Minden évre jut egy olyan tesztmotor, amire az ember már az átvételkor azt mondja, hogy úristen, erről nem sok jót fogok írni. Aztán az egyhetes teszt alatt úgy összebarátkozik a motorral, hogy nem akarja visszaadni. A DL650 2007-es (ABS-szel szerelt) változata ilyen.
A DL650, vagy ha úgy tetszik, a kis V-Strom nem új modell. Az ős a 2002-ben megjelent DL1000, ami a keresztségben a V-Strom nevet kapta. (A V betű még érthető a 90 fokos elrendezésű V-motor miatt, de a Strom hallatán - még most is emlékszem -, sokan elnyomtak egy félmosolyt, gondolván, hogy a japán "keresztapa" összekeverte a betűket és Storm helyett valahogy Strom-ot sikerült begépelnie a számítógépébe. A hivatalos verzió persze úgy szólt, hogy ezzel a névvel a gyár gesztust kíván tenni az egyik legnagyobb európai felvevőpiacnak, a németnek. Jó witz.) Mindegy, vihar (angolul storm) helyett folyó (németül strom) lett a DL-sorozat neve, ami a gépek ismeretében azért nem is annyira mellélövés.
A közepes sikert arató DL1000-t megjelenése után két évvel, 2004-ben követte a középkategóriás DL650, ami viszont igazi telitalálat lett. Azóta is az egyik legkedveltebb és legmegbízhatóbb Suzuki modell. A kis V-Stromot az idei modellévre szerelte fel ABS-szel a gyártó. (Hozzá kell tenni persze, hogy az ABS a konkurensek nagy részénél lassan alapfelszereléssé válik ebben a kategóriában.) Ez a modellfrissítés adott alkalmat a tesztre.
Az rögtön látszik, hogy a DL650 nem a formatervezők legjobb pillanatában született, sőt kifejezetten csúnyácska. Az első idom mint egy nagyrobogóé, a blokk kesze-kusza csövektől ölelt, a váz bumfordi, szögletes aluelemekből áll, a kipufogó borítása esetlen, a hátsó villa egyszerű mint az ácskapocs. A nagy, löbbös első idom látszatra fejnehézzé teszi az egész gépet, az ülés jóval hátrébb esik, mint egy endurónál szokás.
Felpattanva a nyeregbe azt érzi a vezető, hogy a széles ülés kissé szétnyomja a combjait, furcsa a kicsit csopperszerű, hátra eső pozíció. Elindulva az érzés fokozódik, menetközben az ember önkéntelenül is gyakrabban támaszkodik a kezére, mint ahogyan egy endurón vagy egy supermotón szokás, a tankra nem simul rá a motoros lába, kissé idegenül domborodik ki a combok között.
Némi városi motorozás után azért kijönnek a DL650 előnyei is. A 67 lóerős, nyomatékos V-motor alacsony, 2000-3000-es fordulattól szép folyamatosan húz a 10 500-as letiltásig. Jól fordul, jól tartja az utat, a vezető hamar nagy biztonságban és kényelmesen érezheti magát rajta. Erre még rátesz egy lapáttal az ABS is, ami nagy esőben is magabiztosságot kölcsönöz a vezetőnek. A váltó mint a vaj, könnyedén veszi a sebességet. A motornak jellegzetes zörgős-morgós hangja van, ami jól megy a kompaktnak éppen nem nevezhető blokkhoz, amiből szanaszét áll ki mindenféle az olajhűtőtől a vízcsőig.
