Sportmotornak látszó tárgy

Teszt: Kawasaki Ninja 650 – 2018.

2018.12.04. 06:52

Már a név is félrevezető: Ninja 650. A GVH ennél kevesebbért is lecsapott már, ez pedig a vásárlók tudatos megtévesztése. A Ninja a Kawasakinál a sportmotorknak járó név, a rendes sportmotorokat hívják így, például a ZX-6R-t és a ZX-10R-t, amik hétvégente a Superbike világbajnokságon mennek. Tudom, tudom, Amerikában a ZZR1400-at is Ninja ZX-14-nek hívják, de az amerikaiak nem értenek a sportmotorokhoz.

Egyébként Amerikában az ER-6f is Ninja 650 néven futott, gondolom erre a építenék fel a Kawasaki ügyvédei is a védelmet, hogy igazából a transzatlanti fogalomzavarok kiszűrésére nevezték át – ugyanaz a folyamat, mint amikor az ER-6n utódját átkeresztelték Z650-re. Ez pedig a Z650 idomos változata. Viszont a redizájn lényegesen jobban sikerült, a Ninja 650 ügyesen nyúlja a ZX-10 íveit, ez pedig a Ninja 400-nál is bevált. Emiatt szemből nem könnyű megkülönböztetni őket, de segítek: a 650-es fényszórójának külső sarkai hegyesebben futnak fel.

Oldalról már könnyebb: a 650-es formatervezett lengővillája és a blokk alá húzott kurta kipufogója nem bántja az igényes közönség szemét. A rugóstag közelebb került a motor középvonalához, és egy himbarendszeren keresztül kapcsolódik a lengővillához, a bekötése pedig nagyon hasonlít a ZX-10R-hez, még ha a viselkedéséből nem is jutott volna eszembe a párhuzam. Érzetben nagy az előrelépés, mert az ER-6 oldalra szerelt, közvetlenül a lengővillához kapcsolódó gátlója ugyan szép volt, de olcsó rugóstaggal azért nem volt akkora királyság. A mostanit sem hittem Öhlins-nek, de talán épp a himbarendszer miatt progresszívebben viselkedik, többet kommunikál a hátsó kerék tapadásáról.

Egyedül a vékonyka teleszkópszárakat gondolom hatalmas taktikai hibának. Ha már 125-ösöknél is teljesen elfogadott a fordított villa, három ligával feljebb egyenesen gyászosan hat a hagyományos. Mert jól hangzik a 20 kilós súlycsökkentés, érezni is, de egy rendes teleszkópvilla ellen is nehéz érveket felhozni.

Az új váz csak 15 kiló, a jobb struktúra miatt belefért, hogy vékonyabb falú és kisebb átmérőjű csövekkel dolgozzanak, ezzel körülbelül nyolc kilót spóroltak meg – azért is nagy szó, mert az anyaga nem króm-molibdén ötvözet, hanem mezei acél. Ezen felül a préselt acél lengőkaron is hoztak három kilót, az új felnik is könnyebbek 1,7-tel, ezek után ne mondja nekem senki, hogy az ER-6-ban nem volt anyag.

A vázzal együtt a geometriát is átfésülték, előrébb vannak a kormánycsutkák, ettől határozottan kényelmes lett, és nem sportmotor szinten – mert hogy ez nem az – hanem a szigorúan vett utcai motorok mezőnyében is komfortos az üléspozíció. Hamar felépül a bizalom, pláne, hogy elképesztően könnyű betenni a kanyarba, ebben nyilván szerepe van a lényegesen könnyebb kerekeknek, hiszen ezzel is kisebb a tehetetlensége a motornak. A 193 kilós menetkész tömeg teljesen baráti – 25-tel nehezebb, mint a 400-as – de ha valaki bemondja 170-re, azt is simán elhiszem, annyira könnyen irányítható.

A tahóságot súroló közlekedési stílusban az átdolgozott, feltápolt blokk is partner, újak a vezérműtengelyek, új a kipufogó és szűkebb lett a fojtószelep átmérője, ezektől pedig ha érdemben nem is lett erősebb, de valahogyan simábban húz és élénkebben reagál, valahogy mindenhol több egy kicsit a nyomaték – nem forradalom, csak jobb vele nyélgázon kigyorsítani a kanyarból. 68 lóerővel és 65 Nm-rel nem gyalázza szét az utakat, nem rúgja le a csillagokat az égről, de nagyon kellemesen kimotorozható.

Van végre csúszókuplung, amit az esetek kilencven százalékában nagyon szeretek; ha támadósan mész, sokkal nyugodtabb a féktáv és a kanyar átmenete. Vagy nem tökéletes a működése, vagy a gumik nem voltak a helyzet magaslatán, és ABS ide vagy oda, össze lehetett szedni némi csúszkálást féktávon. Ezzel együtt adta – mivel a motor inkább könnyű, mint erős, játékosságnak éltem meg, nem az életem veszélyeztetésének. Ha pedig baj van, az új, 300-as első tárcsafék tisztességesen megfogja a Ninját, az ABS-t pedig nem hangolták feleslegesen szívbajosra, nem kezd túl korán hisztizni.

Felmerül a kérdés: akkor minek rinyálok? Nincs ezzel semmi baj, nagyon kellemes utcai motor, az ára is korrekt, 2,39 millió, konkurenst nem is nagyon látok: a CBR500 2,2 millióért vérszegény ellenfél, az SV650-ből és az MT-07-ből pedig nem készült idomos szoftsport kivitel. A Honda CBR650R már inkább 2,9 millió, az megint egy ligával feljebb van, annyival drágább, amennyivel a Ninja 400 olcsóbb (magamnak ennyiből inkább a négykilóst venném, a különbözetet pedig futóműre és pályanapra költeném, de ha valaki esetleg két személlyel is motorozna, egyértelműen a 650-es a befutó). Az egyetlen baj, ha valaki sportmotornak nézi.

Ebben viszont a külsejét leszámítva semmi sportos nincs, sem az üléspozíció, sem a váz, sem a fék, sem futómű nem keverhető össze egy ZX-6R-rel. Viszont nem is követel olyan kompromisszumokat. Nincs kényelmetlenség, magas biztosítási díj, drága gumi, rázós futómű, kis kormányelfordítási szög, csak egy kényelmes, kezes, mindenes motor, amire jó ránézni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.