Kedves Nepperűző!
Néhány éve egy 650-es V-Stromot használok, jártunk már együtt Észtország és Albánia között szinte mindenhol - megbízható, szerethető motor, de azt hiszem, hogy eljött az idő, hogy feljebb lépjek egyet, hosszabb távon a V2 nekem már nem annyira kényelmes, ráadásul épp hogy elférek a nyeregben.
Az egyetlen problémám, hogy 203 centi és 110 kiló vagyok, ráadásul szeretek hosszabb távokon motorozni, így elég sok opció kiesik - idén nyártól pedig munkahely váltás miatt ingáznom is kell körülbelül 150 km-t heti néhány alkalommal, amit jó időben motorral tudnék le.
Ennek tudatában körülbelül 1.5 millió forintig keresném a V-Strom utódját. Régóta tetszenek a GS-ek, de az 1150 és 1200 kiesik a költségkeretből. A kérdésem az, hogy szabad 90-es évek közepéről való 1100-as GS-t venni? És ha igen, előrelépés lenne a körülbelül 10 évvel fiatalabb V-Strom után? Egy online szoftver segítségével azt láttam, hogy a térd szög a GS-en sokkal kényelmesebb lenne a méreteimmel.
Előre is köszönöm a választ, üdv.
Bence
Kedves Bence!
Persze, hogy szabad, csak ne ész nélkül csináld. Az 1100-as GS-ből érdemes az utolsó évjáratból vásárolni, annak már tartósabb a váltója, ami a korai példányoknak egyik gyenge pontja. Műszakilag egyébként az 1100-as és az 1150-es GS között elenyésző a különbség, sőt, szétborítva még az első 1200-as is csak egy upgradelt 1150-nek tűnik.
![Magas, erős, és elvisz bárhová](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3154/31548/315485/31548591_2421909_f8245ad38aff0ee79e69c1db132f6379_wm.jpg)
A kilométeróra állása ne aggasszon, a BMW-k legendásan jól viselik a kilométert, sokkal többet számít, hogy a korábbi tulajdonosok hogyan tartották karban a motorjukat, és milyen ismert hibákat raktak már rendbe. Teljesen mindegy amúgy, hogy 100, 150 vagy 200 ezer kilométer van benne, ha normális gazdája van, ezek még ilyen futással is motorok maradnak.
![Itt még a hengerenként négy szelep volt a menő, a kései 1150-esek gyertyafedelén már a dupla gyújtást reklámozták](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3154/31548/315486/31548607_2421911_b48ca5f3dcf41e2e85ed8a2db6eb8e91_wm.jpg)
Ha képbe akarsz kerülni a várható hibákat illetően, ajánlom ezt az 1150-ről szóló tesztet, illetve nagyjából ugyanaz itt is megvan, röviden összefoglalva.
A BMW-s közösség egyébként elég jó, rengeteg tippet és tanácsot kaphatsz különböző csoportokban.
Üdv: Nepperűző