A farmeres csajt is hátulról kell nézni

Teszt: MV Agusta Dragster RR – 2015.

2016.12.04. 07:07

Adatlap Mv Agusta Dragster RR (798 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 798 cm3
  • Hengerszám: 3 hengeres, soros
  • Teljesítmény: 140 LE @ 13100 rpm
  • Nyomaték: 86 Nm @ 10100 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1380 mm
  • Ülésmagasság: 810 mm
  • Tömeg: 168 kg
  • Tank: 17 l
Sorban jöttek oda hozzám a kollégák, hogy láttam-e a parkolóházban az MV Agustát, mert te jó ég, micsoda motor. Láttam hát, én jöttem be vele. Csikós önkívületben magyaráz a formáiról, Rudi szól, hogy ő a villamosról hallotta is, pedig elég messze volt.

Azt is megkockáztatnám, hogy a Dragster RR egy szerény motor. Mármint abból a szempontból, hogy csak nyolcszázas, simán el tudom képzelni, hogy más gyártó belepasszírozott volna egy ezres vagy ezerkettes blokkot, hogy igazi arcletépő csúcsmodell legyen. Az MV Agustának viszont viszonylag új fejlesztésű blokkból csak 675-ös és 800-as háromhengerese van, a Dragster sorozat pedig műszakilag a hagyományos naked bike Brutale 800-zal rokon.

Ezt a nyolcszáz köbcentit egyébként hatalmas hiba lenne lesajnálni, 140 lóerő és 86 Nm mindenhol elég. Ráadásul nagyon jó a háromhengeres karaktere, már egészen lentről veszettül megindul, a csúcsot viszont 13 ezres fordulat felett éri el – nem csak lent erős, hanem egészen hosszan ki lehet húzatni, akár egy sportmotort.

Az MV Agusta legendás sportsikerei a hetvenes években véget értek, amihez az 1997-es újraélesztés óta sem sikerült újra felnőniük, cserébe irgalmatlan energiát fektetnek a motorjaik kidolgozottságába. A vizuális szőnyegbombázás az RR-kivitel küllős Kineo felnijeivel kezdődik, amik könnyűek, szépek, és fel lehet húzni rájuk a belső nélküli gumikat. Mindenkinek másra üt be a Stendhal-szindróma, velem az aszimmetrikus hátsó keréknél fordult meg a világ, amikor felismertem, hogy csak az egyik oldalon vannak küllők, hogy kiadja az egykarú lengővillával.

Ennek a motornak amúgy is a hátulja a lényeg, a rövidre vágott far és az úthengereket idéző 200-as hátsó gumi, és egyben ezek adják a magyarázatot a Dragster névre is. Jól megy, de nem gondolnám, hogy nagy ász lenne gyorsulási versenyen, meg eleve, ki a rossebb akarná reptereken rohasztani az agyát, miközben van egy MV Agustája? Persze, egy Harley Sportster sem kívánja a Hungaroringet, szóval ezt itt le is zárhatjuk. A hangulat a lényeg, az úthenger hátsó gumi jó ötlet, a levágott far pedig egyenesen zseniális húzás, ettől hosszabbnak tűnik a lengővilla – szóval optikailag tudja azt, amit egy komolyan vett gyorsulási motortól elvárunk. Optikailag, mert a Dragster RR valójában piszok rövid.

Winkler a Brutale kapcsán állt elő a szűk cipő teóriával, vagyis hogy az olyan, mint egy nagyon kívánatos cipő, amit annak ellenére is megvesz az ember, hogy igazából egy számmal kisebb a kelleténél. Az RR ezzel szemben inkább olyan, mint egy nagyon passzentos bőrdzseki, ami pont kihangsúlyozza a vállakat és a mellkast, ügyesen rejti a sörhasat, kurva nagy vagánynak nézek ki benne, viszont egy grammot sem hízhatok, ha jövőre is fel akarom venni.

Persze egy darabig el lehet játszani az állítható kormányszarvakkal, erre ráadásul nagyon penge, személyre szabható Rizoma lábtartószettet is tett a tulajdonos, ettől függetlenül ez nem a Hafþór Júlíus Björnsson-értelemben vett nagy emberek motorja. Rengeteg szép hobbi van 190 centi felettieknek: kosárlabdázás, erőemelés, endurózás. A Dragster RR nem ilyen.

Az európai gyártóknál nem válnak el egymástól olyan élesen a sportmotorok és az utcai nakedek, mint a japánoknál, a Dragster RR-be is minden irányba állítható futómű került. A Marzocchi villa csillapítása szeparált, vagyis a jobb oldalin a húzó-, a balon a nyomófokozatot csavargathatjuk. A fekete, DLC-bevonatos becsúszószárak és a vörösre eloxált külső jól mutatja, mennyi lehetőség van az Öhlins aranyszínén kívül.

A hátsó gátló ZF Sachs, és a Marzocchihoz hasonlóan ez sem lenne önmagában varázsszó, ebbe a motorba viszont olyan futóművet raktak, ami pontosan úgy néz ki és viselkedik, ahogyan egy drága, minőségi cuccnak kell. A rugóút ránézésre nagyon kevés, a katalógusba beletúrva viszont kiderül, hogy még így is fél centivel hosszabb, mint a csúcs ezres sportmotoroké. Piszok feszes, fekvőrendőrön rendesen gerincen vág, de csak kicsit rossz úton már érezni, mennyire finoman indul meg.

A fék már-már ideges, kevés kézerőre is beleáll az aszfaltba az első kerék, viszont nagyon jól adagolható. A kuplung sem tagadhatja le a sportcélú felmenőket, bovdenes – célzottan pályázásra szánt sportmotorokon valamiért nem divat a hidrokuplung, pedig beleférne a költségvetésbe – de pillekönnyű ez is.

Az üléspozíció agresszívebb, mint a bal lábbal kelt kidobóember, a lábtartó magasan és hátul van – ha csak a spiccemen támaszkodom, a sarkam már az utaslábtartón van. Hát ja, mondtam már, hogy rövid, a kétszemélyes használatot valószínűleg a gyártó sem gondolta komolyan. Szinte rajta ülök a kormányon, a motor-ember arány egy ötvenes robogóé, és vezetni is legfeljebb annyira nehéz. A kétszázas hátsó gumiból semmit nem érezni, mármint manőverezési szempontból, az viszont nagyon hamar átjött, hogy a Pirelli Supercorsa SC már elég viseltes, a peremig lekoptatott futófelületből kirajzolódik a tulajdonos stílusa, mármint hogy már teljesen ledöntött motornál szereti megkezdeni a kigyorsítást.

A kilenc fokozatban állítható kipörgésgátló ellenére is rendesen riszál a Dragster feneke, ami alapból elég szórakoztató, és erre jön rá minden idők legfantasztikusabb extrája, a lefelé is kapcsolható gyorsváltó. Nagyon hamar függőséget okoz, és a motorkezelésre is rányomja bélyegét: egyes, nagy gáz, kettő-három-négy-öt-hat - természetesen kuplung nélkül - aztán jön a kedvencem, minden egyes visszaváltáshoz magától adja a gázfröccsöt, miközben hörögve-durrogva lóg a motorféken.

És mint már említettem, veszett erős, a teljesítményleadásnak pedig van íve, lent remegtetően morajlik, aztán van egy vészjósló középtartomány, majd a leszabályzás előtt bekövetkezik a sztratoszféráig zengő katarzis. Aztán elváltom a kettest, és kezdődik minden elölről az előző bekezdésben vázolt minta szerint.

Elképesztő élményhalom ez az RR, a nézegetése is teljes értékű program, a vezetése pedig fantasztikus élmény. Vékony jégre merészkedik, aki autómárkákat motoroknak akar megfeleltetni, ebben az esetben viszont nagyobb társaságban is bátran kijelenthetjük: az MV Agusta a motorok Ferrarija, annak minden örömével és nyűgével.

Ezt a példányt is azzal a mondattal adta a kezembe a budapesti MV Agusta kereskedő, hogy az önindító szabadonfutója már haldoklik – ez a nyolcszázas MV-k típusbetegsége, még ha nálam éppen nem is produkálta a szokásos tüneteket.

Már az új ára is borsos, 5 320 000 forintot kérnek érte, és az Euro4-es, 2016-os Dragster még drágább lesz, a minden finomsággal megkent, Milánóban leleplezett RC változatot
6 450 000 forintra árazták be. Na bumm, egy Ferrari 40 millióról indul újonnan, és MV Agusta miatt még soha nem szállt ki az adóhatóság.

A tesztmotort köszönjük a MotorPartsShopnak.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!