Még nem akkora, hogy beszoruljon két autó közé a dugóban, de mégis nagymotor. A csomagterébe akár két sisakot is el tudok rejteni, és akkor még mindig van hová rakni az aktatáskát. A Beverly olyan nagyrobogó, ami pont a használható mérethatáron belül maradt.
Indulás előtt csak úgy kíváncsiságból kinyitok minden létező
rakodóteret a Beverlyn. Ekkor látszik igazán, mennyire kihasználták
a karosszéria lehetőségeit a tervezők:
a motor olyan mélyre és annyira hátra került, amennyire csak
lehet, ezzel az ülés alatti csomagtartót megnövelték, és két
nyitott sisak is belefér.
A kormány alatti tárolórekesz méretét ugyan jelentősen lecsökkenti a közepén húzódó váz kidudorodása, de mellette kétoldalt jó mélyre be lehet nyúlni, így a kisebb táskát még be lehet szorítani. És ha még ez nem elég, hát ott a hátsó doboz, amit jóval nehezebbre pakoltam meg, mint az engedélyezett 5 kg, de meg se rezdült.
Különösen női motorosok, még inkább háziasszonyi
tulajdonságokkal bírók tudják értékelni a szatyortartó fület, mert
ha végképp nincs már hova rakni a rengeteg pakkot, a bevásárló
táskát fel lehet akasztani a két láb közé. A robogókat sokszor
szokták guruló bevásárlószatyroknak nevezni, hát a Piaggio Beverly
valóban az.
A rakterek megnyitásához meg kell oldani néhány logikai feladványt. Az ülést a kesztyűtartóban lévő kapcsolóval lehet nyitni, aminek ajtaját viszont a gyújtáskapcsoló benyomásával lehet felpattintani. Gyengébbek kedvéért az ülés a gyújtáskapcsoló megfelelő állásba fordításával is nyitható, de ezt én nem tudtam, és háromszor is körbetapogattam a motor hátsórészét kulcslyuk után kutatva.
A váltó természetesen automata, így ezzel gond
nincs. A fék behúzása után a motor első pöccre agresszíven
felpörög, és egyből megrántja alattam a robogót, ebből egyből
rájövök, hogy
csak gázfröccs nélkül szabad indítani. Határozottan
megcsavarom a fülét, a fokozatmentes váltó egy kicsit tétovázik, de
aztán egyre határozottabban gyorsulok.
A Beverly kerekei szerencsére alkalmazkodtak a nagyobb hengerűrtartalomhoz, és megnőttek 16 collosra. Igaz, hogy ez nem annyira robogós, de legalább nem kell százas tempó felett úgy birkózni a kormánnyal, mint kisebb kerekű társain. A fordulékonysága viszont nem rosszabb a többi robogónál, ami az érezhetően alacsony súlypontnak köszönhető.
A Beverlyhez hasonló nagyrobogók jó tulajdonsága, hogy megőrzik kezelhetőségüket nagyobb tömegük ellenére. A kisebb motorok súlypontja megváltozik, ha ráül a motoros. A nagyrobogók vastagabb és nehezebb alsócsöves váza és a testesebb motorblokk a súlypontot lent tartja, így sokkal nyugodtabban viselkedik.
Na nyomás be a csúcsforgalomba! Már
megbarátkoztam a Beverlyvel, és
a sorok között cikázva elkap a robogósok bátorsága: nagy
gázzal vetem bele magam a belvárosi forgatagba. Talán túl naggyal
is, mert nyolcvannal menni a két sáv között, miközben mellettem
kétoldalt állnak a kocsik, azért mégis túlzás. Az a baj, hogy eddig
a robogón ülve hozzászoktunk egy bizonyos mértékű gyorsuláshoz meg
végsebességhez, de a Beverly a kettőszáz köbcentijével egy kicsit
erősebben reagál ezekre a kövér gázadásokra.
A fékek olyanok amilyenek. Nem mondom, hogy külön-külön semmit sem érnek, mert aki például nagymotoron motorozik, annak kellemes meglepetés a hátsó kerék lassító képessége. Viszont ugyanez az ember elkeseredik az első kerekek fékhatásán. Mintha a Piaggio Beverly dacolna a fizikával, pedig a magyarázat egyszerű: szinte a hátsó keréken ülünk. Az első kerék blokkolása szerencsére nem olyan fenyegető, mint egy kiskerekű robogón, ezért a két féket együtt használva már komoly lassulásra lehet számítani.