Kardán és benzincsap

2005.11.03. 10:03

Adatlap Honda Nt 650 V Deauville 1998 (647)

  • Hengerűrtartalom: 647 cm3
Nem akármilyen tesznek vetettük alá egymást a Deauville-lal. Október végén 5-10 fokban elugrottam vele Pestről Debrecenbe, onnan másnap Tokajon át Sárospatak alá, megnézni a Zemplén ralit. Aztán harmadnap vissza, Fejér megyébe. Ő jobban bírta, mint én.

Ez volt az utolsó lehetőség egy új, 650-es Deauville tesztjére. (Dóvill-nak ejtendő, én is kaptam az arcomba, mikor ledövijjeztem. Az a Cadillac.) Jövőre érkezik a nagyobb, erősebb, színesebb, szagosabb, csaknem 0,7 literes, nyolcszelepes változat, ebből a kardános, benzincsapos, de benzinórátlan és kézi szivatós kis egyszerűből pedig történelem lesz.

Márpedig engem nagyon érdekelt ez a gép. Barcelonában a sok robogó között tűnt fel, hogy nahát, mi lehet ez a fura külsejű motor a Hondától, integrált dobozokkal, némi idommal, némi plexivel. Szép V2-es hangot ad ki magából, és nem automata benzintemető, mint mondjuk régi szerelmem, a nagy Burgonya. Húha, mondok, lehet, hogy nekem ilyen kell majd a 400-as Burgman után?

Minél tovább nézi az ember, annál kevésbé csúnya. Egy vízszintes vonal kettéosztja a motort, alul vas és króm, fölül fényezett műanyag. Alul filigrán és célszerű, fölül gömbölyded és terjengős. De aztán a szem megakad a kis vízszintes vezérsíkokon, ha tetszik szárnyakon, és felfedezi a harmóniát a fejidom és a dobozos far között, végigsimítja a hűtőlevegő útját kétoldalt a fényszóró alatt, és elkezd tetszeni az egész.

A teszt során hasonlóan viselkedett, először idegesített, aztán lassan megtetszett a motor. A csúnya, divatjamúlt kormánygumikról kiderült, hogy jó fogás esik rajtuk, a nappal semmilyen műszerek éjjel kifejezetten szépen derengtek. A vékony, semmi kis kormány, az egyszerű mechanikus órák, a nem állítható fék- és kuplungkar a múlt századból vigyorognak vissza a Deauville pilótájára. Viszont a 19,5 literes bal és 24 literes jobb doboz mindent elnyel, nincs többé hátizsák, tankháló meg ilyen kényelmetlen hülyeségek. A tárolókapacitás némi felárért nagyobb fedelekkel további 22 literrel növelhető meg - és még ilyenkor sem imbolygunk a stabilitást rontó túradoboz hatására! Remek.

Ha menet közben a benzin fogytán, és eljő a rángatás, az autópályán a bal térd mögött kotorászva át kell kapcsolni tartalékra, hát nem gondolunk épp szépeket a Hondáról. Viszont, amikor a parkolóban spréző, maszatoló lúzer láncosok mellett hűséges és kardános Deauville-unkra támaszkodva hörpölgetjük a benzinkúti automata kiváló kapuccsínóját egy kárörvendő félmosollyal a szánkon, hát az se semmi érzés.

Aztán mikor a tíz perce elhagyott lúzer láncosok a szintén 650-es, de 15-20 lóerővel erősebb motorokkal 200 felett húznak el mellettünk, miközben mi a plexi mögé hasalva is alig érjük el a 180-at, valahogy megint kellemetlen érzés gerjed bensőnkben, és feltesszük magunknak a kérdést: biztos a legjobbat választottuk?

És mikor másnap hajnalban, a deres hidegben is pöccre indul a gép, a szivatókart pedig szinte másodpercek után visszatolhatjuk alaphelyzetbe, a motor hangtalanul tartja az 1000 alatti alapjáratot, újra megkönnyebbül a szívünk. Műszer ez, nem gép, finom kis szerkezet.

A Pan European a kistestvére egyszerű, kezes, jól motorozható jószág, de nincs meg benne a nagytesók kényelme. 182 centimnek a plexi túl rövid, ha egyenes háttal ülök, a menetszél pont a sisak alá, a nyakamra érkezik. Az ülés kissé csúszós, tömése hosszú távon túl kemény. Semmi sem állítható, a karok sem, a csillapítás sem, a motor túragéphez képest kissé túl erőteljesen pattog át az úthibákon. A Deauville kardánhajtása viszont jól sikerült, kiegyensúlyozott, semleges; gázadásra-gázelvételre nem ránt a motoron.

Az 56 lóerős teljesítményről mindenkinek magának kell eldöntenie, elég-e; én a csaknem 230 kilós önsúlyhoz kicsit kevésnek éreztem. Városban még csak-csak, a Deauville érzékeny gázkarja és könnyű kuplungja segít a problémamentes indulásoknál, és ha van szívünk, akár 2000-es fordulaton is haladhatunk tartósan ötödikben. A motor V2-es lévén kifejezetten nyomatékosan viselkedik alul. Ellenben a kényelmes országúti utazótempó, ahonnan még gyorsítani is lehet alkalmasint, nem több 120-130 km/h-nál. 170-nél jön az agónia és 180-nál többet nekem nem sikerült futnom. Ez egy átlagos 500-as, sor kettes motor teljesítménye.

Aztán van pár apróság, amiket észrevesz az ember, és máris kicsit beljebb bújik szívébe a Deauville. A V2-es már kifejezetten alacsony, 8000-es fordulatszámon leszabályoz, de nem gonoszul, lefejelem-a-kormányt módra: egyszerűen csak nem pörög tovább. A fékhatás az első fék karjával nagyon finoman adagolható, a lábfék viszont elég érzéketlen ahhoz, hogy ne blokkoljon azonnal a motor, ha ráugrunk. Az első gumi ellenben lehetne egy szemernyit szélesebb, újra csak a nagy tömeg miatt.

Első a biztonság. E szellemben készült a kombinált fékrendszer is, amit sokan gyűlölnek, sokan szeretnek. Én alapvetően nem kedvelem, de mivel amúgy sem ezen a nehéz, elég jól burkolt gépen akartam megtanulni sztrítfájterkedni, nem volt vele bajom. Sőt, egyszer egy idióta elsőbbség-megnemadóval szemben vívott élethalálharcban talán épp az elcsúszástól mentett meg a kiegyenlített lassulás.

És van még egy dolog, amiben a Deauville olyat nyújt, amire csak kevés motor képes: hihetetlen üzembiztonságot sugall. Pöccre indul hidegen, melegen. Ott a kardán: nincs láncszakadás, amíg a motor indul, a hátsó kerék is forog. Érezni a váltó kattanásait, kattannak a kapcsolók is, lötyög a benzin, nincs semmi elektronika: ezzel a géppel el mernék indulni a világ végére is. Gyakorlatilag ezt is tettem.

A túra tapasztalatai

Fejér megye közepe, Bp., Debrecen, Tokaj, Sárospatak, vissza Fejérbe két nap alatt október végén, motorral: a családom szerint nem vagyok normális. Fáztam is rendesen, a visszaúton felvettem a Skodától kapott ajándék repidzsekit is a kabát alá, a sálat feltömködtem az orromig, két pár kesztyű volt rajtam, és állandóan megálltam teázni-kávézni. Öt fok az mégiscsak öt fok. Néha, amikor már deréktól lefelé teljesen elzsibbadtam a V2-es és a hideg miatt, felálltam a nyeregben. A végén már ötpercenként.

A Deauville-nak ellenben szava sem volt. 300 kilométerenként tankoltam, mindig szinte decire 14 litert. A rossz szélvédelmen kívül semmilyen kritika nem érheti a motort, egykedvűen kerülgette az autókat az összes megyében, amerre csak jártunk. Indul, megy, megáll, ha kell. Ötsebességes, de nem is kell több, kellően nyomatékos a motor. Pörgetni se nagyon van értelme, 7000 felett már nincs valami szép hangja és az erő is alig-alig lesz több. 2000 és 5000 között forgatva is kényelmesen lehet vele közlekedni, 120-nál 4000-et forog.

A Deauville immobilizeres kulcsának öt helyre van bejárása. A rendszám mellé dugva és elfordítva oldja a hátsó dobozok reteszeit: amíg ezeket be nem csapkodjuk jó erősen, a kulcsot nem lehet kihúzni a zárból. Ez nagyon helyénvaló, hiszen így a kulcsot sem zárhatjuk be, és nyitott oldaltatyókkal sem tudunk elindulni. Az ülés alatt is van egy zár, ezt felpattintva az ülőlapot épp annyira tudjuk felhajlítani, hogy be lehessen akasztani a sisakot a kis kampóba. Aztán ott van még a tanksapka, ebből szintén csak visszazárás után jön ki a kulcs - és persze a gyújtáskapcsoló.

Akinek nem elég a két irdatlan doboz, amikbe előrelátóan csomagrögzítő gumiszalagokat is feszített a Honda, még berakhat ezt-azt a fejidom jobb oldalán lévő kis, akarom mondani nagy, szintén zárható kesztyűtartóba. Bár a bal oldalon is van egy ugyanilyen üreg, ez nem (könnyen) nyitható, vélhetőleg a rádiónak van fenntartva. Bizony, a Deauville rádió-előkészítést is kapott, a műszerfalat körülvevő műanyagburkolaton még ki is van gyengítve a hangszórók helye.

A Deauville 1 898 000 forintért vihető el a Hondától. Ez nem kevés pénz, ha az 56 lóerőt és a többi számot nézzük: a hasonló mennyiségű burkolattal ellátott Suzuki SV 650 S például 72 lóerős blokkal, 59 kilóval kisebb tömeggel, hat sebességgel nincs 1,7 millió forint. Ha viszont arra gondolunk, ki ad gondozásmentes kardánhajtást és 43,5 liter ellophatatlan, a stabilitást sem rontó oldaltáskát ebben a kategóriában, rá kell jönnünk, hogy a Deauville unikum. A Honda annyit kér érte, amennyit nem szégyell, mert ilyen motor nemigen van másik a piacon. Ha alacsonyabb lennék pár centivel, valószínűleg tényleg Ő lenne nekem a következő - így maradnak az óriásrobogók. Azokon sincs lánc.

Műszaki adatok:

Honda Deauville, 2005.

  • 976
    Kéne:
  • 159
    Megvárom az újat:
  • 138
    Nem kéne:
Motor: 647 cm 3, vízhűtéses, 52° V2, négyütemű, katalizátorral
Furat x löket: 79 × 66 mm
Üzemanyag-ellátás: 2 db 36 mm-es porlasztó
Teljesítmény: 56 LE 7750 1/perc-nél
Nyomaték: 55 Nm 6250 1/perc-nél
Erőátvitel: ötfokozatú, kardánhajtás
Össztömeg: 215 kg
Fék: elöl 296 mm dupla tárcsafék, háromdugattyús féknyereg, Single-CBS, hátul 276 mm tárcsafék, kétdugattyús féknyereg, Single-CBS
Gumiméret: elöl 120/70 ZR17 , hátul 150/70 ZR17
Rugózás: elöl 41 mm átmérőjű teleszkópvilla, hátul lengővilla, központi rugóstag
H/sz/m (mm): 2215 × 780 × 1260
Tengelytáv (mm): 1475
Ülésmagasság: 814 mm
Szabadmagasság: 144 mm
Saját tömeg: 228 kg
Üzemanyagtank: 19 l
Ára: 1 898 000,- Ft