Pöcsöt köszörülni igenis jó

Teszt: Honda CBF 125 (2009)

2009.07.08. 02:32

Adatlap Honda Cbf 125 (125 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 125 cm3
  • Hengerszám: 1 hengeres,
  • Teljesítmény: 11 LE @ 8000 rpm
  • Váltó: 5 seb. váltó
  • Ülésmagasság: 792 mm
  • Tömeg: 128 kg
  • Tank: 13 l
  • 688 000 Ft

125-ös motort senki se vesz magának, ilyennel kizárólag dolgozni szokás – olyan postásfutáros, értik. Hiszen ennyiért kapni kényelmes, váltó nélküli, burkolt, sisaktartós robogót is, ami szemernyit sem megy rosszabbul. Azaz néhányan mégis vesznek ilyet. Megpróbálom védeni az álláspontjukat, segítségem ebben a Honda CBF 125 lesz.

Tudják, kitalálták egykor ezt az A1-es motorjogsi-kategóriát, ami lényegében arról szólt, hogy a rettenetes motoros libidójú kamaszok már tizenhat éves korukban átülhessenek a Simsonról valami rendszámos dologra, amivel azért szemhunyorítással kimehetnek az autópályára, meg amivel haza tudják vinni a barátnőjüket dizsi után. Fentieket, ugye, a szigorúan együléses, rendszám nélküli Szinyóval nem lehet, de még a Yamaha Joggal sem, akármilyen csiptuning és rezonátordob is van rajta. Pontosítsunk: nem szabad.

Aztán – merő óvatosságból, hogy a fiúka még nagyjából az eredeti, leltárban szereplő végtagmennyiséggel érje el az igazi nagymotorozást – ezt az A1-es kategóriát úgy találták ki, hogy 125 köbcentinél legyen a felső határ. Elmefuttatásunkban tegyük félre azt a mellékkörülményt, hogy fél Magyarország 125-ös, 150-es, sőt, 250-es motorokat használ rendszám nélküli ötvenes robogóként, és maradjunk a jog által erőltetett elméletnél. Ami még így is lehetővé teszi, hogy értékes nemzeti férfiutánpótlásunk egy része huszonsok lóerős, 140-et tudó darázscsípéseken próbálgassa bimbózó tudását. Cagiva Mito, ugye beugrik mindenkinek?

Ezért is kevés lenézettebb motor létezik a százhuszonötösnél. A postás ilyet kap szolgálati eszköznek, a rendőr rá se szól, ha sisak nélkül nyomja az ipart. Meg a futárok használnak ilyen motorokat, akiknek a kis méret, a szerény fogyasztás és a könnyű, olcsó szerelhetőség mindennél fontosabb. Néha csajokat is látunk az ekkora motorú minichopperek nyergében, és persze azokat a srácokat – hogy visszatérjünk a kiinduláshoz –, akik a napokban vették a trafikban életük első Gilette-jét.

Mit kapnak szerencsétlenek? Gyanús kínai és koreai choppereket – ezekhez viszont nincs még kellő sörhasuk, az ízlésük sem romlott odáig, no meg ők még befelé mennek a motorozásba, nem kifelé jönnek onnan. Tizenhat évesen a kanyar nem nyűg, hanem kihívás, hogy máshogy fogalmazzak.

Aztán vannak ugye a robogók, amikkel nem lehet váltani, kuplungolni, térddel tankot szorítani a halálfordulóban. A robogó divatos, kényelmes, de nem motor. Aztán akad még olyan, mint a dagadt kerekű Suzuki RV125 VanVan, ami vicces ugyan, de az sem egy bőgetni való szerpentinkirály, és ez messziről látszik rajta. Továbbá találni még a kínálatban (nagyítóval) retró stílusú 125-ösöket, meg ott van a Yamaha YBR 125, ami nem nagy ellépés egy fakerekűsített Simsontól, legalábbis optikailag.

Kapni még a Keeway Speed 125-öt, ami éppen az nem, amiről a nevét kapta – a sebességet hírből sem ismeri, szerencsére. Papp Tibi írt róla tesztet, én is ültem rajta, a Verhovinám óta nem vezettem olyan pocsék motort. Ereje sehol, a futóműve nulla, fékje nincs, a váltója kezel-, illetve lábalhatatlan, minden alkalommal új istenhez kell fohászkodni, ha az ember be akarja indítani, a nagymotorságból pedig csak a vibrációkat tudja, de azokat nagyon. Borzalom, igaz, csak bő félmillióba kerül a regadó és az áfa után. De inkább a halál. Vagy egy Romet.

Vagány, zsír gép viszont alig van. Aki még csak tizenhat, az szottyadjon mazsolává valami unalmas, cikis szörnyetegen – gondolja a sok forgalmazó. Vagy vegyen robogót. Hát nem.

Aki keres, talál. További turkálásra azért előbukkan az árlisták redőiből olyan gép is, mint például a Yamaha YZF-R125. Hasalós, idomos, mindenütt tárcsafékes, központi hátsó rugós, 15 lóerős… Állat, ez még nekem is kéne, csakhogy ez 1,2 millió, ehhez gazdag fater kell. Oké, bő kétszázzal lejjebb is akad izgalom, például a Hyosung GT125, szintén központi hátsó rugóval, aluvázzal, 14 lóerővel, ráadásul vékettes. De hát egymillió forint is borzalmas pénz. A spanyol Rieju kínálatában is ott van az RS2 125, ám ehhez csak euróban találtam árat, felszorozva, áfával, regadóval bőven a millió fölé csusszan. Hondából is van ez a stílus, meglepő módon ez a legolcsóbb: CBR125R 880 ezerért. Közeledünk. De egy pöcsköszörű legyen pöcsköszörű. Nyolcadliternyi lökettérfogat egy milláért baromi luxus. Lejjebb, lejjebb.

Aha. Itt jön a képbe a CBF 125. Egy Honda. 680 ezer forintba kerül, ami nagyjából annyi, mint a Yamaha már említett, dögunalmas YBR 125-öse, és alig egy százassal több, mint az a bizonyos Keeway-borzalom, hadd ne idézgessem, a hideg is kiráz tőle. Ez nem 14-15 lóerős, mint a nevükben "R"-et hordó 125-ösök, csak 11,4, ami voltaképpen akár elég is lehet. És szép. Szinte már vagány. Pont úgy néz ki, mint valami nagy sportmotor, elsőre csak a Velence kerékpárgumik árulkodnak arról, milyen kicsike is ő. Aztán közelebbi szemrevételezésre meglátjuk az egy szem, vézna hengert, a dobféket hátul, a pálcikányi teleszkópokat. De a formatervezők ügyesen trükköltek, valahogy így lehet bögyös macának eladni Kristin-Scott Thomast.

Papíron nem, vagy alig tud többet, mint a Yamaha YBR. Vagy akár a Keeway, huhh… A különbségek minimálisak, hasmagasság, ülésmagasság, kilók, fékméretek – pár milliméter ide-oda. De egy ránézés elég, hogy agyunk tizenhat éves fele pontosan tudja: ez jó lesz.

Volt egy pont, amikor ráébredtem, milyen jó motor is ez. Lapozzanak.