Az ideális semmirekellő

Leginkább a Honda Varaderóhoz, meg a Suzuki V-Stromhoz lehetne hasonlítani, de a TDM azért azoknál könnyebb és kezesebb. Emberi méretű. Eleve csak 900-as, és már így is nagyobb, mint amekkorának szánták megjelenésekor, bő tíz évvel ezelőtt, hiszen a széria 850-esként kezdte. Akkor még volt TRX is a TDM mellett, aztán a sportgép elkopott mellőle, maradt a TDM önmagában, mára módosított vázzal, nagyobb motorral.

Sokáig úgy tűnt, a hetvenes évekig szinte kötelező kéthengeres motorépítés trend, a sorkettő utolsó mohikánja marad a TDM, mivel az elmúlt két évtizedben a V2-esek szinte kisöpörték a nagy soros kéthengereseket, de ismét fel-fel bukkan egy sorkettes konstrukció .

Ránézve ijesztő, ráülve otthonos. Hogy a kellő lüktetés meglegyen (nyilván van ennek műszaki oka is), a TDM-ben a dugattyúk nem egyszerre, meg nem is felváltva mozognak föl és le, hanem a főtengelyt 270 fokban ékelték el. Tehát az alapjárata izgalmasan sántikál, bár azért messze nem egy Harley.

A motor látványa impozáns, mi több, lehengerlő. Pláne ebben a 2007-es fehér-fekete kombinációban. Mint valami amerikai milliomoson a nyárias zakó, úgy feszül rajta a világos burkolat. Az orrában a fekete betét viszont kifejezetten barátságos. A TDM tankja hatalmas, 20 literes, ráadásul az egész motor hosszú is, és a plexi tovább növeli a magasságát. Behatárolni elég nehéz, mert a tipikus túraenduróknál kecsesebb, de a hagyományos túramotoroknál azért sokkal-sokkal terjengősebb. Meg aztán rugóútja is van rendesen, közel a kétszerese a túramotorokénak.

Égőék úgy adták át: Csiki, ez nagyon jó motor, bármihez viszonyítva. Aztán később más motorosokról is kiderült, akikkel beszéltem róla, hogy mindnek van, vagy volt ismerőse, aki imádta. A Népítéletben két értékelés van, mindkét helyen imádják. Nehéz dolgom lesz, ha elfogulatlan cikket akarok írni egy ilyen általános kedvencről.

A TDM tényleg komolyan meglepett. Ráültem, és a hatalmas állatról simán leért a lábam, ráadásul talppal. Az ülés magas, de elég keskeny, ezért ment ilyen könnyen a dolog. Később kiderült, hogy emiatt hosszú távon a vezetőnek nem igazán kényelmes a nyereg – itt az utas a császár. Aztán elindultam vele lefelé a salakos, meredek utcán. Miközben arra gondoltam, hogy elég szerencsétlen dolog lenne egy 2,7 millió forintos, alig négyszáz kilométeres motort a teszt első méterein összetörni, furcsa mód elfogott a nyugalom.

Ülsz a magas bakon, érzed, hogy a súlypont is fenn van a fenében, de olyan biztonságos a széles kormány, jó a vázgeometria, kellemes a tank formája és az épp kellően hátratett lábtartók miatt annyira összenősz a motorral, mintha rád szabták volna. Lehet, hogy csak az én 187 centimnek kényelmes, ezért utánanéztem máshol is. De nem, a külföldi tesztelők is mind úgy érezték, mintha direkt nekik készült volna.

Tovább csökkentette a zabszem benntartási erőszükségletét, hogy tesztmotorom ABS-szel szerelt verzió volt. A TDM-nél ez viszonylag új dolog. A szerkezet lüktetését alig éreztem, de furcsa, hogy minden első kerekes fékezésnél sziszeg a rendszer, akár megcsúszik a kerék, akár nem. Mindezt olyan hangosan, hogy elnyomja a kéthengeres hangját is. És a lassulás… Úristen! Sejtettem, hogy viszonylag könnyű lesz a megállás, de ilyen őrületes, vad sebességelnyelésre azért nem számítottam. Ugyanakkor jól adagolható, hát nem csoda, hogy pár napnyi TDM-ezés után csúnyán rövid távokat hagytam az előttem haladó járműig.

Aztán kivittem az országútra, elkezdtem kicsit döntögetni, és kiderült, hogy gondolatolvasó is. Kiszámíthatóan veszi az íveket, és elmarad, amit a legtöbb motorban utálok: ha gödröt fog a kerék, nem pattog odébb. Sebességnél meg aztán abszolút elemében van, rezzenéstelenül megy egyenesen. Hetvenes tempótól felfelé végképp addiktív: szerintem akinek TDM-je van, az rendszerint Visegrád érintésével ér angyalföldi otthonába az újlipótvárosi irodából.