Visszatér az MV Agustát csalással vádoló versenyző

2021.01.11. 13:45

Randy Krummenacher 2019-ben megnyerte a Supersport VB-t, majd 2020-ban két héttel a szezon előtt felmondott az MV Agustánál a műszaki előírások megsértése miatt - akkor úgy fogalmazott, hogy minderre azért volt szükség, mert "az MV Agusta veszélyeztette a versenyzői teljesítményét, a szakmaiságát, a jó hírnevét és a személyes integritását". Ritka dolog a motorsportban, hogy valaki azért hagyja ott a csapatát, mert az mindent megtenne a győzelemért. Az MV Agusta tagadott, Krummenacher beáldozott egy évet a becsületéért, az útjaik külön váltak. Volt róla szó, hogy az MV perelni fog a jóhírük megsértéséért, de végül az is elmaradt.

krummenacher

Krummenacher idén visszatér a sorozatba, mégpedig az EAB Racingnél fog menni Bo Bendsneyder helyett, aki mégis marad a Moto2-ben - a csapatot egyébként a Ten Kate Racing támogatja, tehát a műszaki háttérrel nem lesz gond, és a versenygép is egy Yamaha R6 lesz, amelyet Krummenacher már jól ismer, hiszen 2019-ben a Bardahl csapattal szintén egy R6-tal nyert. Az az év sem volt konfliktusoktól mentes, akkor Krummenacher szintén harcban állt a saját csapatával, azzal vádolva őket, hogy csapattársát, Federico Caricasulót támogatják a VB címért zajló harcban, és szándékosan lassítják az ő motorját.

Randy-Krummenacher-WorldSBK-Phillip-Island-MV-Agusta-scaled

Bár 2021-ben Andrea Locatelli és Lucas Mahias már a Superbike-ban mennek (a Pata Yamahával illetve a Puccetti Kawasakival), az WSSP mezőnye továbbra is kőkemény lesz: Philipp Oettl, Can Öncu, Jules Cluzel, Caricasulo, Steve Odandaal, Niki Tuuli, Dominique Aegerter... - a mezőny egyetlen magyar indulójának, Sebestyén Péternek nem lesz könnyű dolga.

A Supersport VB éppen egy nagy változás küszöbén áll, az idei év még az eddig megszokott kerékvágásban fog futni, legalábbis ami a műszaki szabályzatot illeti, de az FIM és a Dorna már dolgozik egy korszakhatárt jelentő módosításon. Több gyártó azért lobbizik, hogy a módosítsák a köbcentilimitet - az MV Agusta a 675-ös helyett a 800-assal menne, a Triumph hajlandó lenne visszatérni a 765-ös blokkal, a Ducati pedig a Panigale V2-t nyomná be a sorozatba. Kísérletből elindítanak idén a brit bajnokságban egy 765-ös Triumph-ot, 2019-ben pedig Krummenacher tesztelte a Barni Racingnek a Panigale V2-t, hogy felmérjék a motor versenyképességét.