Rekordot döntött a Ducati

2014.03.04. 11:10

Nyilvánosságra hozta 2013-as eladási adatait a Ducati. Az olasz gyártó 2012 után ismét rekordot döntött, igaz, ez az előző évhez képest meglehetősen csekély növekedést jelent. Tavaly ugyanis 44287 új motorkerékpárt értékesítettek, míg egy évvel korábban 44102-t. Összehasonlításképpen: a KTM mintegy 124 ezer, a BMW 115 ezer példánnyal zárt 2013-ban.

Claudio Domenicali, a Ducati tavaly tavasszal kinevezett vezérigazgatója elégedett volt az eredményekkel. Elmondta, hogy a márka az európai piac gyengélkedése ellenére is meg tudta erősíteni pozícióját. Domenicali szerint a sikerben nagy szerepe volt a közelmúltban bevezetett új gépeknek, köztük a 899 Panigalénak, illetve a Hypermotardnak is.

A motorok picivel több mint fele - egész pontosan 51 százaléka - Európában kelt el. Ha viszont országokra bontjuk az eladásokat, akkor a márka az Egyesült Államokban volt a legnépszerűbb. Az összes eladott Ducati 24 százalékát értékesítették az USA-ban. A második helyre a hazai, olasz piac került 11,3 százalékos részesedésével, míg Németországba a gépek 10,3 százaléka került.

A legnagyobb növekedést Ázsiában könyvelhették el: a 2012-es adatokhoz képest 26 százalékkal több új Ducati talált gazdára a kontinensen. Dél-Amerikában tavaly átszervezéssel próbálták élénkíteni jelenlétüket: 2013 második félévében így nagyjából 700 motorkerékpárt tudtak eladni.