Raptor kölyök

2007.08.06. 07:38

Acél a váz, a lengővilla és a lengőkarok, a súlya mégis csak 142 kg, ami a konkurenciánál jóval könnyebbé teszi. A tesztmotor tele volt aggatva vázat, futóművet és fényezést védő gyári extrákkal, de még így is pehelysúlyúnak tűnt. Érdemes beruháznunk a nem olcsó extrákra, úgy mint hálós lelépés gátló, nagyobb első lökhárító, rozsdamentes lemezek: kartervédő, első-hátsó lengőkarvédő, mert mind esztétikailag, mint fizikailag sokat védenek majd a quadon, illetve a lábunkon.

A hidraulikus, dupla tárcsa első és szimpla tárcsa hátsó fékeit, valamint a parkolófékét is az YFZ 450-től örökölte, az első féknyergeit pedig a 700-as Grizzlytől. Mind az első, mind a hátsó satu jól adagolható, és megfelelően zabolázza a 250-est.

A versenyzők által is dicsért futómű briliáns. Elöl független felfüggesztésű dupla lengőkarokat találunk, hátul motokrossz gépeket modellező felfüggesztést. A nagy testvéreivel szerzett tapasztalatok által hangolt rugózó elemek miatt játszi könnyedséggel vettem még én is a huplikat. Az embert próbáló laza homok leküzdésében a 20x7-10 méretű első és 19x10-9 méretű hátsó gumik támogattak, az ugratások bátrabb kivitelezésében pedig a jó súlyelosztás segített.

A 249 cm 3-es, négyütemű, egyhengeres, SOHC szelepvezérlésű, levegőhűtéses blokk meglepően nyomatékos. Alsó és középső fordulatszám- tartományban vehemensen tol, csak túlpörgetve veszít erejéből, de kezdőknek ez nem jelent hátrányt. A kerámiabevonatú dugattyút 29 mm torokátmérőjű Mikuni karburátor táplálja, DC CDI gyújtás vezérli, és önindító hozza mozgásba. A meghajtást láncon keresztül kapja a hátsó tengely egy ötsebességes váltón keresztül. Az első fokozat rövid, a másodikban és harmadikban viszont élvezkedhetünk a gyár által titkolt mértékű, de nem kevés nyomatékon.

XL-es méretemmel is kényelmesen éreztem magam a nyergében. A szintén 250-es belépő modell Blasternél pár centivel szélesebb, és hosszabb a tengelytávja is, így érezhetően tágasabb. Hasonló méretű motorja az említett rokonnál jóval vehemensebbnek érződik. A gázt húzva csak mosolyogtam és mosolyogtam, és fel sem tűnt, hogy csak negyedliteres.

Ahelyett, hogy tovább fényezném a kis ragadozó dínót, és végképp hiteltelenné válnék, mutatok egy-két fényképet a galériában amiken yamahás versenyzők kergetik játékos könnyedséggel a vasat. A túlméretes amatőr az ugratón meg én lennék.

Nagyobb négykerekűeket megszégyenítő menetteljesítményekre képes, amatőröknek és kezdő sportolóknak kiváló gép. Nem kell rettegnünk a gázhúzástól, mint egy 700-as quadon, a kiváló futómű pedig teljes értékű élvezetet nyújt. Ára jóval barátibb, mint nagyobb családtagjaié, 1,1 millió forint körül alakul majd. Ősszel érkezik a márkakereskedőkhöz, de tessék spórolni a pályabérletre is, mert erdőben motorozni csúnya dolog!

Műszaki adatok

Yamaha YFM 250 R Raptor

Motor: léghűtéses, négyütemű, SOHC egyhengeres
Lökettérfogat: 249 cm 3
Furat x löket: 74 x 58 mm
Kompresszió viszony: 9,5:1
Keverékképzés: Mikuni karburátor, 29 mm
Váltó: ötfokozatú
Véghajtás: lánc Váz: acélváz
Első futómű: független felfüggesztés, dupla lengőkar
Hátsó futómű: egykarú lengővilla központi rugóstaggal
Gumik: AT 20X7-10 elöl, AT 19X10-9 hátul
Első fék: hidraulikus dupla tárcsafék
Hátsó fék: hidraulikus szimpla tárcsafék
Méretek (H x Sz x M): 1625 x 1070 x 1040 mm
Tengelytáv: 1110 mm
Ülésmagasság: 730 mm
Üzemanyagtank térfogata: 9 liter
Száraz tömeg: 142 kg