Menetpróba: Harley-Davidson Fat Boy 2023

Hogy a mai kínálatból kinek mit jelent az érdekes Harley, az szinte biztosan a személyes popkulturális hatásokra vezethető vissza. A Breakout tetszik? Van rá egy söröm, hogy Mickey Rourke ‘91-es FXR-je égett be a Harley-Davidson és a Marlboro Manből. Softail Standard? Nem nézted te véletlenül rongyosra a Charlie Sheen-féle A pokol angyalát? Low Rider S? Helló Sons of Anarchy! Kicsit csalódott is vagyok a gondolatmenet végén, ugyanis az első adandó alkalommal lecsaptam a Fat Boyra. Igen, Terminátor 2. Pedig azt hittem inkább amolyan Bűnvadászokos csávó vagyok, mégsem a Heritage Classicot vittem el, hogy pár órára egy kicsit Wilbur Walsh legyek.

Pedig van ám érdekesebb sztori is a Fat Boy körül, nem csak a terminátorkettőzés. Ott van például az, amit nem mondom meg kitől hallottam, hogy egyébként a legrosszabb Harley, amire a vásárlócsalogató szépszar szerep jutott. Nekem azt mesélték nemzetközi szinten létező jelenség, hogy 45-50-es befutott pasi beesik egy szalonba első Harley-t venni. Rábök a Fat Boyra (persze, hogy arra, számolj csak vissza, hogy 91-ben a Terminator 2 bemutatásakor hány éves volt?) elviszi egy tesztkörre, majd elcsukló hangon jelzi, hogy ez nagyon jó, de nézzenek valami kezesebb/praktikusabb jószágot.

Nem is csodálom, ha tényleg így van. A Fat Boy már puszta álltában is nagy. Nem is nagy, böszme. Nézd meg azokat az irdatlan első villákat! Oké, az momentán pont kamu, egy burkolat (persze az amik ezt is frankón elnevezeték, beer cannek, azaz sörös doboz borításnak, így hát ki tudna erre haragudni?), alatta ugyanazok a Showa 49-es Dual Blending Valve villák laknak, mint mondjuk a Breakouton, aminek elméleti lényege, hogy a csillapítás a behatás sebességétől függően változik, és így úgy lesz jó, hogy kanyarban mégsem ring, mint a Rose d'Or a monacói kikötőben. Mármint elvileg: 317 kiló plusz a rájder azért egy kicsit mégiscsak hajózik. De ez ilyen műfaj, hát mit csináljon ekkora tömeg? Pattogjon?

Aztán az “OMG ez bitang nagy” érzés felülve sem múlik. Az alig több, mint 67 centi magasan fekvő nyereg széles tepsiként várja a sültkrumplin hízott gluteus maximusokat, a 19 literes tank körül érzetre 3 ember bármikor kényelmesen megreggelizik, a mellkasod magasságában feszülő kormány meg olyan, mintha egy olimpiai súlyzó két oldalára felhúztak volna egy-egy gyulai vastagkolbászt. Brutál. Férfias játék, nem is kérdés. Ezt pedig fokozottan akkor veszem észre, amikor egy Harley után visszaülök a saját kis japán motoromra, ami szánalmasan pöttömnek tűnik a szalmaszál markolataival, az erőkifejtést csak vicces mértékben igénylő kuplungjával meg a finom váltójával. Ilyenkor kajak nem találom rajta a helyem, pedig három éve gyűröm télen-nyáron.

Ja, igen, váltó! Hát az megintcsak igazi Harley-Davidson. Induláskor olyan határozottan klattyan be egyesbe, mintha egy rendőrezredes parancsolná be a nyomatékfokozatot. Aztán jön a kettes: itt nincs himihumi barátom, vagy ugró-forgó rúgással baszod be a kettőt vagy üres. Nincs itt kérem sem harmadik út, sem átmenet. Most akkor akarsz menni vagy nem? A Fat Boyt határozottan kell irányítani.

Nem csak váltáskor, hanem a kanyarban is. Kis tempónál még nem is tűnt annyira fel, csak az, hogy a Neszmélyi közből kifordulva olyan volt, mintha be akarna esni a kormány a motor alá, amikor balra fordítottam, de ezt ismerem. A Low Rider ST sem viselkedett másképp. Érd után viszont jött a meglepi. A 240-es hátsó kerék nem viccel. Ezt apa vagy berakod a kanyarba vagy nem. Akarni kell. Azt hiszem ezt hívják birkózósnak. Itt aztán kalimpálhatsz a felső testeddel, de ha el akarsz fordulni, akkor megtolod azt a kormányt, hacsak nem akarsz 15-tel szerencsétlenkedni a körforgalomban. A tempó fokozásával ez az élmény fokozatosan erősödik. És akkor ehhez jön a 160-as első gumi. Mit gumi? Hordó. A V-Stromomon tudod mekkora a hátsó kerék? 150-es, szóval keskenyebb, mint ezen az első.

Hogy ezekkel együtt igaz-e az elcsípett szóbeszéd, miszerint valójában szar a Fat Boy? Dehogy szar, ahhoz le kell menni a Rebelig. Oké, ha mindenképpen a Softail modellekből (oppá bocsánat, ezeket ma már Cruiser kategóriának hívják) kellene választanom, akkor nem emellett tenném le a voksom, szóval az elbeszéléseknek megfelelően tipikus Harley-vásárló lennék. 12 mihályból hamarabb vinném el a Low Rider ST-t a 114-es helyett 117-es, tehát nagyobb, 1923 köbcentis blokkal, értelmezhetőhöz közeli szélvédelemmel, gyári dobozokkal és kevésbé előretolt üléspozícióval. Vagy még inkább rádobnék még négyet egy Street Glide-ra. Na és ez-e a legrosszabb Harley? Őszintén nem tudom, ugyanis nem mentem még minden modellel. De ha igen, akkor aggodalomra azért nincs nagy ok, mert még annak tükrében is egy nagyon szórakoztató játékszer azoknak, akik nem ijednek meg egy kis többlet nehézségtől a külcsín oltárán.