A Beckerben valamennyire megbízok, hiszen ez a Mercedes gyári rádióbeszállítója. A mai Mercedesek minőségének ismeretében ez sokat nem jelent ugyan, de talán a Becker lassabban követi a silányulási trendet, meg valahogy még mindig több benne a bizalmam, mint egy Hosimisuban, made in Tanzania.
A Beckereknek - mint Busánszky kollégától megtudtam - pocsék a magyar térképük, ezért senki nem veszi őket itthon. Jó, strapabíró készülékek, de nálunk eladhatatlanok. Igen ám, de ezen nem a Becker-szoftver és -térkép volt, hanem egy XXX (terméknév törölve). Jó hardver, szuper térkép, korrekt meghajtó szoftver, mindez 29 ezer forintos irányáron. Ja, és két ceruzaelemmel is megyen, meg van benne egy Európa-térkép is 1 GB-os SD-kártyán. Öreg a hardver, na ja, történt már rosszabb is.
Végül 24 ezerért elhoztam, masszív szippancsos autós tartóval, szivargyújtós töltővel egyetemben. Egy hétvégén át próbálgattam, nagyon gyanús volt a cucc, állandóan fagyott, meg gyakran nem jött be a magyaron kívül más térkép, meg mindig elfelejtette az útvonalat. Na ja, kidobtam 24 ezer forintot, még mindig jobb, mintha százezer lett volna. De azért próbálgattam tovább, mert a Beckernek voltak néha egészen felemelő pillanatai.
Aztán megtudtam, hogy az XXX (terméknév törölve) szoftver egyik hibája, hogy a készülék kikapcsolásánál elfelejti az útvonalat, tehát nem a Becker a rossz. De a beírt pontokat megjegyzi, ezért a legkomplikáltabb szakasz is egy percnyi nyomogatás után bepötyöghető. Meg arra is rájöttem, hogy az Európa-térkép csak akkor nem jön be, ha a bejelentkező képernyőnél nagyon sietek, és túl hamar megnyomom a navigáció gombot (mert opcióként lehet MP3-azni és képeket is nézegetni, bizony). Tíz másodperces szünettel mindig tökéletesen bejön az összes térkép. És a fagyás oka az volt, hogy rendre ezer kilométeres útvonalakat akartam egyszerre tizenöt kicsinyítési lépésben átlátni, majd húsz kattintással belemenni közelre. Még jó, hogy nem bírta szegény Becker, gondolom füstölt benne a proci. Végül összebarátkoztunk.
Már csak a tartó és a tok volt hátra. Újabb fekete folt a térképen. Mobiltok létezik vízhatlanban. Még PDA-tartó is. Nyitott GPS-tartót is találtam, valami dedikált rögzítéssel, ami az én Beckeremhez úgy passzolt, mint szeletelt szalámi a tojástartóba.
Egy barátom egy Yamaha-szervizben szereltetett fel tartót a TomTomjához valami kisebb vagyonért. És ráadásul a profi cuccról az osztrák túrán el is vesztett három rögzítőanyát a négyből. Nekem ennél jobb megoldás kellett, mert egy 32 éves, kéthengeres Kawa az oldaltáskába elcsomagolt farmergatyáról is levibrálja a slicchúzót, nemhogy egy GPS-tartóról a csavarokat.
Végül kábé a tizedik Google-találati oldalon (kulcsszavak: motoros GPS tartó tok) meglett a www.bikeparts.hu nagyker a külső Üllői úton. Zseniális cuccaik vannak. Találtam például fékbetétet a Kawámhoz, ami eddig közel lehetetlennek bizonyult itthon, meg mindenféle egyenességű és görbületű kormányokat. És a GPS-tok, amit árultak, pont jó a Beckerhez, ráadásul merev hátfalas, furkálható, hogy többféle tartót fogadni tudjon. Egy olyan konzolt választottam, amihez az ember kicsavarja az egyik kormányrögzítő csavart, annak a helyére egy recés golyót teker be, majd erre a golyóra teszi a rugós, duplacsuklós, fémből készült, masszív tartót. Így bárhova állítható a készülék. Nem egészen tizenötezer forintot fizettem.
Aztán hazafelé az Obiban vettem még motoros akkusarukat és késes biztosítót. Megvolt a szett, csak össze kellett rakni. De azért kicsit aggódtam. Ilyenkor jön mindig valami gubanc, nem látni a motor műszereit a készüléktől, nem fér el tőle a tanktáska, leég a generátor, nem látszik a GPS-képernyő, ilyenek. Lett is, de nem vészes. És tökéletesen elfért a GPS, látják, ugye?
A kormányon a rögzítést egy perc alatt megoldottam. A konzol tokhoz való hozzáfogatását is tíz perc alatt kitaláltam. Sarukat forrasztottam, késes biztosítékot élesítettem, vezetéket tank alá rejtettem, gyorsszorítóztam, hogy ne lobogjon a sok drót. Matattam kábé két órát, ennyi idő alatt fenn volt a konzol, ott volt az áram, a vezeték se nem volt túl hosszú, se nem túl rövid. Már csak a GPS kellett, lehetett bedugni, kipróbálni. Azaz nem. Még szívtam kicsit. Akit nem érdekelnek a műszaki részletek, ugorja át az alábbiakat.
Háromféle koax tápdugó van, a francba
Ez a dög Becker pont olyan vékony tápdugót használ, mint a Sony, tudják, az extrapilinszka koaxiálisat. A vezeték, amit az Obiban vettem, viszont extra vastag tápkoaxban végződött. Levágtam a francba. Egy rossz, régi hálózati adapterről leszedtem a négyágú, univerzális véget. Letörtem és rövidzár ellen csekkoltam a maradék két koax véget, majd a kilógó vezetékeket odaforrasztottam a motor beléből érkező kanóchoz. Közben negyvenszer ellenőriztem a dugók és a kábelek polaritását, mert az ilyen finom elektronikus kütyük, mint mondjuk a GPS, szemvillanás alatt elfüstölnek a fordított feszültségtől.
A szabadon lévő forrasztásokat zsugorcsővel szigeteltem, és ezzel előállt kétféle csatlakozóm. És rájöttem, hogy mindkettő vastagabb a Sony-szabványúnál. Az egy harmadik fajta. Szerencsére eszembe jutott, hogy valahol a vezetékes dobozomban hever egy National-Sony átalakító zsinór, még kamaszkoromban vettem. Megvolt. Levittem. És a Becker elsőre működött.
Tudják milyen egy apányi korú japán motor kormányán XXI. századi GPS-képernyőt látni? Mint amikor a Vissza a jövőbe III-ban a Doki ráépíti a gőzmozdonyra a fluxuskondenzátort. Szenzációs. Űrhorror-pornó.
Egyébként az összesen nem egészen negyvenezer forintba kerülő bigyó csodásan végigcsinálta Ausztriát, Olaszországot, hat hágót a Dolomitokban, a Garda-tavat, a Cortina d'Ampezzo melletti, négyórás monszunt (inkluzíve jégeső). Terveztünk vele esténként a nagy Michelin térkép mellett, és másnap, amikor néha elbizonytalanodtam, menet közben is kezelni tudtam az érintőképernyőjét a vastag motoros kesztyűmben.
Közvetlen napsütésben tényleg hunyorogni kell, hogy lássam, mit jelez, de mindig találtam olyan szöget, ahonnan ment. Ilyen helyzetekben a Garmin nyilván százszor jobb. És arra is rájöttem, hogy az olasz térképek messze a legpontatlanabbak a három országé közül. A magyar szinte hibátlanul vezetett, az osztrákoké lézerpontosságú volt (leszámítva egy vacsiúj autóút-szakaszt, azt nem ismerte még), a taljánoknál viszont mindig nemlétező utcákba, behajtani tilosokba akart bevinni. És mindig későn jelezte a kereszteződéseket - ez is térképdigitalizálási probléma lenne? Mindenesetre az olasz lazaság tapintható volt.
A kirándulás fergetegesen sikerült, megírom majd a Totalbike-ban. És a GPS egy olyan új, stresszmentes életformát villantott fel a hatnapos út alatt, hogy megfogadtam - navigáció nélkül soha többet nem megyek már külföldre. Pláne motoron.