Rezzenetlen arccal tülekednek, síppal, dobbal, nádi hegedűvel is nehéz terelgetni őket. Most tanulják a közlekedést, és ijesztő ütemben fejlődnek. Mire figyeljen, ha Kínában közlekedik?
 |
 |
Kézenfekvő, hogy kínai sorozatunk végén szóljunk a közlekedési szokásokról is – ha valaki a közeljövőben arra téved, most megtudhatja, nagyjából mire számítson. Nos, ahogy Ázsiában szinte mindenütt, Kínában is inkább az ésszerűség szervezi a forgalmat, mint a kresz-szabályok, de korántsem olyan kaotikus a helyzet, mint mondjuk a Fülöp-szigeteken vagy Vietnámban.
Amíg nincs nagy tumultus, a kínaiak egészen békésen haladnak, még a sávokon is belül maradnak többé-kevésbé. Amint azonban besűrűsödik a forgalom, a közös szabályokat felülírják az egyéni stratégiák: mindenki ott és úgy halad előre, ahogy tud. Két sávon simán mennek három oszlopban, az egysávos le-és felhajtókon két sorban araszolnak.
Az erősorrendet gyakran felülírja az ügyesség, amire tipikus példát adnak a taxisok, akik a legkisebb résbe is benyomulnak, nem néznek se istent, se embert, se buszt, se teherautót közben. A dudát mindenki használja, de nem folyamatosan, nem is agresszíven A dudaszó jelentései: vigyázz, jövök, vigyázz, nekem jössz, ha nem vigyázol, neked megyek. Ennyi, nincs közben grimaszolás, ökölrázás. Karambolt, anyázást, verekedést nem láttam az egy hét alatt, rezzenetlen arccal tülekednek, és valahogy mindig megoldják a szituációkat, mielőtt azok elfajulnának.
Egyre viszont készüljünk fel: a motorost még csak-csak emberszámba veszik az autósok, de a gyalogos, az mintha ott se lenne. A gondosan felfestett zebrák, ha nincsenek közlekedési lámpával védve, leginkább csak dekorációs célt szolgálnak, érdekesebb tőlük a városkép, én mindenesetre egy autóst nem láttam, aki lassított volna előttük. Egy hatsávos, forgalmas úton átjutni kész kalandtúra, egyszer mindenképpen érdekes kipróbálni. Akármekkora a forgalom, el kell indulni keresztben, mert senki nem fog lassítani, pláne megállni a kedvünkért. Csíktól csíkig haladva, a pillanatokra feltáruló réseket kihasználva jutunk át a túloldalra, miközben begyűjtünk néhány rosszalló dudaszót és villogtatást.
A gyalogosok iránti általános ellenszenv egyébiránt nem teljesen érthetetlen. Pekingben például a gyalogosok általában mindenütt ott vannak, és ön- és közveszélyes módon közlekednek. A felüljárón, a kétszer hatsávos sugárút elválasztóján, mindenütt. Nem érdekli őket, ha piros a lámpa, ahogy az sem, ha egy busz jön hatvannal. A belvárosban (úgy értem a város központjában) van jó pár kereszteződés, ahol a jelzőőrök irányítják a tömeget. Ahogy itt megszokhattuk, síppal, zászlóval, karhatalmilag. Idősebbeknek biztosan ismerős. Elképesztő kettősség, amikor a villanysegítségű, mindene-rozsdás triciklit előzi leengedett áramszedővel, az épp akkuról menő troli. Mindezt egy márványpláza előtt persze.
A Körgyűrűkön közlekedni nem egy álom, de a városszerkezet sajátosságai miatt szinte megkerülhetetlen. Némely részük túlzsúfolt, akkor is, ha irányonként 7-8 sáv van. Nem csoda, ők most állnak az egész autós mizéria elején, kiforratlanok az ügyek.
Meglepő, de úgy tűnik, Kínában az autókban nincs hátramenet. Több alkalommal figyeltem meg egymással szemben álló, és meg nem hátráló autósokat, akár egy parkolóban, akár az utcán. Állnak és várnak. Meg nem mozdulnak.
Régi autó nincs. Minden autó szinte új, vagy pár éves. Nagyon furcsa, hogy a típusuk alapján 10-15 évnél öregebbnek tűnő autók is újak, mint például a Passat elejű, de Jetta hátuljú fauvé, Meg a Hongqi, ami lényegében egy szivar Audi 100, benne egy korszerűbb 1.8 as motorral, meg egy húsz évvel ezelőtti japánoid műszerfallal. A taxik között sok ilyen van, de a leggyakoribb taxi a Hyundai Elantra - ezek meglepően tágasak, és meglepően furcsán nincsenek karbantartva.
A futóművük lóg, a fékjük félrehúz, a kárpitok szakadtak, visszajelzők világítanak a műszerfalukon, de csak mennek, mennek, átlagosan 200-300 ezer kilométert futottak. Ez nem csoda egyébként. Maga a szolgáltatás annyira olcsó, hogy három embernek egy metróátszállásnál már jobban megéri a taxit választani, ami 10 yüanról indul, ebben benne van az első 3 kilométer, ezt követően kilométerenként 2 yüan a tarifa. (Egy yüan kb. 34 forint.) Napi 150-200 yüan maga a taxizási jog az autóval: ennyit mindenképp le kell adnia sofőrnek. Tehát 15 kis fuvarig ingyen dolgozik, ami onnantól van, abból lehet tankolni, adózni, autót karbantartani és enni. Nem kérdés, melyik marad ki először.
Csungkingban kizárólag Suzuki taxik futnak, kihaló- és széthullófélben levő régi Swiftek, és új SX4 szedánok. A sofőrt egy acélcsövekből hegesztett, krómozott rácsszerűség védi, amitől nem nagyon lehet megütni, de simán le lehet gázsprézni, vagy akár le is lehet lőni.
Az autózást támogató háttéripar is hagy kívánnivalókat maga után. Autómosót, szervizt, de még autószalont se látni, de vajon hol veszik azt a rengeteg sok kocsit? Jó, igaz, láttam BMW meg Audi szalont, mindkettőt plázában, az emeleten. Ezzel kapcsolatos kedvencem, hogy fent hagyják a kocsikon a gyártás és szállítás közben rákerült matricákat, van a sárvédőn, az ajtókereten és csomó helyen. Nem értettem pontosan mi a célja, gondolom a külvilág felé tudatja: új autója van. A benzin 5-6 yüan, ami 200 forint körüli, de inkább alatti összeg. Ez kell a gazdaság fejlődéséhez, az már tuti.
Az autópályás közlekedés életveszélyes. Hatvannal (HATVANNAL!) haladunk a külső sávban a taxinkkal, és akkor jobbról, a leállósávon dudálva előzni kezd egy faceliftes, nyerges ZIL vagy Ural, vagy mittudomén mi, de olyan orosznak és nagynak néz ki, idióta kristálylámpával az orrán. Na ez nem vicces. És persze nem üresen, hanem rendes tartályos pótkocsival, mint a Párbajban. Dermesztő.
De mégsem kell félni. A közlekedést most kezdik tanulni, és ijesztő ütemben fejlődnek. Peking úthálózatának és közlekedési moráljának jót tett az olimpia, az biztos. Állítólag komplett házsorokat túrtak el egy-egy sugárút kedvéért, és általában élhető az egész, földutcát például nem találni, szemben Budapesttel. De ahogyan nálunk sem a fővárosból áll az ország, ott sem csak a nagyvárosok vannak.
Vidéken pedig nem hogy út, de csatorna vagy internet sincs feltétlenül. Viszont annyival jobb a helyzet, amennyivel kisebb a forgalom, és azért is érdemes kicsit elkalandozni a nagyvárosoktól, mert több érdekes járművet láthatunk, ilyen-olyan háromkerekűeket, a végelgyengülés határán álló teherautókat, nyeklő-nyakló robogót, ami azonban valahogy elcipel a hátán egy háromajtós szekrényt.
Meg furcsa kínai autókat, amikre játékos kvízt építhetünk: ki ismeri fel gyorsabban, melyik európai, koreai vagy japán típusról koppintották a formájukat. Majdnem-Toyota Aygók, szinte-Smartok, hajszálhíján-Daewoo Matizok bólogatnak a hepehupás aszfalton. Meg rengeteg, BMW-nek látszó guruló tárgy, merthogy a kínai dizájnban most a BMW-vesék a menők. Ezek kerülnek szinte mindenre, kisteherautóra, mikrobuszra, személyautóra.
Bezzeg Csungkingban szinte csak európai autókat látni, meg kevés japánt: a (többnyire helyben gyártott) nagy VW-k, BMW-k, Audik, Hondák és Toyoták között már egy-egy Ford Focus, Citroen C4 is csak behúzott farokkal közlekedik, kínai barkácsautót meg, úgy tűnik, senki nem vesz, inkább kivár és gyűjt még egy kicsit. Hja kérem, szalad a szekér, ki tudja, hol áll meg, ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg…
| |
|
Korábbi posztjaink a CIMAmotor 2010 Show-ról:
Kína felőröl, és lenyom minket is?
Szexi mangalányok a gépvilágban
Faékkel nem lehet betörni a nyugat kapuját
Hogy lehet a csóró Petikének száz ruhája?