Adatlap Harley-Davidson Roadster 1200 (1202 cm3)
- Hengerűrtartalom: 1202 cm3
- Hengerszám: 2 hengeres, V
- Teljesítmény: 55 LE @ 5000 rpm
- Nyomaték: 96 Nm @ 4000 rpm
- Váltó: 5 seb. váltó
- Tengelytáv: 1505 mm
- Tömeg: 250 kg
- Tank: 13 l
- 4 360 000 Ft
Lassan a hitelességem utolsó morzsáit is felélem a kollégáim előtt. Hosszasan bizonygattam kávézás közben, hogy a Harely-k a közhiedelemmel ellentétben jók, csak próbáljanak ki egyet. Elég egy kör a háztömb körül, zokogva fognak megtérni. Erre itt van ez.
A Softail Slim S külsejét mindenki megsüvegelte, de csak úgy motorozni azért nem volt jó vele. Akkor előhúztam a Sportster kártyát, miszerint azokkal aztán tényleg nagyon jó menni. Hát, a Roadster 1200 sem segített helyreállítani a jó hírem, sőt, ha lehet, még mélyebbre ásott a többiek előtt.
A külső az üt, ezzel nehéz vitatkozni. A vaskos fordított villa és a két 300-as első féktárcsa jelzi, hogy ez nem valami langyos, nyugdíjas tárgy, ez a két alkatrész egyenes vonallal köti össze a Roadstert az XR1200-zal, amit nem túlzás minden idők legjobb Harley-jának nevezni, egyszerre szép és vérpezsdítően izgalmas.
A felnik nálam már remekmű kategóriába tartoznak, bevallottan ez a legösszetettebb öntött kerék, amit a Harley valaha is gyártott, sőt, azt is értem, hogy mire gondoltak, amikor küllős hatást emlegettek. A 12,5 literes Sportster tank régóta változatlan, de nem véletlenül, nagyon eltalált a forma. Ehhez jön még a szépen varrt hurkás nyereg, a minden korábbinál rövidebb hátsó sárvédő és a selyemfekete alapon futó vörös csíkok – nem kell szeretni a custom műfajt, hogy ezt bárki szépnek lássa.
Egyedül a légszűrőház smirgliszerű, szürke bevonatánál bizonytalanodom el. A Harley a felületek és textúrák nagy kéjelgője, külön részleget tartanak fenn, ahol kizárólag új bevonatokat fejlesztenek, ez viszont már az a szint, ami inkább a többi felületkezelő szakembernek szól, az átlagízlést már megelőzi pár lépéssel.
A sportosságot komolyan gondolták, a Sportster-szinten látványos fék és futómű mellett a Roadsterre még fordulatszámmérő is került, így pontosan tudni, hogy 6000-nél van a tiltás, de van még fokozatkijelző is, ha valaki elveszne az öt gang között. A tükrök, a markolatok és a kapcsolók régi ismerősök, talán a 200. évfordulóra újítanak rajtuk – de ha rám hallgatnak, az irányjelzők kapcsolójával akkor sem állnak be a sorba, és maradnak a jobbra jobb kézzel, balra ballal indexelek receptnél, amit már a BMW is feladott. Az egyedi megoldások ízt adnak a motorozáshoz, a Harley pedig ezekből az ízekből él.
Aztán ott vannak a kötelező béna részletek, a markolatok, a váltókar, a fékpedál és lábtartók (erről lesz még szó), amik annyira gagyik, hogy azonnal az utángyártott motyók felé terelik a vevőt. Hát igen, a Harley bevonja a tulajdonost, és rábízza a motor befejezését. Az egyetlen magyarázat ezekre, hogy igazából adhatnák nélkülük is a motort, csak akkor hogyan vinném haza? Értem én.
Ettől még egyébként a Roadster 1200 lehetne kiváló motor, de sajnos pont abban hibázott a Harley, amihez a motorkarakter mellett rohadtul értenek, az üléspozícióban. Jó, már a 883R-en – R mint Roadster – is hülye helyen volt a lábtartó, az új, 1200-as Roadster viszont üléspozíció szempontjából totális katasztrófa.
A kormány lapos és mélyen van, emiatt rá kell hajolni a tankra, a láb magasan, de elöl, ettől pedig úgy érzem magam, mintha az ergonómia tudománnyá válása előtti korban járnék. Ez konkrétan az 50-es évek flat track motorjainak az üléshelyzete, ami dicső időszak a Harley történelmében, akkor alázták szét az Indiant versenypályán és közbeszerzésekben egyaránt. Viszont a világ nem véletlenül lépett túl ezen testhelyzeten, nem annyira jó, ha kanyarban összeér a csukló és a comb.
Arról nem is beszélve, hogy a Harley-ság egyik nagy értéke, hogy nagydarab, rommá gyúrt és dagadt emberek is nem csak elférnek rajta, de még jól is néznek ki. Nehéz megmondani, hogy mikor kezdték el jóváhagyni a kényelmetlen modelleket – V-Rod például már derékfájdító volt, viszont azon tényleg állatul néz ki mindenki, ott volt a Softail Blackline, amin már kimondottan hülyén ül az ember, a Breakout pedig mintha direkt paródiája lenne a power cruiseres púposkodásnak. A Roadster 1200-ról viszont nem tudom elképzelni, hogy bárki is szívesen mászkálna vele telerakott béléssel.
Az 1200-as blokk a folyamatos frissítés ellenére is régi bútordarab a Harley-nál. Már nem sokkal az ezres alapjárat fölött elkezd húzni, és leszabályzásig szépen kihasználható. A gyorsulás nem repeszti meg a májat, nyomaték viszont tengernyi van – a fokozatok is hosszúak, az egyest negyven alatt ritkán váltottam el, a kettes városban bőven elég, országúton sem volt mindig inger hármasnál feljebb kapcsolni, pedig 90-nél nagyon kellemesen lehet ötösben röfögni.
Gyorsításoknál a kagylós ülés értelmet nyer, megfogja a segg csúszását, hiszen a kormányon lógni nem szerencsés, a tankra pedig nem lehet a combbal rászorítani. Bár továbbra is szemenszedett hazugságnak tartom a Roadster esetében a kanyarvadász jelzőt, igazából sokkal jobb vele kanyarodni, mint amilyenre elsőnek tűnik. Ebben nyilván szerepe van, hogy komolyan vették a futómű tervezését – elöl 11,5, hátul 8 centi a rugóút, de se nem gyilkosan kemény, se felkoppanós – de az is számít, hogy nem tolták túl a gumik szélességét.
Ennek ellenére nem igazán csábít vadulásra, egyszerűen nem jó érzés kifacsarni belőle a tartalékokat, illetve a fék sem megnyugtató. Fogni fog, de nagyon kell marni és taposni, éles helyzetben nem igazán adagolható. Szerencsére van hozzá ABS, tehát baj esetén meg lehet vele állni elég rövid távon, de ettől még nem szívesen keverednék vele kanyaros-vészfékezős helyzetbe, amikor a vezetőnek kell megoldania a bajt.
Van tehát egy bevált műszaki alap, egy őrülten zseniális forma, és egy rossz üléspozíció – ezért alapáron 4,36 milliót kérnek, feketétől eltérő fényezéssel 4,44, míg a kétszínű festés 4,55 millió. Erre még rájön a lábtartó áthelyezése és egy kevésbé merész kormány, ezek nagyvonalúan egy kilóból megvannak – tovább nem is érdemes matekozni, mert a Harley-Davidson Roadster 1200-nak nincs logikus ellenfele. Ebben a műfajban ami jobb, az csúnya, ami szebb, az pedig nem is ez a műfaj.