigyáznom is kell, nehogy egyszer véletlenül motor gyanánt rám sózzanak kétszáz kiló marhatrágyát két világoskék dekorcsíkkal. Persze, tudom, egyébként nagyon jó kis motor, de álmodni a dekorcsíkjaival szoktam, nem a hangjával, a fehér alapon kék sávok miatt ellenben már mindenféle ökörséget kitaláltam.
Hogy például városi motor lenne a VMax mellé, mert egy ügyes kis sornégyessel milyen jó a városban szaladgálni, meg az asszonynak se lenne rossz (nincs jogsija), még jó, hogy nem anyámat akartam felhasználni, mint ürügy. A GSX-prodzsekt persze még nem érte el a kukát, nem mondtam magamnak egyértelműen nemet, bár világos pillanataimban mélyen a szemembe nézek, és azt mondom: nem lehet két motorom!
Nem hát: oké. Na és ez az XJR? Ja, tényleg, az más, arra lehet, hogy kéne találni egy kiskaput. Az XJR szemét dolog. Annyi mindennel bombázza le egyszerre a szemet, hogy akkor is eszeveszetten vágynék rá, ha közismert fostalicska hírében állna. Erről azonban később, most nézzük a kazettás bombákat, repeszeket, kéttonnás rombolókat, napalmot, atomot, hidrogént és neutront, amit nékünk az XJR-1300 látványban nyújt.
Szín. Metálfehér, és erről nem is érdemes többet ömlengeni, mindenki látja a képeket. Dekorcsík - nemcsak személyes fétisem, mindenki odavolt tőle, aki látta. Aztán a testfelépítés. Ma már határozottan furcsa látvány egy ilyen duplacső-bölcsőváz, feketére festve. Illetve utcán nem extrém, mert utcán van egy csomó régi motor, de egy szalonban nagyon ki tud lógni a mezőnyből.
Az XJR-en sokat fejlesztettek, de például megmaradt a léghűtés, mert így retró, még annak is, akinek annyi fogalma sincs a motorokról, hogy hol kell keresni a vízhűtőt. Egyszerűen így égtek a tudatalattinkba a 80-as évekbeli motorok, és akármennyi öreg, negyven felé járó motorosnak mutattam, mind első látásra elolvadt a gyönyörtől, és szinte szó szerint ugyanazt mondták: végre egy motornak kinéző motor.
Csecsemőkön kéne tesztelni, vajon tényleg szebb-e ez így, ahogy van, vagy csak a mi agyunkba vésődött a 80-as években, hogy egy motor így néz ki. A Honda CB 1300-nak is vannak szép klasszikus színváltozatai, de a CB mintha nem igazán akarna retró lenni, inkább csak egy nagy Hornet.
Keskeny kormány, normál első villa, nagy hűtőbordák, hosszú, alig tagolt kétszemélyes nyereg, faxnimentes faridom, amin még látszik, hogy az evolúciós szempontból a sárhányó a nagypapája. És keskeny a kormány, épp mint egy harmincéves motoron. Városban szűk helyeken jó, országúton döntögetéskor nem annyira, nagy tempónál meg, amikor elkönnyül az eleje, néha egészen félelmetes tud lenni.
Aztán itt vannak a részletek: gyönyörűen kidolgozott motor. Nagyon sokat nézegettem, nem kell magyaráznom, miért, és nem találtam rajta gagyi részletet. A hátsó lámpa kicsit anakronisztikus, a fehér helyett én piros burát raknék rá, de ez is csak akkor zavar, ha nagyon akarjuk, egyébként egyszerűen minden átkozott részlet nagyon a helyén van.
És mint motor, szar?
Ahogy vesszük. Én napról napra jobban szerettem, mert napról napra jobban megértettem, milyen az az őszinte retro. Hogy léghűtéssel csak a Ducati hoz ki többet egységnyi hengerűrtartalomból, viszont az már a sokadik generálján van, amikor a Yamaha még mindig ketyeg.
A motor motorja, az 1251-es blokk régi bútordarab, és mint Morzsa kutya a családnál, ő is emberül szolgált. Az egyik legmegbízhatóbb Yamaha konstrukció, ami már FJ 1100-korában is jó volt. A hangjától pedig megindul a tesztoszterontermelés. Évek óta nem hallottam ilyen szép motorhangot gyári rendszerből: még az egyenetlen alapjárat is szépen szól. Aztán ahogy a gázmarkolatot rángatjuk, feláll a hátunkon a szőr, amilyen szépen és amilyen hanggal felpörög - persze aki próbált régi, porlasztós XJR-t, annak inkább a késlekedés tűnik fel azonnal.
Jobboldalt látjuk is, hogy a pillangószelep tengelyét a gázbovdennel mozgatjuk, ez gyújtás nélkül is megy, aztán ha beindítottuk, feltűnik egy védőlemez mögött egy függőlegesen liftező csúszka, amit mintha vákuum emelgetne. Na az a másod-pillangószelep, amit emissziós okokból sok modern motorba beraknak.
Ja igen, hogy szar-e, mint motor, ott tartottunk. 1300 köbcenti, 98 ló, ez elég elszomorító adat, az persze nem lesz katalógusadat, milyen simán, egyenletesen húz, és hogy ott kezd igazán menni, ahová (+6000 RPM) igen ritkán pörgeti már az ember. Már csak azért sem katalógusmotor, mert az autós-motoros adatlapok egyik legnépszerűbb sora a gyorsulás, amire 0-60 mérföldet, vagy 0-100 km/h-t adnak meg. Az XJR már ott bukná azt a néhány tizedet, hogy az 1-es nem viszi a 100-at. Az elektronika 10 ezernél tilt, de hogy akkor hogyan is néz ki az a gyorsulás, sose tudjuk meg, mert a Yamaha ilyen adatot még a versenymodellekre sem ad ki. Egyébként meg tényleg hülyeség a 0-100-at hajszolni, hiszen ez egy soha nem létező helyzet, maximum gyorsulási versenyen volna jelentősége, de ott meg ki hagyja abba 100-nál?
A léghűtés városban se nagyobb dráma, mint országúton. A nagy hűtőbordák közül a főutcán gurulva se gomolyog ránk nagyobb hő, mint az országúton 90-nél, ebből a szempontból a szélvédős Harley-Davidson Road Kingen ezerszer drámaibb volt a helyzet. Azon iszonyúan meg bírt ülni a forróság, a Yamahán nem igazán kellemetlen.