Legújabb betegségem

A műszerfal inkább funkcionális, mint izgalmas. A szürkére szinterezett kormány nem hivalkodik beütött króm, vanádium, titán, vagy akár kriptonit felirattal, de terpesztése, magassága jól eltalált, kényelmesen lehet akár állva is motorozni. A markolatok, kormánykapcsolók sem látványosak, de a recés gumit jól meg lehet markolni, és minden gomb ott van, ahol lennie kell. Ha a Transalp az enyém lenne, nehezen tudnám magam elé képzelni lehunyt szemmel, de mindig örömmel nézegetném a garázsban nyitottal.

És mindig örömmel venném elő onnan. Odafigyeléssel tervezett, valóban nagyon kényelmes ülésével, alacsony súlypontjával, a Deauville nyomatékos, V2-es blokkjával a motor még majd' kétmázsás tömege ellenére is az egyik legkezesebb jármű azok közül, amiket valaha vezettem. A generációváltással az első kereket kisebbre vették (most 19-es), így a Transalp fordulékonyabb, fürgébb lett.

A kombinált fékrendszert nem fogják szeretni, akik sportosan és nagyon tudatosan motoroznak laza talajon, de túrázáshoz tökéletes. Háromdugattyús dupla tárcsás fék elöl, 240 mm-es tárcsa egy dugóval hátul, a tesztmotorokon ABS-szel. Nem tapasztaltam semmi ideges hirtelenséget, viszont - ha akartam - erőteljes lassítást annál inkább, fáradhatatlanul, még a hegyről lefelé, a sokadik visszafordító előtt is. A rugó-előfeszítés hátul állítható - most nem állítgattam, de a gyárilag belőtt felfüggesztés nem verte szét a fenekem.

Kíváncsi vagyok, hogy a rendkívül lágy, még a hideg alpesi magaslatokon is ujjal érezhetően ragadós, remek Bridgestone-okat csak a bemutatóra szerelték fel a motorokra, vagy a szalonokba is ezzel érkeznek majd. Nem illenek a motor karakteréhez, bizonyára a murvát, terepet sem szeretik, de a szűk kanyarokban képességeik jelentősen meghaladták az én tudásomat.

A Transalp alapértelmezésben csupán egy extrának számító dolgot kap: kézvédőket a kormányvégek elé. Pénzért viszont van ABS, gyári navigáció (ami egy Garmin Zümo Honda felirattal, szerviz-adatbázissal), markolatfűtés (ezért ölni tudtam volna a tesztúton), nagy és masszív túradobozok, és látványos ködfényszórók.

A motornak voltaképp csak egy hibája van: hiányzik róla egy kímélő autópálya-fokozat. A főtengely már picivel 90 fölött négyezret forog, vagyis egy békés 130-140-es utazósebességnél öt és félezer körül ordít a blokk. Pedig - legalábbis úgy tűnt - a nyomatékból simán futná a pályatempó tartásához ezerrel-ezerötszázzal ez alatt is.

Ahogy a prezentáción elhangzott: a Transalp nem a legkönnyebb, nem a legerősebb, nem a leggyorsabb motor a kategóriában - viszont az előző generációkból bizonyára nem véletlenül kelt el világszerte több mint százötvenezer darab. Na ja. Viszont - bár az új generáció konkrét árát egyelőre nem tudjuk - a Honda jellemzően nem is a legolcsóbb, így egyelőre nyitott kérdés, hogy az új modell hogy állja meg a helyét a többi túraenduró között.

Én mindenesetre nagyon megkedveltem. Most vattával a fülemben, a kezem ügyében kamillateával ülök a számítógép előtt, az éjjeliszekrényen négyezer forint ára gyógyszer figyel, kedves feleségem időnként szemrehányóan átszól a másik szobából, hogy ne köhögjek olyan hangosan, mert felébrednek a gyerekek - de a Transalppal túrázni az Alpokban olyan élmény volt, amit nem cserélnék el semmire. El kéne menni jövőre is.