Akkor aszalódj egy dízel kompaktban!

Teszt: Honda VFR800X Crossrunner – 2015.

2015.10.29. 06:19

Adatlap Honda VFR800X Crossrunner - 2015. (782 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 782 cm3
  • Hengerszám: 4 hengeres, V
  • Teljesítmény: 105 LE @ 10250 rpm
  • Nyomaték: 75.1 Nm @ 8500 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1460 mm
  • Ülésmagasság: 789 mm
  • Tömeg: 239 kg
  • Tank: 215 l
  • 3 498 000 Ft

2015-ben négy hengerből és nyolcszáz köbcentiből 120 lóerőt minden fekete mágia nélkül ki lehet hozni. A Honda VFR800X Crossrunner VTEC-kel együtt is csak 106 LE, tehát mintha azért varázsoltak volna, hogy gyengébb és drágább legyen, mint amit egy alapkészlet tudna. Lehet ezért rinyálni, de akkor tíz év múlva viszont tessék kussolni, ha unalmasak és uniformizáltak lesznek a motorok – ha azt mondom, hogy 1,6-os turbós kisdízelek kompakt autóban, akkor ugye egyértelmű, hogy mire gondolok.

Tehát kellően különleges ahhoz, hogy lehessen érte rajongani, a V4-es elrendezést eleve egy kis misztikum lengi körül, erre jön még a változó szelepvezérlés és a 6200-6300-as fordulat körül érkező seggberúgás legendája. Ez a legenda egyébként kicsit túlzás, a vezérlés váltásáról egy tört pillanatnyi torpanás, és az utána következő izgalmas üvöltés tájékoztat, mintsem a hirtelen veszedelmesen elszabaduló lóerők – még kanyar közepén sem volt különösebben stresszes a dolog. Egy ismerősöm mesélte, hogy még a '90-es években volt egy Yamaha XJ650 Turbója, amivel mindenki elesett a próbakörön, annyira hirtelen és gonosz módon érkezett meg az erő. Na, a VFR-nél ilyesmiről szó sincs.

Az első VFR800X-et amolyan univerzális motornak szánták, volt hozzá ideológia és európai sztártervező is. Az már az én teóriám, hogy a japánoknak egyszerűen nem jön be, ha messziről igazolnak egy csatárt, egyszer itt volt Teofilo Plaza az első Crossrunnerrel, meg a Subaru mellényúlása szerencsétlen Andreas Zapatinas-szal, ez pedig elég minta, legalábbis ahhoz képest, hogy nem nagyon követem a gyári emberek életútját. Tehát az első VFR800X hiába volt jó motor, a sikertelenségének tökéletes szimbóluma, hogy Mesterházy Attila vett magának egyet. Hogy miért bukott meg – ismét a motorról van szó – arra több elmélet is létezik, valószínűleg a kissé béna külső, a magas ár és a bugi hiánya együtt tették be a kaput.

2015-re ebből a háromból egyet megoldottak, a Crossrunner végre néz ki valahogy. Ráadásul nagyon helyesen nem az 1200-as Crosstourer arcát ültették át, hanem a VFR800F-ét, ledobták róla az értelmezhetetlen, burkolt talicskakormányt, amire egy nyomorult GPS-t sem lehetett feleszkábálni, a helyére egy igényes, változó átmérőjű – szaknyelven: kónuszos – kormány került, aminek a kiemelője ugyanúgy gumiágyazású, mint a Versys 650-en de ezen megrángatva nem mozog egy-egy centit minden irányba.

A hagyományos teleszkópvilla megmaradt, de az aljára már radiálisan rögzített Tokico féknyereg került, a blokkot pedig addig búbolták, míg nem találtak további négy lóerőt és 2,2 Nm-t. Szépek a ledes indexek, jó a légies csőr, ami ráadásul a Crossrunnernél nem a suzukis iskolát követi, vagyis nem szimplán dizájnelem, hanem BMW-s stílusban funkciót lát el, levegőt vezet az olajhűtőre.

Az egy éve bemutatott VFR800F-hez hasonlóan a Crossrunneren is alapáras a kipörgésgátló – annak idején ez nagyon hiányzott, hiszen akkoriban kezdtek felfutni a hülyebiztos elektronikák, miközben a Honda még bőven a kombinált ABS-szel próbálta rámelegíteni az ügyfelekre a motorjait. Ez persze egyben csapda is, mert azért sokkal jellemzőbb, hogy valaki azért esik el, mert hülye, és nem tud időben megállni, mint hogy a kanyarban letett térddel túl nagy gázt húz kigyorsításkor. Most viszont már olyankor is ment a Honda, igaz, ez a kipörgésgátló legutóbb 2011-ben lett volna versenyképes, se nem nagyon kifinomult, se nem állítható – legfeljebb kikapcsolni lehet.

Olcsó nem lett, alapáron 3 798 000 forint, igaz, ezért nagyjából fullos motort adnak kipörgésgátlóval, markolatfűtéssel és ABS-szel, pénzt már csak dobozokra, bukócsőre, ködlámpára és gyorsváltóra szórhatunk el. De hát mitől is lenne olcsó a Crossrunner? A bonyolult V4-es blokk hiába régi bútordarab már a Hondánál, sokba kerül – V-motor amúgy is pazarlás, sokkal több csapágy, illesztés és alkatrész kell hozzá, mint a soros társaihoz. A gyönyörűen tekergő, alumínium lengővillát sem olyan olcsó előállítani, mintha kerítéshez való zártszelvényből hegesztik le À la Transalp. Pedig ezt az egykarút is nézzük már vagy 17 éve, mégis minden alkalommal jól eső érzés önt el, ha a látóterembe kerül.

Érdekességként felhívnám a figyelmet a tankon látható emblémára: ez a fajta kerek, domború jelvény a drága, valamilyen szempontból prémiumnak tekinthető Hondák sajátja. A Crossrunnernél tagadhatatlanul megvannak az igényes részletek – hatalmas kár, hogy néhány gagyival agyonütötték őket. A csak szerszámmal állítható szélvédő például egyenesen gyűlöletes, az én 183 centis magasságomnál autópálya tempónál olyan erővel rázta a sisakot, mintha Evander Holyfield sparringolt volna a tarkómon. Ugyanígy érthetetlen a markolat – a fűtése tökéletesen működik, de az anyaga egyszerűen kenődik, újjal el tudtam volna gyúrni. Emiatt minta is már alig volt rajta – pedig a motorban mindössze 16 ezer kilométer volt.

Szintén silány a fényezés, de arra már fel voltam készülve – ugyanez az őrületesen jól kinéző flitteres matt fekete szín volt a CB650F-en is, ami egy délelőttnyi pályázás során teljesen kifényesedett azokon a részeken, ahol a combom hozzáért, ezen pedig a lelkes tesztpilóták ágyéka polírozta fel ott, ahol egyébként a tankpad szokott lenni. Hiába néz ki jól, ez sajnos kényes, ezért mind a CB-t, mind a VFR800X-et érdemes valami egyszerűbb, de strapabíróbb színben rendelni.

De vannak jó dolgok is, ilyen a fordított LCD műszerfal, aminél fekete a háttér, a számok világosak – meglepő módon minél jobban tűz rá a nap, annál élesebben látszik, illetve ilyen még a hidraulikus kuplung, amit sok drágább motornál sem éreznek indokoltnak, pedig nagyon jó dolog. A gyorsváltó már feláras extra, és alapból hülyeség egy túramotoron, de pont az ilyen hülyeségek hozzák vissza a bugit: amikor kigyorsításnál üvölt a motor, a vezető pedig nem hogy a kuplunghoz nem nyúl, de még csak a gázt sem veszi el, csak egy pöccintés a váltón, és bámm, bámm, bámm, jönnek sorban a gangok.

Így már elég mélyen be tud gurulni a kredenc alá a gyógyszer, a Dobogókő felé a harmadik kanyarban azon kaptam magam, hogy túrás üléspozíció ide vagy oda, elkezdtem kiülni az ívbelső felé. A váltó könnyű és precíz, a fékre sincs panasz, nagyon pontosan adagolható, a futómű meg nagyjából olyan, mint egy nem vadsportosra hangolt nagymotoré – a CB1300 és a CBF1000 jutottak eszembe. Ennek megfelelően nagy terepezéseket ne várjunk a Crossrunnertől, ez nagyon nem túraenduró, de én még ezt a crossoverezést sem értem, ez egy jó túramotor és kész – murvás úton a hekkezőig meg tényleg bármivel le lehet menni.

Laza talajon eleve hazárdjáték közel két és fél mázsával hülyéskedni, sokkal érdekesebb, hogy ez az irgalmatlan tömeg csak akkor érződik, ha tologatjuk a motort, menet közben az ólomnehéz Crosstourerhez hasonlóan elég ügyesen le tudja tagadni a súlyát, egyedül a már paráztató mértékű vészfékezéseknél érezni, hogy a vártnál nagyobb tömeggel kell megbirkózniuk 310 milliméteres tárcsáknak. Nagyon büszke is vagyok magamra, hogy ilyen rafináltan sikerült szóba hoznom az ezerkettes batárt, aminél minden szempontból ésszerűbb a 800-as. Egyrészt jobban néz ki, másrészt csak pont annyival megy rosszabbul, amennyivel könnyebb és kezesebb. Ráadásul ezzel nem olyan könnyű megitatni 12-13 litert, a teszt végére az átlag 5,8-ra jött ki, de hajtós üzemben is elvan 6,5-ből, ha nem a végsebességet keressük Sopronig.

A Honda VFR800X-nek az ég világon semmi szégyenkeznivalója nincs a fő ellenfelekkel szemben, sokkal nyugodtabb, kényelmesebb és kiegyensúlyozottabb, mint a rendkívül gonosz és vad MT-09, és fél millióval olcsóbb, mint a lényegesen kidolgozottabbTiger 800 XRx, és ami a lényeg: mind a kettőnél különlegesebb a műszaki tartalom. A Honda helyében ezt hangsúlyoznám.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.