Rossz szokásom az utakon tomboló hülyékkel példálózni, de nem hiszem, hogy ettől kevesebb lesz belőlük – inkább csak megpróbálom felhívni a figyelmet, mert robogóval vagy motorral elszenvedve komoly gond lehet abból, amikor az autós jobban tudja az ún. KRESZ-t. Ami egyébként egy sokak számára misztikus, eléggé speciális dolog, a közlekedési szabályok gyűjteménye. Vizsgázni kell belőle, akkor adnak jogosítványt.


A múltkor igazán rekordidő alatt sikerült konfliktusba keverednem. Kihoztam sétáltatni az XJR-t és egy T  alakú kereszteződéshez értem, aminél van egy negyedik becsatlakozás is, de az nem közút, hanem egy telephely, konkrétan Reno udvar kijárata.

Amiről nem biztos, hogy azonnal sejteni lehet, hogy innen mindenkinek elsőbbséget kell adni, de némi gyanúra adhat okot a kerítés és a kapu, amin keresztül kihajtunk a közútra.

Én balra nagy ívben kanyarodtam volna (onnan ahogy a kép mutatja), a pick-upos szemből jobbra kis ívben a sorompó, kapu és stop-tábla mögül. Nem zavarta, hogy elindulok: szemkontakt után CSAK-AZÉRT-IS bejött elém, mert övé az út, hadd satuzzak be. Ami mondjuk télen nem olyan tuti biztonságos.

Megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e azt a bizonyos KRESZ-t, és akkor most kinek van elsőbbsége, és végre megtudtam az okosságot. 

Figyelj és tanulj: "annak van elsőbbsége, aki előbb ér oda!"

Mindez a színvonal úgy, hogy anyu és a gyerekek bent az autóban.

A másik vicces sztorim, hogy napokban a Lepo Bt-nél is jártam, mert motort kellett átíratnom, ami valamivel kellemetlenebb, mint a vizsgáztatás.

Az eredetvizsga után eszembe jutott, hogy rákérdezzek, megvan-e már a 2015-ös jogszabály a segédmotorok rendszámozásáról. Amit ugye nagyon tutira mondtak. És ami miatt mindenkit oltogattam, hogy felejtsék már el az "ötvenes papíros" százhuszonötösöket, mert azokat nem lehet majd lerendszámozni.

A meglepő választ mindenki kitalálhatja: valahol a "minden évben ígérik és sosem lesz belőle semmi" szintjén érdemes gondolkodni. Fontosabb volt az útdíj bevezetése. 

A biztonságos segédmotor birtoklás úgy néz ki, 2015-ben is álom marad. Addig is, amíg gond nélkül ellophatják a robogódat és eladhatják egy papírfecnivel, simán randalírozhatnak a lassan már biciklis szintre süllyedő agyhalott típusú robogósok az utakon, nincs mi alapján azonosítani őket.

Felhívott Peti a Red Service-ből (ahol a futár kislány dolgozik), hogy van valami, amin jót fogok röhögni.

Jófajta műhely ez, sok sztorival motorokról, motorgányolás-elhárításról, meg mókás érdeklődőkről az ingyen és azonnal kategóriából, szóval számítottam valami érdekes robogóra. Meg is kaptam, csak nem gondoltam volna, hogy van rajta egy kasztni.

Ez a kukacka a kipufogó

A mopedautó témához nem igen konyítok, így álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik 50 köbcentis, robogó blokkal hajtott verzió is, pedig igazából csak nehéz a felfogásom, tekintve, hogy a Piaggio Ape egyáltalán nem ismeretlen fogalom. Mondjuk ha pont nem töröltem volna ki a képet a csodás farmotorról, az nem lett volna baj.

Rendes beltere van

Ez egy kétszemélyes miniautó. Igaz, egy személlyel használható csak, segédmotorként, rendszám nélkül, segédmotoros jogsival. Hogy ez pontosan hogy van, ez kívül esik a hatáskörömön – böngéssze a jogszabályt, akinek két anyja van. 

A műszaki részletek, a menetteljesítmények és a vezetési élmény érdekeltek. Persze ha ezt stand-up comedy lenne, itt kevernénk alá a nevetést.

Ekkora aksival a robogó még nem hibrid, de lehet kell a hifihez

Rendes variátoros robogó hajtásról beszélünk, amihez egy difi (?) és egy irányváltó van illesztve. Iszonyatos visítással, üveghangon indul meg gyök kettővel és talán még a 25 km/órás sebességet is eléri. Futva majdnem utolértem, pedig idén most futottam először, ha ideszámítjuk a tavalyi évet is. Nagyjából olyan érzés vezetni, mintha valami gyerekeknek készül autóban ülnél. Nyilván rövid távra van kitalálva: kérdés, hogy arra a távra érdemes-e beindítani, ha nincs velünk egy zsák krumpli. 

Nem mellékes, hogy a verda szarul néz ki. Mint általában a legtöbb fél milla alatti példány, igencsak szakadék. Már az új mopedautót is nehéz felfogni egy rendes autó áráért, ezt pedig főleg. Persze megvan a praktikus oldala. A mopedautósok biztos tudják mi az. Mi nem jöttünk rá, igaz, az ötvenes példány nyilvánvalóan extrém módon a mopedautó faj alja, bár Peti szerint egy rendes kéthengeres dízel sem sokkal jobb.

A próbautat zárt versenypályán kiviteleztük, kaszkadőrök segítségével

Ilyet vagy nagyon gyakorlatias ember vesz. Vagy nagyon gazdag. Vagy kattant életművész. Vagy hülye. 

Vagy elvették az autós jogsiját és robogózik smkp jogsival, de nem akar mindig megázni. Valamivel el kell menni a kocsmáig, ahonnan nyilván a sofőrszolgálat hozza vissza.

 
Érdekes kérdés, hogy hogyan kellene robogóval közlekedni. Szerintem hasznos, ha nem úgy közlekedünk, mint egy agyhalott. Ez persze nem mindenkinek megy, így lehet szép dolgokat látni, pedig ha valaki donorrá válik, az szerintem elég ciki pont egy szaros robogóval.

Lenne pár ötletem a városi közlekedéshez.

Többek között nem kellene a holttérben ugrálni. Sokaknál elég jellemző közlekedési helyzet, hogy azt hiszik, csak ők vannak a világon. Lehet cikázni, ugrabugrálni, a másik közlekedő csak akadály, aztán ha véletlenül nem úgy mozdul, ahogy mi elképzeltük, akkor meg a k.anyját.

Mert magunkkal szemben nem elvárás, hogy törődjünk a többiekkel, de a többiek mind törődjenek velünk, és legyen lehetőleg a holttérben is szemük, amikor éppen az autójuk seggében, a jobb oldalon kolbászolunk az eszement manőverezésünk közben.

A rossz hírem az, hogy ha valaki nagyon vagány robogóval, akkor majd lehet, hogy a kórházban vagy a bíróságon is vagánynak kell lenni.

Erről már írtam, de a saját ismerőseimnek sincs annyi esze, hogy a kocsisorok között nem kell balról-jobbról ijesztetni az autósokat. Menjünk az első robogós után, egy sorban. Tipikus eset, hogy a robogósok versenyeznek egymással, mindenki meg akarja mutatni, hogy ő a Jani, ezért kocsisorok között (!) előzi a másikat, mert ugyanannyi agya van, mint a mezei autósnak, aki szintén nem bírja ki, hogy ne előzze le az előtte levőt.

Azt kell mondjam: elképesztő hülyék az emberek. A közlekedők 90%-a kényszeres idióta, akinek lelki nyomort okoz, ha nem nyomhatja le a másikat. Csakhogy amikor a másik sorban előz a robogós ezerrel, könnyen lehet, hogy az autós megijed, és pont a másik robogósra húzza rá a kormányt.

Sosem értettem: autóval taposni kell, robogóval húzni tövig. Ha motoros áll a sorban, a robogósnak meg kell mutatni, hogy ő gyorsabb a CVT-vel, nyélgázon indulva. Pedig ha a motorosok is nyélgázon indulnának, lenne sírás.

Nem értem ezt a rohanást, ezt a centizgetést. Hova siet mindenki? Meddig tart ez a nagy lendület. Az első csonttörésig?

Jó pár embernek meg kéne világosodni, hogy nem ő király az ötvenes fossal, és vissza kéne venni az arcból. Az ötvenes robogó a közlekedési hierarchia legalja. Az, hogy nincs rendszám, nem kéne hogy akárkit is arra késztessen, hogy a szabályok felettinek érezze magát.

Na most itt jön a Suzuki Hi Up teszt. A Hi Up sajnos nem az a Suzuki Idi, amiben reménykedtem, mert azzal szívesen mentem volna sok év után újra.

A Hi Up egy baromi átlagos öreg robogó, amit az ember olcsón vesz meg aztán vagy szerencséje van, vagy kezdődik a vesszőfutás a szerelőnél, ahol először a fékek lesznek rosszak, aztán majd nem indul, aztán fulladozik, aztán alaplapcsere is lesz, tetszőleges sorrendben. (Én is el fogom adni az új gyújtás alaplapom, csak én adom hozzá a robogót, amiben benne van, mert elegem van, hogy megint nem indul a sok állás miatt. Leszámolok a két ütemmel és az 50 köbcentivel örökre.)

Ezek a járművek már élettartamukon túl tartózkodnak az utakon. Szerencsével persze ki lehet fogni olyat, ami még tud szolgálni, akár úgy is, ha nem szép.

Ez például tök jól ment, volt rajta fék, jó a lábtartója - mert előre is lehet tenni a lábat - és már most elaludtam, ahogy ezt leírtam.

Jó éjszakát!

Egész levéláradatot kaptam az SW-1 robogó-ritkasággal kapcsolatos posztom után, amelyekből megtudhattam sok mindent. Például hogy ez nem is egy hengeres, hanem kettő, mert két kipufogója van (tévedés), valamint hogy nem is ritkaság, van egy csomó az országban.

A felmerülő új információk alapján tényleg kiderült, hogy tömegével érkeztek a Red Baron jóvoltából ide az SW-1-esek, legalábbis ők biztosan behoztak legalább egyet Japánból, amit végül is nevezhetünk tömegnek. (Hogy ez pontosan számszakilag így van-e, annyit nem ér, hogy felhívjam a Redbaron-t.) De megbízásból importáltak és szervizeltek egy másikat is, amelyet Gergő talált Oslo-ban. Így biztosan van legalább két darab az országban.

Mivel Gergő is írt nekem, ez utóbbit legalább ki tudtam próbálni. És szemre tudtam vételezni egy másik levélíró véleményét, aki szerint jól áll neki a távolság.

Hát a közelség is: az SW-1 igen szép, minőségi kis cucc. A műszerfal dekoratív, a műanyagok kidolgozása jó, és egyáltalán nem baj, hogy a műanyagnak kinéző műanyag burkolatok műanyagból vannak. Az ülés szép, az egész motorka tök egyben van, szinte kéne.

Négyütemű egyhengeres kettőötvenes blokkja van. Ez az, amit én egy-az egyben Suzuki GN 250 blokknak gondoltam, de nem egészen így van. A burkolat miatt logikusan jelenlévő olajhűtőt leszámítva sem.

Valószínűleg nagyjából ugyanaz, csakhogy ért egy kis meglepetés kipróbáláskor: ennek a motornak ugyan rendes kuplung-lábváltó szerkezete van, mégsem a hagyományos módon működik.

Itt ugyanis sorban lefelé vannak a sebességek, szám szerint 4. Taposni kell a váltót, de mivel lapos V alakú a karja, a sarkadnál van a kar másik fele, így sarokkal lehet visszagangolni. Sikerült is pont visszafelé váltanom először, kettőből nem háromba, hanem vissza egybe, mert nem fogtam fel, hogy az egyes nem másik irányban van.

Teljesen olyan, mint egy körváltó, leszámítva, hogy ez nem körváltó, tehát a negyedik után nem jön az üres és az egyes. Lábtartó trepni van egyébként, hiszen a trepnis motoroknál alkalmazzák ezt a sarokkal is kapcsolható megoldást.

Ez gondolom azért kellett, hogy azért ne legyen teljesen mezei motorkerékpár, ha már úgy néz ki, mint egy robogó. Pár jellegzetességet leszámítva - mint a hátsó kerék burkolatába épített rekeszek vagy a tank helyén levő szintén nyitható tároló - teljesen olyan, mint egy motor.

Azaz komoly futómű van alatta, tök kellemesen dönthető, nagyon jó vezetési élményt ad. Abszolúte nem robogósan viselkedik. Szinte ötvözi a kettő előnyeit. (Leszámítva, hogy nincs taposó, amin elvihetnél egy kredencet, viszont nem is nézel ki rajta hülyén, mint minden robogón.)

Sajnos egy SW-1 fenntartása ritkasághoz méltóan nem éppen olcsó mulatság. Gergőnek régóta megvan, olyan 4 kiló körül lőtte + forgalombahelyezés, de azóta ráköltött legalább még egyszer, ha nem kétszer ennyit.

Nem feltétlenül azért, mert elromlik, hanem mert volt sajnos egy baleset, és ez aztán tényleg szó szerint belpiac, nem volt egyszerű sem térben, sem időben, sem pénzben beszerezni az alkatrészeket. Nehézség lehet még olyan alapvető tételek beszerzése is, mint a 16-os gumik.

Voltak néha egész éven át tartó javítások. Nem csoda, hogy nem fogja eladni soha. Egy ilyen kuriózumot nem is szabad.

A robogók világában nehéz igazi kuriózumot csinálni, de a Suzukinak sikerült, az SW-1-el. Persze ha jobban megnézzük, tulajdonképpen ez nem is hagyományos robogó, inkább annyira robogó, mint a Simson Schwalbe.

Igazából egy rendes motorkerékpár: elöl a blokk, rendes, motoroknál szokásos szekunder hajtás, konkrétan szíjjal.

Azaz nem CVT automata, hanem kuplungos-váltós motor. A tank áltank, benne pakolható üreg, a valódi üzemanyatartály az ülés alatt.

Mondom én, hogy Schwalbe!

A blokk tekintetében van némi katyvasz. Nem sok infó van az SW-ről. A sugallat nekem a motorkatalógusból jött, ahol az egzotikus japán újdonságok között említették, kvázi kis színes szinten. A neten olyan infókat találtam, hogy sor négy 250-es, de szinte kizárt, hogy egy ilyen motorkába sornégyes blokkot tegyenek. A blokk maga sem úgy néz ki, legalábbis ami látszik belőle. Sokkal valószínűbb, hogy ez a GN 250 eredetű kétszelepes egyhengeres. A videón egyértelmű a hang.

Elöl, 16, hátul 14-ös kerekeken gurul, amiből a hátsó egész masszív, 140-es gumi. Persze kell is, mert az összetömeg nem csekély: 183kg szárazon, az már erősen díványrobogó kategória. A 20 lóerős motor állítólag 2 litert (!) eszik százon.

A műszaki részleteket azonban kétségkívül háttérbe szorítja a kulcsín: a forma egyedi és elképesztő.
Egyébként a modern veteránmotornak kinéző veteránmotor valójában majdnem veteránmotor, mert 1991-ben jelent meg.

Nem az a kérdés, hogy valaki hogyan lesz lány, mert azt még értjük. De hogy valaki hogyan választ egy olyan szakmát csajsziként, amiben elmebetegek veszélyeztetik az életét egész nap, az érdekes lehet, de akad néhány közlekedéssel kapcsolatos tanulság is.

- Ha jól tudom, akkor te motoros futár vagy, plusz mellette itt dolgozol ebben a motorszervizben. Én tudom, hogyan lettem motoros futár, amikor az voltam és miért: kényszerből. De hogyan lesz egy lány motoros futár?

- Én sem úgy indultam, hogy motoros futár leszek. Úgy kezdődött, hogy tizedik születésnapomra apukám meglepett egy 125-ös Yamaha TDR-el. Annyi volt a tanulás, hogy megmutatta, hol a váltó és a kuplung. Öt percem volt, hogy megtanuljam. Megkaptam hozzá mindent: ruhát, bukósisakot. Rá két napra már mentem edzésre.

- Miért csak öt perced volt? Hajtott a tatár?

- Apukám ilyen. Biciklizni öt perc alatt tanított meg, meg úszni is. Bedobott a vízbe és ússzak ki. A biciklinél azt mondta, fog hátul, de nem fogott sokáig. Amikor elestem először, utána már nem akartam elesni többet. Motorral már egyszer sem estem el. Volt nálunk földút, ott könnyű volt megtanulni. Aztán indultam pár versenyen: jeges versenyen is a műjégpályán.

- Innen akkor már nem volt olyan messze a futárkodás.

- Nem, már adta magát. Vettem egy nagytestű robogót. Pincér a szakmám, de nem volt kedvem benne dolgozni.

- Hát ott azért akadna sok seggfej ügyfél. Nem mintha a futárkodásban ez nem lenne.

- Hétvégén sem akartam dolgozni, mert akkor buzizni kell. Apa taxis, így ismerem a várost. Elmentem egy futárszolgálathoz, rögtön fel is vettek. Ott dolgoztam két évig.

- Sok csaj futárt ismersz?

- Csak egyet ismerek, aki munkatársam is volt. Pontosabban a lakótársam volt és ő szervezett be a futárcéghez. Egy Honda Innovát használt.

- Most azon gondolkozom, hogy amikor én futár voltam - nem most volt, 95-től 98-ig - akkor volt-e futárcsaj. Kicsit úgy voltunk vele, mint az UFO-kkal: mindenki hallott róla, de senki sem látta.

- Egy lányt láttam még, HONDA CBR-el, volt neki egy nagy doboz hátul és pont előttem kapta telibe a 7-es buszt hátulról. Na, vele nem beszélgettünk, hogy milyen jó a futár élet.

- Szokták neked is mondani, hogy milyen jó neked, mert azt csinálod, amit szeretsz?

- Igen, de sokan féltenek is, mert annyi motoros baleset van. De a futárokat nem szoktál elütni túl sűrűn, inkább a nagymotorosok szenvednek baleseteket.

- Bár mindent megtesznek érte. Én is csináltam meredek dolgokat annak idején, de azért valamennyire ésszel próbáltam közlekedni, viszont nagyon sok futárt látok manapság, akiknek nem erősségük a gondolkodás és próbálnak minél jobban meghalni. Nekem sokszor mondták, hogy milyen jó meló ez; tényleg nagyon jó -14 fokban, hóban, sárban, latyakban motorozni télen, de nyáron is úgy, hogy állandóan koszos vagy. Ja, meg a lerohadások a legjobbak, az út szélén szerelés. Gondolom te ezt már megúsztad, nem volt MZ-d.

- Nem, én robogóval nyomom és ha kell, behozom a szervizbe. Egyszerűbb az életem vele, mintha váltós motorral közlekednék. Mivel ötvenes, bármerre mehetek, bárhol parkolhatok, a rendőr nem foglalkozik velem. Ha mégis elkap a rendőr valamiért, érdekes, hogy ha leveszem a sisakot, mindig meglepődnek, hogy lány vagyok és elengednek.

- Van okuk elkapni? Miért kaptak el?

- A villamospályán közlekedtem. Mindenki ott közlekedik. Volt, hogy erős narancssárgán mentem át. De amikor levettem a sisakot, egészen meg voltak szeppenve és inkább elengedtem kedvességből. Nem szokott probléma lenni a rendőrökkel. A motoros rendőrök egy idő után megismertek. Egyszer 40 percig üldöztek, és nem tudtak elkapni egy darabig, mert elfértem a dugóban. Ebből az lett, hogy nem csak hogy elengedtek, de még ki is próbálhattam a motorjukat.

- Ez egy fiktív történet, egy másik bolygón játszódik, mert nem írunk le olyat, hogy nincs motoros jogosítványod, de kipróbáltál egy rendőrmotort. Volt-e nem másik bolygón játszódó érdekes történeted, kalandod?

- Az egész nap egy kaland, ha futár vagy. A Hungária körúton haladtam egyszer a középső sávban, a két szélsőben kamionok, és egyik sem vett észre. Szerintem egymást sem, így mind a kettő be akart jönni a középső sávba. Na ott beremegett a lábam.

- Ők sem nagyon néznek. Azt mondjuk minden futárnak és minden motorosnak tudni kell, hogy nem látják őket.

- Főleg a jobb oldali visszapillantót nem nézik. És sok motoros abban hibázik, hogy jobbról előzi meg az autót. Balról kell előzni, ott ül a sofőr, így nagyobb esélye van észrevenni. Soha ne előzzünk jobbról! Pláne kereszteződésben, ahol jobbra kanyarodva nem fogja a tükröt nézni, hiszen neki ott már csak a járda van.

- A nagy kedvencem, hogy a kocsisorok között az agyhalott motorosok nem egymás után mennek, tehát a hátsó nem követi az elsőt, hanem másik sorközt választ, sőt, még előz is, hátha ráhúzzák a kormányt a másik motorosra.

- Ez nagyon fontos: mindig a másik motoros után megyünk. Az autós nem fog arra számítani, hogy a másik oldalon is jön valaki.

- Volt-e baleseted?

- 8 év alatt egyetlen: nem adták meg a jobb kezet és a villanyoszloppal találkoztam. Nem lett nagy baj, de amikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy a motoros ruhám belül tiszta vér. A medencecsontomról lejött a bőr. A hátam fájt még, de a motoroskabát megvédett. Ezért kell nyáron is motorkabátot hordani, mert felfogta a gerincvédő az ütést. Térdvédő, nadrág, kesztyű. A kesztyű nagyon fontos, nyáron is negyven fokban, mert menetszél kikezdi az ízületeket és ha elesel, kézre fogsz esni. A tenyereden nem lesz bőr, mert azzal véded magad. Én kötelezővé tenném a kesztyűt.

- Hogyan éled túl a telet?

- Nehezen. Nem tudom miért tudok felkelni minden reggel és felülni a motorra. Ezen a helyen már szerencsém van, itt dolgozhatok autóval télen. 8 fok alatt már nem szívesen robogózok: nem igazán bírják az ízületeim. Pedig beöltözök a motoros ruha alá. Az a probléma a hideggel, hogy reggel elindulsz nyolckor, még nem fázol. De tök mindegy, hogy mi van rajtad, 2-3 óra múlva átfázik az egész tested. Hazaérsz este hatkor és két óra, mire akklimatizálódsz és meg tudsz egyáltalán fürdeni. Addig nem érzed a víz hőfokát sem.

- Használtál-e speckó futárfelszerelést télre, például muffot?

- Igen, azt szeretem. De nincs plexim és nem építek kartonpapírból spoilereket. Már csak azért sem, mert a légellenállás lelassítana, és néha azért tolnak lefelé az autók. Még így is néha hiába nyelezem, pedig itt a szervizben nagyon jól megcsinálják a robogómat, elég jól megy. Nyelezem folyamatosan a robogót, igaz, hetente van görgőcsere. A főtengely, a henger és a dugó viszont bírja.

- Van már stratégiád arra, hogy ezt egyszer abbahagyd?

- Szeretnék itt maradni a szervizben és felvenni egy futárt a helyemre. Akkor én lennék a mindenes, amit most is csinálok, de a futárkodás nélkül. Most is itt dolgozom a szervizben, de az alkatrészeket is én szállítom. De persze amíg szeretem, addig csinálom.

Tivadar nem egy esztétikai beállítottságú ember. Ő maga sem néz ki modellfiúnak (csak majdnem), a robogók szépsége is kevésbé érdekli, mint a műszaki tartalom. Ezzel egyébként én is így vagyok. (Már azt az apróságot figyelembe véve, hogy alapvetően motorfejű vagyok, aminek fontos jellegzetessége hogy a motorokhoz képest nem kedvelem a robogókat. Paradox helyzet, hogy pont én vagyok a robogóblog.) Azaz ha Tivadarhoz mész robogót venni, ne szépet keress, hanem jót. Ez az, ami elsőre eszembe jutott, amikor megláttam a kis piros Aprilia Amico-t, ami egy teljesen jelentéktelen robogónak tűnik, de még ennyire se vonzó. 

A fényezés nem éppen a Ferrari-szalont idézi, a kerekek kicsik, a külső olyan sportos-semmilyen.
És mégis egy megdöbbentően korrekt jószágról beszélünk. Ez az, amikor nem szabad elsőre ítélni. Az Amico nem egy népszerű típus, ára nincs, senki nem gerjed rá. De megbízható Aprilia technika, pontosabban megbízható Minarelli blokk; ha jól emlékszem álló hengeres, de hadd ne rágjon most az ideg emiatt.


Elöl lengőkaros futómű van, pont nem egy nagy cucc, semmivel sem jobb, mint egy komoly hagyományos teleszkópos megoldás, de abból a drágábbik véglet tudja ezt, hogy egyszerűen csak jó. Az Amico szépen kanyarodik és komfortosabban rugózik, mint amire számítottam, pedig a kerekek csak tíz collosak.

Minden tekintetben átlagos, például a sisaktartó méretében és az üléshelyzetben, de a trepni felkunkorodó vége teret enged némileg annak, hogy többféle lábtartást használjunk kényelmi igényeink szerint.

Mellékes adalék, hogy úgy füstölt mint egy Ikarus busz, de ez nem műszaki hiba, inkább: még bejáratós, ezért a különolajozás mellé kapott a benzintartályba is egy kis 2T olajat. Nem is húztam neki annyira azért, de egész jól megy, bár nem mondanám sportosnak, inkább amolyan józannak. Ami nem baj.

Mindig hangoztatom ugyanis, hogy a robogóval robogni kell, nem száguldozni. És mindig megdöbbenek, hogy egyre több hülye robogóst látok. Megy a jampeckodás ezerrel, és mindenki hamar felbátorodik, amikor látja, hogy nem töri össze magát. (Aztán ha majd meglesz, meglesz a sírás is, meg a hirtelen felismerés, hogy a robogó veszélyes.) 

És most itt nem csak a szokásos dolgokról beszélek, hogy akkor is jobbról előznek, ha lehetne balról is, mert úgy néz ki, a jobbról - lehetőleg holttérben - előzés már kötelező a robogós vagánysági vizsgán. Nem is arról, hogy az idióták versenyeznek egymással, mert - csakúgy, mint a hülye autósok - nem bírják ki, hogy ne előzzék meg a másikat és kicsit sem érdekli őket, hogy amikor két hülye robogós kergetőzik a kocsisorok között, az nem éppen ideális közlekedésbiztonsági állapot. Az autósok például a hajukat tépik tőle, mert nem tudják mikor ütnek el egy ilyen holttérben kavirnyáló ökröt.

Arról beszélek, aminek sajnos tipikus példája, amit Asesso Zoli barátom (aki ugye a két törött csuklójával épp motorbalesetből lábadozik és ezúton is köszöni a sok jókívánságot) látott:

az agyhalott robogós futár sötétben úgy megy lámpa nélkül, hogy az okostelefonjával világítja az utat.

 

Más: keresem azt a kedves olvasót, aki egy rakat 90-es évekbeli tesztmotort ajánlott fel a gyűjteményéből, köztük olyan CBR 1000-est, amitől a könnyem kicsordult. Sajnos valahogy elvesztettem az elérhetőségét. robogo(kukac)totalcar.hu

 

 

Hatalmas előny, hogy még jogosítvány sem kell, pláne sisak. Ez ugyanis valójában egy Robogó Alakú Joghézagot Kihasználó Tárgy, mert a kutyát nem érdeklő okokból hasonlóan kezelendő, mint egy bicikli, tehát ezeket kvázi jogosítványmentes elektromos kerékpárként adták el annak idején.

A teszkóban meg az osanban, legalábbis ilyen helyeken láttam, sőt, emlékszem egy akciós példányra az eladási hullám vége felé, csábító harmincezres vételárral (igaz, közel tíz éve), de lehet, hogy abban nem volt akku, vagy csak álmodtam.

Na mindegy, ezt muszáj volt kipróbálnom. Mint a képeken látható, a jövő járműve már nincs túl jó állapotban, mert azért itt vidéken használják ezeket rendesen. Elég sokszor látok kisvárosokban és falvakban ilyesmi gépet: úgy néz ki, kisebb településeken népszerű. Ami érthető is, mert ilyen helyeken kedvezőbbek a közlekedési viszonyok a hasonló járművek számára. Például nem löknek fel a paraszt pesti autósok, a távolságok is kisebbek és a rendőr sem tesz fel kellemetlen kérdéseket, főleg, ha a megbízott két házzal odébb lakik. (Lehet Pesten sem. Akinek esetleg ilyen van, írja meg a kalandjait bátran!)

Iszonyat műszaki tartalom van itt jelen: míg a béna ötvenes robogók monoshock gátlókkal rendelkeznek csak, itt rendesen dupla hátsó rugóstag van, mint az XJR-emen például, igaz, ide talán nem az Öhlins szállít. Hátul nem is tudtam értelmezni a féket, elöl viszont patkófék van, mint a biciklin. (Tévedés ne essék: lovon viszont nincs patkófék.) A két fék közül az egyik mintha fogott volna valamennyit, a másik nem nagyon, még jó, hogy van egyfajta elektronikus sebesség kontroll. (Ezt el kéne adnom marketing-maszlagnak.)

Az elektromotor menetteljesítménybeli előnye a hallatlan nyomaték, ezért is menők az elektromos sportautók. Itt is hallatlan nyomaték van, legalábbis majdnem hanyatt estem, igaz, ebben inkább az üléshelyzet a ludas, meglepően magas ugyanis a trepni pozíciója az amúgy nyeklő-nyakló műanyag kasznin. Ha megnézed, kicsit olyan minden elektromos robogó (vagy mi ez), mint egy csónak.

Nem is árt a hátszél, mert a specifikációt szigorúan tartja: lehet valami 25km/órás határ, mert hajszálpontosan annyival megy. Persze az órája 179 százalékot csal felfele, így boldogan hasíthatunk a közértbe, akár napi harmincszor, ha a közért pont egy kilométerre van. Ennyi ugyanis a hatótáv: 30km. Ami egyáltalán nem rossz, hiszen ez egy ilyen célgép, erre van tervezve, más kérdés, hogy amire ez ki van találva, arra elég lenne egy bicikli is.

Persze egy idő után az akku megdöglik, bár még senkit sem hallottam panaszkodni ez ügyben: cseppet árnyalja a képet, hogy életemben először találkoztam valakivel, akinek robogó jellegű elektromos kerékpárja van - közben kikugliztam a hivatalos bullshitet, ami bizony pontosan ez a meghatározás.

Egy új akku 30-50 ezer forint, nem csekély, de simán el tudom képzelni, hogy még így is rentábilis, bár az okosság főleg abban van ugye, hogy nem kell jogsi, meg sisak. Mert ugye a sisak kényelmetlen.

Elkanyarodok egy pillanatra a sisak kérdéséhez, mert például mifelénk úgy gondolják az agyhalottak, hogy nem kell sisak, mert úgysincs rendőr a lakótelepen. De ma például motorozás közben, valahol a Visegrád-Komárom útvonalon láttam egy észlényt egy mellékúton, aki sisak nélkül robogózott, de ez nem volt gond, mert faszbúkozott is közben.

Szomorú tény, hogy az emberek nagy része valószínűleg azért használ sisakot, hogy ne büntesse meg a rendőr. Nem azért, mert ha véletlenül elesik és odakoccan az okos feje, akkor sírnak majd az árvák. Ez baromi szomorú. A butasággal párosuló arcoskodás meg mindig szánalmas.

Én a magam részéről elektromos robogóhoz is vennék fel sisakot, 25-tel is lehet nagyot esni. Főleg, amikor kanyarban elfogy a "nyomaték", mert elég bináris a jószág: azt hittem sima megforduláskor, hogy kifogyott a benya, izé elektron és szégyenszemre tolhatom vissza mind a 25 méterre, mert ennyit mentem vele, hogy megírhassam ezt a röhejes kis posztot.

De nem fogyott ki, csak nem húztam eléggé a gázt. Vagy a potmétert, vagy mi ez, nem értem én ezt az ájfón kultúrát. 

Most jut eszembe: az én igazi álmom a biorobogó, ami finggal megy!

 
Azt mondja a rendőr nekem, hogy gond van. Mondom csak nem? De, bizony, le fog járni a műszaki. Hát én azt tudom, képben vagyok, be van tervezve hogy megyek Lepóékhoz, no para. A le fog járni a műszaki nem kifejezetten probléma, legalábbis reménykedtem, hogy a jövőben lejáró műszakim miatt nem akarnak rögtön megbüntetni.

Lepóékhoz járok motort vizsgáztatni és nagyjából mindenki más is, beleértve pl. a márkakereskedőket, mert igen gyorsak és rugalmasak. Mondom is, hogy mennyire. 

Nekem az a mentális problémám, hogy tudom a céldátumot, csak azt nem szoktam tudni, hogy éppen ma milyen nap van és mi a dátum. Ez esetben is későn eszméltem: pénteken jutott eszembe, miközben hétfő volt az utolsó nap. Gondoltam, kérek időpontot, telefonáltam és lám, másfél óra múlva már ott ültem a váróban, miközben a motorom vizsgázott. Ennyire rugalmasak.


Éppen hajtogattam ki a laptopot, hogy írjak valamit, amikor megérkezett egy látomás.

Hát ez meg mi a rák? - kérdeztem, és elindultam kifelé, hogy megtekintsek egy olyan robogót, amihez hasonlót sem láttam soha.


Maga Lepo, azaz Leposa Zsolt, a vizsgaállomás tulajdonosa érkezett. Emlékeztek a minden elemében gyárilag más színű, harlekin VW Polóra? Na az semmiség ehhez képest. Megjegyzem: ez a minőségre is vonatkozik.

Az alap egy 300-as Vespa, nyilván rendesen, rendszámmal. Amikor beszélgettünk, egy ponton megkérdeztem Lepót, hogy van-e rendes motorja. Ez igen kínos volt, azonnal eszméltem is, de már későn: vajon a motorvizsgáztató-specialista miért pont motorszervizt és vizsgaállomást üzemeltet? Eddig úgy száz motorja biztosan volt. Meg sok több ezer kilométeres túrája. 

Vespából sem ez az egy van. Eleve egy év alatt készült el, addig egy másikat használt, de van egy külön téliesített verzió is Tucanóval meg mindennel, mert amíg két keréken közlekedést gátló tényező, mint hó vagy esetleg szupernova-robbanás nincs, addig Lepo robogózik.

Miért robogó?

Ha én még egyszer motoros futár lennék az életben, biztosan nem robogóznék, de én fanatik mechanika barát vagyok: tutira Yamaha Trailwayt vagy hasonlót választanék.

De itt más az üzemmód: kevesebb a kilométer, hosszabbak a megállások, hiszen ügyet kell intézni, nem csak csomagot leadni, ráadásul célszerű kulturáltan megjelenni.

A robogók erre alkalmasak: ide-oda kell menni, ügyintézni, be kell ugrani a Mozaikba, az ocsmányirodába, akármi. Sok rövid táv, sok megállóval. Ez kinyírna egy hétköznapi motort, a variátoros cuccok viszont elég jól bírják.


A Vespa egyedi fényezése nyilván nem arra való, hogy télen a dzsuvában ütve legyen, még akkor sem, ha annyi lakkot kapott, amihez képest a gyári fényezés sehol sincs. Nem értek hozzá, de ránézésre egy vagyon volt. Az ülés a fényezett mintához lett tervezve és kivitelezve bőrből: biztosan befonta a haját a kárpitos, mire megszerezte a stimmelő színeket. Nehéz elmondani a minőség-érzetet, de első osztályú: kiállítási darabnak néz ki.


A futóműben is történtek okosítások: gyárilag egy kicsit puha, hajókázós a Vespa. Ezért kapott Bitubo rugóstagokat: előre egy kellet, hátul kettő van. Az első össze-vissza állítható is. Ettől egy kicsit pattogósabb rossz úton, de sokkal haladósabb. A Blokkban a variátor lett kicserélve, kicsit sportosabb görgőszettet kapott, így városban meglehetősen fürge a 300-as: konkrétan a létező leggyorsabb járművek közé tartozik.

De persze ez sokkal több, mint egy városi jármű. A dizájnt a szerviz egyik munkatársa készítette (motorszerviz is van ugyanis): simán lerajzolta egy papírra. Van itt tehetség rendesen. Meg türelem, mert sok idő és pénz kellett. Így lesz egy robogóból műalkotás. Nekem meg új értelmet nyert a kis színes.

 

 

 

Csörög a telefon, Spalya hív, hogy emlékszem-e a lopott Jog-jára, mert meglett, és nem semmi a sztori: van benne rendőr meg minden. Mondom oké, megírom, de mire hazaértem, átküldte mélben, ami nagy előny, mert időm mint a tenger, és tudsz te itt tengerről Magyarországon? A földöntúli mázli története minimális szerkesztéssel alant.

Szóval, megyek békésen dolgozni, motorral. Balra igazoltatnak a rendőrök a Régi Fótin. Lassítok mert bizonyára gyorsan hajtok. Nézem, hogy egy robogóst igazoltatnak. Közelebb érek, látom, hogy az az én lopott robogóm. Na mondom, megfordulok, nehogy véletlenül elengedjék a fiatalembert.

Köszönök illedelmesen, majd gratuláltam a kiváló munkájukhoz. Néznek rám kérdőn. Mondom: az ott az én motorom. Még furábban néznek; a fiatalabb rendőr elkezdi lapozgatni a papírt. Kérdezi én vagyok-e. Mondom igen. Nem hitte el, elkérte a papírjaimat. Ezután tényleg meglepődött.

Majd odaadtam az adásvételijét a robogónak. Azon még jobban meglepődött.

Szóval örültünk mind a hárman - a két járőr meg én. Valahogy a fiatal srác nem annyira. Akiről kiderült: nincs jogosítványa, nincs adás-vételije, nincs biztosítása és még a suliból is kicsapták, biztos, mert túl tehetséges volt.

A hiányzó kulcsra azt mondta, most hagyta el. Persze egy lámpa kapcsolót még volt ideje gyorsan felszerelni a gyújtáskapcsoló fölé. A robogót a bátyja vette - kicsit nehezen ment neki a hazudozás, legalábbis nem okos dolog belerántani a tesót is.

Nem is nagyon hallgattam, nehogy még zavarba jöjjön. Szóval megegyeztünk, hogy a rendőrök beviszik a srácot, én rakjam le a nagymotort és guruljak be a robogóval a kapitányságra. Csak még várjuk meg a motoros járőröket, nehogy kíséret nélkül menjek.

Hát így szépen elmentünk a kapitányságra; a motorosok rendőrök is nagyon jó fejek voltak.
Kérdezték, hogy én így szoktam-e bukósisakkal és csizmában, meg bőrkabátban buszozni, vagy hogy kerültem harci díszben oda az igazoltatás helyszínére. Aztán a helyzet tisztázása után bejutottunk az kapitányság udvarára. Mi fel, a kedves kölcsönrobogós pedig lent maradt a rácsosban.

Egy jó fél óra eltelt, majd megjelent a kapitányságon egy anyuka a kislányával, és nagyon keresett egy fiatal gyereket. Pont hallottam a teljes nevét, korát, miegymást. Okos család.
Azóta itthon a motor. A gyújtáskapcsolót megjavítottam. Kell bele előre egy izzo. A műanyagok kicsit a megsínylették az ideiglenes tulajdonost, de nagyjából menthető.

Felnyitom az ülést. Első körben az aksit nézem. Jól be van feszítve a negatív pólushoz a szemessaru. Nem sikerült lekötni és visszakötni anélkül, hogy el ne hagyta volna a csavart. Pótolom, de az az érzésem, hogy valami hiányzik. Hát nem kiszerelte a komplett 2t olajtartályt? Komolyan mondom... kösse ki a hülyéje, neki egyszerűbb keveréket pacsmagolni. De miért kell kiszerelni?

Hát most vadászhatok 27V Jog olajtartályt. De szerencsére a Red Service épp nemrég bontott egy 27v-t. Majd megyek guberálni.

A múltkori posztomnál frankón rám jött para, hogy hülye vagyok és valami elképzelhetetlen nosztalgia szebbé tette a Motowell robogómat, mert nagyjából tök ugyanolyannak látszott a Meghatározhatatlan Kínai Robogó, hiszen egy építőkészletből készült rajtuk ez-az.

Holott ez utóbbi bűn rossz volt, bármilyen fájdalom is nekem ezt leírni, mert mindenben a pozitívumot keresem.

Higgyétek el, szükséges hozzáállás ez manapság, amikor Birka Krisztina/Győzike/a nemtudom milyen nevű, régebben a faszát pöcsét mutogató lantművésznek titulált seggfej és még némi alja népség alkot egy tévéműsort - épp az előbb láttam a reklámot.

Ilyen világban nagyon nem a rosszat kell keresni, még ha fikázni könnyebb is. Minden csepp jóság ma már kincs. De ettől az MKR iszonyat rossz volt, nem vitt volna rá a lélek, hogy bármit is szépítsek ezen.

Ha már a parasztok szóba jöttek, hadd kanyarodjak el egy kicsit.

A Balatonon voltam a hétvégén. Meglepően sokan robogóznak. Persze ne távol-keleti szintet képzeljünk el, de mindig láttam a 7-es főúton egy-egy robogót. A legtöbb teljesen rendben volt, de kétségkívül gázos az elöl csinos kis kosárkát viselő példány, amelyre a egy ledsort applikáltak - a kosár alsó peremére, hogy menő legyen. Bár a járművüket ilyen módon szánalmasra pimpelő emberpéldányok biztosan meggyőzik magukat, hogy a biztonságért tettek valamit, én inkább nevetek: a ledes menetfény egy robogón a nyomor csimborasszója, valamivel a "ködlámpával megyünk, mert jobban néz ki az autó" alatt.

"A Balaton legnagyobb parasztja" címet azonban egy autós nyert el nálam. Balatonföldvár legfontosabb utcájába egy másik tahó pont leparkolt a nyilvánvaló tilosban, a teljes forgalmi sávot elzárva. Kikerülni azért nem lehetett, mert szemből egész kis kocsisort okozott a fenti cím birtokosaként említett laza fiatalember, akinek pont ott és akkor kellett 12 km/órával krúzolni, hanyatt dobva magát az ülésen, az ablakon "beleszarok mindenbe" stílusban cigiben végződő karját ernyesztve.

Eszébe sem jutott gázt adni, hogy a mini dugó megszűnjön. Minden bizonnyal élvezte, hogy két irányban is torlódik a sor miatta. Ő volt a király akkor éppen, a laza, a mindenek feletti huszonéves, akinek most mindent szabad. A káoszt elsősorban okozó tilosban parkoló autó egyébként nem érdekelte. Kár, mert ő volt a rendőr.

Ilyenkor jönne jól egy robogó, gondolod, de annyira szűk volt a helyzet, hogy azzal sem lehetett volna elférni.

Szóval (kanyar vissza) ki kellett próbálnom még egyszer a Motowellt, mert meg akartam tudni, mi az igazság. Elkértem Palitól az általa nem túl régóta birtokolt Magnet Sportját, amely nagyjából ugyanazokkal a kondíciókkal bírt, mint annak idején az enyém, kivéve, hogy ez kék, így talán szebb a színe. Meg összetörve sem volt előzőleg, de a kilométer nagyjából ugyanannyi.

Az eredmény meglepő kontrasztot mutat: ez minden szemponból hibátlan. Nem csúszik a nyereg, nem hülye az üléshelyzet. Jóval alacsonyabb mint a kínai - pedig ez emberben fordítva van - jók a fékek, jól kanyarodik, semmi diszkomfort érzésem nem volt, és főleg olyasmi sem, hogy tákolmányon ülök.

Most is azt gondolom: a Motowell Magnet Sport tök jól össze van rakva. (Igaz én is hallottam, hogy szidják mint a bokrot, de legyünk már realisták.) A blokkok közötti különbségbe nem mennék bele, lévén az négyütemű volt és ezért lomha, de ez a blokk nem egy csörgő-zörgő szar és óra szerint könnyedén megy 75-öt.

A tanulság számomra az, hogy építőkészletek közt, kínai alkatrész és gyártás ide vagy oda, hatalmas különbségek vannak. Bizony nem mindegy, mit veszel, még akkor sem, ha az eredet kínai bérgyártás. Ha kínai, valószínűleg a Motowell-Keeway vonal alá nem szabad menni. Hogy ebbe mi fér még bele, a következő tíz évben biztosan kiderítem lassacskán, mert van még egymillió márka a kínai Simson robogóig bezárólag.

A kép illusztráció!

A biciklist elütötték szépen és persze idióták halomban vitatkoznak azon, hogy kinek van igaza. Jobbára a legtöbben a bringás pártján állnak, én is.

Bármennyire is őszintén rühellem a bringásokat, a tény az tény marad: senkinek nem kell hátrafelé elsőbbséget adnia. A bringásnak sem. Ugyanolyan teljes jogú jármű. Sem a bringást, sem a gyalogost, sem a kutyát nem ütjük el semmiféle képzelt felsőbbrendűség tudatában, még akkor sem, ha szabálytalankodik, sőt, még akkor sem, ha az átlag prosztó számára elérhetetlen járművünk van szerintünk, ezért rohadt nagy embernek gondoljuk magunkat.

A biciklis nem szabálytalankodott: sőt, körültekintő volt. Nem kellett arra számítania, hogy hátulról leszorítják, és nem is nagyon lett volna esélye szublimálni. Jó pár videója van fent, lehet rágódni, hogy hol van igaza és hol nincs. Sok szituációban nagyon normális, de néha látszik, hogy fogalma sincs, hogy egyrészt bátran le lehet mondani az elsőbbségről, ha az jobbá teszi a helyzetet, másrészt az autóknak van holttere is, a legkritikusabb jobb hátul, ahol nem kéne kolbászolni; inkább fékezzünk, hadd távolodjon, mert nem látszik neki a bringás. Igaz, ezt jó pár hülye robogós és motoros sem tudja, pedig nekik még tanították is. 

Ragozhatnám azt is, hogy az úttesten a bicikli ugyanolyan jármű, mint a többi. DE sem az autósok, sem a gyalogosok egyszerűen nincsenek felkészülve a járdán és a kerékpárúton közlekedő bringásokra: a kerékpárút, mint olyan, nincs bevésődve a fejekbe. Ott téblábolnak, az autósok nem számítanak onnan senkire, főleg ha a járdával közös - gondolj bele, hogy egy kereszteződésben még  a járda forgalmát is figyelni kellene, főleg, ha fák is takarják! Ergo a bringásnak kell tudomásul vennie, hogy neki kell alkalmazkodni. Nem lehet mindenhonnan és mindenhova csak úgy ész nélkül lerongyolni, mert valós vagy vélt elsőbbségük van. Csakúgy, mint ahogyan a motorosoknak is úgy kell közlekedni, mintha láthatatlanok lennének. Minden kétkerekűnek, mert őket nem védi semmi!   

A fenti gázolós esetben azonban a lényeg az, hogy minden jármű előzését és minden tárgy kikerülését kellő körültekintéssel és kellő oldaltávolsággal kell végezni. Ez alapszabály.

Külföldön is láttak már ilyet

Az egy nyomon haladónál különösen számítani kell az oldalirányú mozgásra, ezért még kritikusabb a megfelelő oldaltávolság betartása.  Nem tudom, pontosan így van-e a KRESZ-ben, de a legfontosabb: a józan paraszti ész. 

Amikor motoros futár voltam, napi szinten akartak a fenti módon fellökni. A kritikus járművek - nem túl meglepő módon - a buszok, a teherautók (volt, amelyiknek nekidőlve húztam le a sarat az oldaláról, mert csak így tudtam kiegyensúlyozni magam, hogy fel ne lökjön) és a hülyenők által vezetett személyautók. Ez utóbbiak fel sem bírják fogni az oldaltávolság fogalmát, különösen nem az útfelület és az egy nyomon haladás relációjában. Érdekes módon itt a BMW/Audi/Mercedes szentháromság kevésbé játszott annak idején.
 
Erről jutott eszembe, hogy nem ártana megemlítenem egy fontos dolgot kezdő robogósoknak. Ez egy olyan konkrétum, amit Pali haverom meg is kérdezett, szintén kezdő robogósként: ugye jobbra húzódva az út szélén kell közlekedni?

Bármit is mond a KRESZ - bár sosem voltam híve annak, hogy okosabbak legyünk a szabályoknál - ez most könnyen lehet, hogy kivétel: véleményem szerint az út szélén közlekedni robogóval tilos!

A robogó (pláne a motor) ugyanolyan teljes jogú gépjármű, mint bármelyik másik. Ezt azonban a közlekedés többi részvevője nem feltétlenül érti. Ezért ha lehúzódsz, el fognak nyomni és előbb-utóbb ugyanúgy végzed, mint az elhíresült biciklis. Ha lehúzódsz, arra ösztönzöd a hülyéket, hogy ész nélkül előzgessenek, a megfelelő oldaltávolság ignorálásával. Te pedig duplán veszélyes helyzetbe kerülsz, amikor centikre húznak el melletted, mert esélyes, hogy az úttest széle rosszabb minőségű. Az pedig esetleg megvezeti vagy megdobja a robogót és máris a járdaszegélyen vagy az autó alatt találod magad.

Ez is szép: 0.25-től

Ellenben ha a forgalmi sáv közepén haladsz, akkor a mögötted haladó mindenhogy kénytelen lesz sávot váltani az előzéshez, így nagyobb eséllyel a megfelelő ívben fog kikerülni. Ráadásul neked is van majd' egy métered, ha esetleg mégsem tartanának kellő oldaltávolságot.

Legyen "jelenléted"az úton, hogy észrevegyenek és ne lökjenek fel. Nem kell hátrafelé tekintgetned és arra ügyelni, hogy nehogy neked menjen valaki. Nem kell elengedned senkit, mert gyorsabb: nem vagy alsóbbrendű. Nem adunk elsőbbséget a mögöttünk jövőnek, kivéve, ha az megkülönböztető jelzést használó jármű!

Robogóval, motorral nyugodtan haladj a forgalmi sáv közepén. Ha kell, negyvennel: ennyit enged meg a szabály. Majd ha a szabályt módosítják, ráérsz akkor gyorsabban menni azért, hogy az autóknak kényelmesebb legyen. (Ne feledd: lakott területen belül nekik is 50 a maximum!) Persze a gyakorlatban átlagos robogóval úgysem negyvennel fogsz haladni, bőven tudod tartani az autók tempóját.

Ha nagyon lassú a járműved és egyértelműen feltartod a forgalmat (70-es táblánál negyvennel araszolsz), kicsit húzódj le, de ne annyira, hogy elnyomhassanak: haladj a forgalmi sáv külső felének közepén. Én a Schwalbéval ezt csinálom, mert jóval lassabb, mint egy robogó. De ne húzódj ki a szélére, soha ne haladj folyamatosan egy méternél közelebb az útpadkához. 

Sose felejtsd el, hogy az autósok nagy része vak: minél kevésbe zavaróvá akarsz válni, minél jobban összehúzod magad, minél jobban félrehúzódsz, annál nagyobb veszélyben vagy.

Robogósként érdemes feltűnő színű ruházatot, sisakot használni, vagy a sisakot lematricázni, hogy a karosszériával rendelkező közlekedők is észrevegyék, hogy te is közlekedsz. Még ha feltétlenül fel nem is fogják. 

Desszert: vak hülyemotoros alulmúlja a BKV sofőrt

 

Volt nekem egy Motowell Magnet Sportom, amit bátran szoktam ajánlani a sznobizmussal nem törődőknek, mivel meg voltam vele elégedve és baráti az ára. A magyar embernek pedig fontos az ár/teljesítmény arány ugye, elvileg.

Nekem meg a racionalitás, azért mindenkinek mondom: ne hülyüjjé' meg, nem milliókért kell motor meg robogót venni, főleg, ha gyűjtögetned kell évekig, mert így a motorvásárlás mindig "majd jövőre lesz". Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy mégse, mert jön a gyerek, a meló, válság, jégkorszak, az idő meg elmegy melletted.

Az élmény elmarad, és majd csak arra fogsz emlékezni, hogy egy évig recskáztál arra, hogy majdnem vettél motort egyszer, csak divatbuzi hülye voltál, a trendi transzformerszmotor tetszett, leszartad a saját lehetőségeidet és a valóságodat, ráadásul nem voltál alázatos a technikához, ezért pont nem való neked ez az egész: na ezért nem lett soha motorod.

Kicsit elkanyarodtam, való igaz, de kijött a gondolat. Szóval azért kedvelem az olcsóbb megoldásokat, mert bizony az olcsó nem biztos, hogy szar egyrészt, másrészt elérhető.

A helyzet azonban most engem is sokkolt. Ez a kínai építőkészlet robogó, viszonylag új, ami sok részletében (műszerfal, kerekek, trepni, stb.) ugyanazokból az alkatrészekből áll, mint a Magnet Sport, csak ez négyütemű, fogalmam sincs milyen blokkal. Fogalmam sincs arról sem, milyen típus, mert semmi értelmes nincs ráírva, csak valami dekódolhatatlan. És nem tudok dönteni, hogy ezzel most mi van.

A négy ütem ugye a kulturáltság megtestesítője a két ütemhez képest, és ez működik robogónál is, bár 50 köbcentinél korántsem olyan kézzelfogható, mint akár csak 125-nél, ahol a működési kulturáltságban ordító különbség van, igaz kontraként a csúcsteljesítmény sokkal kisebb. (Csakhogy normális ember nem csúcsteljesítményem forgatva közlekedik.) Szóval 50-esben nem egyértelműen kell ráizgulni a négy ütemre, mert ugyan akár 30%-al kevesebbet eszik (ami a gyakorlatban 2 liter a 3 helyett), de élettartamban nem több, a felújítás drágább és ez is zümmög, meg zörög mint a hülye, igaz egy megfelelő kipufogó azért adhat egy kis basszust. Már ha pont nem szarod le, milyen hangja van egy robogónak, mert én például nagy ívben.

Szóval most ki kell próbálnom a Pali haverom Motowelljét, ami ugyanolyan, mint az enyém anno, csak zsírabb és hatalmas biznisz volt: kilóért vette ismerőstől, kilométer alig, újszerű, és mint említettem, nagyjából ugyanaz, mint az Ismeretlen Kínai Robogó. De kétségbe vagyok esve: lehet, hogy rosszul emlékszem, hogy az milyen volt?

Ez ugyanis nagyon jól néz ki (és hamarosan jön egy szép nagy "de"), frankó piros-fehér, mint egy Thunderace, még az abszolúte faszkorbáccsal jutalmazandó golyónyomos matrica se tűnik fel elsőre. Nagy,12 collos kerekek, vastag 130/70 durung gumikkal, az egész masszív, vaskos és olyan magas, hogy lerúgtam a hátsó, szerencsére pattintós indexbúrát, mert nem tudtam átemelni a lábam, így a lábtartó felől kellett robogósan beülni. Na ez való a magas robogósoknak! 

A nagy hasmagasság azt is jelenti, hogy mindenhol elmegy. És a kínai építőkészlettel nekem nem volt túl nagy bajom.  Hát nem ideális?

De a gond itt az, hogy az egész bűn rossz, úgy ahogy van. Nem értem, miért.

Ez a négyütemű blokk viszonylag fos. Ha a kulturáltság a szempont, akkor ez itt majdnem a kereskedelmi televíziózás szintjén van: kelletlennek nem mondanám annyira, de eléggé. Inkább kellemetlennek: nulla a nyomaték, még a lökettérfogathoz képest is. Az ereje kevéske, és ez mind nem lenne baj, ha szépen brummogva tenné a dolgot. Ez azonban csörög-zörög, mintha folyamatosan kopó műanyag vezérműtengely piciny szelepeket darálna és épp halálán lenne az egész konstrukció. Pedig nincs.

Ez társul egy gyorsulás közbeni érthetetlen torpanással, és egy nem túl fürgén elért ötvenes végsebességgel, amivel ugyan nincs bajom, de csak azt tudom mondani: menetdinamikai szempontból is mentem már jobbal, sőt általában mindegyik jobb még akkor is, ha nem rinyálunk a sebességtartomány miatt. Persze itt nem a mennyi, hanem a hogyan az irritálóbb.

 És ehhez van egy roppant béna üléshelyzet: egyszerűen az ülés lejt előrefelé: vagy közel ülsz, hogy teljesen idióta pozícióba kerülj, vagy az ülés végén trónolsz, de ahova nekem a 175 centimmel ülnöm kellene, az egy jó kis seggcsúsztató: gyerekeknek tetszene, tényleg egy csúszda. Most ez vagy jobb a magasabbaknak, vagy nekik még rosszabb, nem tudom. A trepni is magasan van, és mivel utálok erősen hajlított budipozícióban ülni, nekem úgy kényelmes, ha a trepni csücskénél hagyott résen kidugom a lábujjaimat. Hülyén hangzik, de a kép mutatja.

A fékek szerencsére jók, de azért ennél is láttam már jobbat. Elöl tárcsa, hátul a Motowell-el szemben csak dob és érdekes módon az első fék fog jobban, pedig robogóknál még ebben a felállásban is fordítva szokott lenni. A döbbenetes rész a mechanikus ABS, ilyenhez még nem volt szerencsém és mivel közben elfelejtettem, nem is ügyeltem rá, hogy teszt-satuzzak. Megmarad a galaxis rejtélye közül egynek az is, hogy tulajdonképpen működik-e. Pedig hasznos dolog egy robogón, mert poros vagy csúszós úton ha fakézzel fékezel, rögtön keresztbe vágja az elejét és blokkoló a keréknél már fekszel is le. Ez általában úgyis lányokkal tömött buszmegálló előtt fordul elő, így ABS nélkül is van élet, csak ilyen helyeken óvatosan kell fékezni.


Mindezzel együtt ezt is meg fogják venni és nem csak azért, mert mindent megvesznek, hanem mert hétköznapi felhasználónak lehet hogy egyáltalán nem zavaróak a felsorolt tételek. A pénz meg nagy úr, hiszen a legtöbb felhasználó számára a gyakorlatban nem fontosak a különbségek. Aki csak A-ból B-be akar jutni, az inkább nézi a két literes fogyasztást, az ülésbe meg beseggel valahogy, mert nincs motoros üléspozícióhoz szokva.

A külső pedig adja az illúziót, hogy komoly járművön ülünk, sőt, már-már villantós. Telepi vagány. 

 

 

Van abban valami költői, amikor Drag Starral érkezek megnézni egy Dragstert. Az Italjet robogója nagyon innovatív: a tervezők tudomásom szerint szabadalmaztatták a RAAD-nak nevezett függőcsapszeges első futóművet és az Space Frame-nek (űrváz, érted!) nevezett térhálós vázat.

A világon az egyetlen ilyen robogó ez: sokak szerint az inspiráció a Yamaha GTS-ből jött a futóművet illetően, de meg nem mondom, hogy tényleg hasonlít-e a futómű szerkezete, leszámítva, hogy a rugóstag a GTS-en biztosan nem ott van, ahol a Dragsteren, mivel a GTS egy motor. A váz nyilván Ducati ihletettségű.

1998-tól gyártották 2003-ig, ami azt jelenti, hogy nem volt túl nagy siker; talán túl extravagáns a forma. Az ötvenes verzió Suzuki blokkját sem szokták rommá dicsérni. (Update: közben tudtam meg, hogy a Dragster 50-es blokkja nem ugyanaz a Suzuki eredetű Morini blokk, ami az Italjet Formulában van, hanem megbízható, sima fekvő Minarelli.) Szerencsére van 125-ös, 180-as és még 250-es is.

A magyar használtpiacon akad azért néha, de alapvetően ritkaság. A kistesó, az Italjet Formula jóval gyakrabban fordul elő; ennek ránézésre hasonló az első futóműve, de nincs térhálós váza. Nem biztos, hogy mernék ilyet venni, mert ehhez szerezni egy idomot nem tűnik túl egyszerűnek, ha felborul. Az árak 100-tól mennek felfelé a Formulánál, de egy jó Dragster valószínűleg már komoly pénz. Főleg, ha van benne néhány meglepetés-feature, mint ebben a példányban.

Először is: 50-esre számítottam, és ez bizony 180-as. Nyilván a Gilera Runner FXR 180 blokkja, ami aztán megyeget szépen alapban is. Gyárilag 19,4 lóerő, azaz majdnem 20, amit egyébként 8000-nél ad le, azaz kétüteműhöz képest nem kell halálba pörgetni. De itt volt tuning is: kompletten meg lett építve a blokk (33 le!), és egyéb praktikus átalakítások is történtek, pl. a kormány környékén, meg a Koso műszeregység sem gyári.

Gyárilag csutkakormány (!) volt rajta, igen szép kidolgozású felső villahíddal, ebbe integrált műszeregységgel. Az egész Dragster egy nagy villantógép, ez kétségtelen.

A mostani ábra ennél egyszerűbb, de a hagyományos kormány - amihez szépen kimarták az eszcájgot - szinte biztosan előnyösebb. Már csak az üléshelyzet miatt is, mert az azért mindenképp robogós, ami 33 lóerővel kissé ijesztő is lehet. Szerencsére az ülés seggtámaszos, de a futómű azért kellőképpen ideges a kis önsúly és a rövid tengelytáv miatt ahhoz, hogy ne most akarjak világmegváltó tesztet alkotni a meglehetősen szar hegyvidéki aszfalton.

Inkább úgy álltam hozzá, hogy hétköznapi robogóként kezeltem, és az nem könnyű. Nem mondom, hogy olyan rettenetesen húz, mert sokat elvesz a variátor meg a motoros rutin, de hogy milyen jól megy, azt talán azzal tudom legjobban kifejezni: legális, 50-es tempónál szinte nem forog a motor. Pömpörömpömm, így megy, itt még nem húz egyenletesen. Az valahol ott kezdődik, amennyivel én már nem akartam menni egy robogóval, a végsebessége rettenetesen sok: a legálnál több, mint 100-zal többet tud óra szerint. Ehhez szerencsére nagyon jó fékek vannak: kisujjasak, kiváló adagolhatósággal.

A rugóstagok elöl-hátul állíthatók, úgyhogy kiválóan lehet akár versenypályán ökörködni: nem tudom elképzelni, hogy hogyan sikerült a tulajdonosnak annyira ledönteni, hogy az első lengőkar alját karistolta, de kétségtelenül ott van a nyom, és biztos vagyok benne, hogy nem ráspollyal reszelte oda. A futómű egyébként lassú menetben kissé ijesztő: a teleszkópok hiánya miatt az eleje nyúlósnak tűnik, amit biztosan meg lehetne magyarázni azzal együtt, hogy tempósabban viszont feljavul a helyzet. A bólintás nyilván kisebb fékezéskor, de csak felületes benyomásaim vannak, mert sajnos gyakorlatilag pár percem volt annak megállapítására, hogy az elöl központi Paioli rugóstag, a lengőkaros első futómű, a térhálós csőváz, a tuning motor és a bazi nagy hátsó féktárcsa csak parasztvakítás-e, vagy többet tud egy átlagos jobb robogónál.

Hát nem parasztvakítás. Őszintén szólva - bár egzakt módon nem hasonlítottam össze - nekem a Dragster jobban tetszik, mint a kissé agyonsztárolt Runner. Talán mert igen eredeti és innovatív akart lenni. Az árát azért nem mertem megkérdezni, nehogy tökön szúrjam magam, és azt is tudni kell, hogy egy ilyen robogó már túlmutat a hétköznapi használhatóságon, mert a teljesítménynek - mint mindig - ára van. Azaz ezzel nem jársz el 3 literrel. Többet eszik, mint az 1100-es Drag Starom. De egy Dragstertől nem ugyanazt várjuk, mintha Economy lenne a neve. 

Ne hidd, hogy ennyire vágom a dátumokat. Az se esett le, hogy 30 éves lesz idén Terminator, a Schwalbe születési időpontjáról meg aztán végképp nem gondolkodtam, csakhogy megláttam a TB-n egy videót, amin a Red Bull szervezésében valamiféle Schwalbe szülinapi összeröffenést tekinthettünk meg értelmes szemeinkkel. 

 
A Honda Zoomer azon kellemetlen esetek közé tartozik, amit robogóként nagyon tudok értékelni, teljes mértékben szimpatizálok a koncepcióval első látásra, de kipróbálni sosem tudtam, mert itthon nem nagyon van senkinek.

Ilyen volt, de így használhatatlan 

 Nincs presztízs problémád!

Ezt mondta nekem egy haverom arra célozva, hogy nekem nem ciki ezzel járni, miután közöltem vele, hogy a békazöld fostalicskát bizony használom.

Ha egy japán csávó megállít azzal, hogy a japán mopeded japánban kultusztárgy és mondd meg, hol vetted, mert neki is kell ilyen, akkor nem nyúltál nagyon mellé.

A Honda Super Cub a motorizáció egyik emblematikus járműve, ez kétségtelen. A veterán eredetű motorocskákat ma is meg lehet venni, mert talán még ma is gyártják. Ebből egy friss évjárat van elég kiforrott ahhoz, hogy szóba se jöhessen az elromlás réme, van elég retro, hogy menő legyen és van elég kulturált, hogy kellemes társ legyen a hétköznapokban. (Csak túl olcsó nem van, de valamit valamiért.)

Határozott kötődésem van a Riga Deltához, mivel határozottan nem volt soha Riga Deltám. Viszont lehetett volna, de nem rajtam múlt, 14 évesen ugyanis nem voltam egy gazdasági nagyhatalom.

Mindennél jobban vágytam akkor egy motorra, és nem csak azért, mert akkor még nem volt okostelefon. (A mai fiataloknál állítólag a jogosítvány szerzés már nem cél, a faszbúkozás állítólag fontosabb.) Csakhogy a Simson rendszámos lett, nem vezethettem SMKP jogsival, fater meg hallani sem akart arról, hogy "használt szart" vegyen.

A Delta volt kapható újonnan, ami azért tetszett mert nem moped- hanem motoralakú volt. Sőt, már-már modern forma, ahogy azt '86-ban látták a maguk szocreál módján. (A dizájnt tekintve elképzelhető, hogy George Lucas innen vette a rohamdroid ötletét.) Csakhogy fater szerint ez orosz szar, ezért volt még egy ürügye, hogy ne vegyen nekem kismotort.

25 évvel a vásárlási szándékom után ültem rá életemben először.

Paradox helyzet egy valóra vált motorral, az XJR 1300-as Yamahával érkezni, hogy kipróbáljak egy 50 köbcentis, gyerekkori, gyorsan tovatűnt vágyálmot.

De amikor a Riga Klubot megkerestem, a Delta volt az első, amit ki akartam próbálni.

Nagy dolgokra persze nem számítottam. A Delta csak kétsebességes: ez igaz segédmotor, tényleg 40 km/órás végsebességre tervezve. Ezt precízen be is tartja.

A blokk meglepően kulturált ahhoz képest, hogy valami nagyon gagyi szovjet minőségre számítottam: hatalmas sorjákra és zörgő dugattyúra. 30-nél szép hangja van és rezgésmentes: a szokásos kismotoros zsibbasztó erőlködés nyilván végsebességnél jön meg, ami negyven. Simán elbírna a váltó még egy fokozatot még ezzel a két lóerős teljesítménnyel is, így talán megüthetné az ötvenet, de igazából erre semmi szükség. Legalábbis akkor és oda, ahova tervezték, nem volt.

Nagyon pici motor, keskeny tankkal és keskeny kerekekkel. Az magas kormány abszolúte kell, így kényelmes, sőt, meglepően ki van találva az üléspozíció. Gyuri a világból kimegy vele. És ezen a ponton véletlenül sem akarok olyan téveszmét kelteni, hogy a Riga Klubosok normálisak: ők túráznak ezekkel a motorkákkal. Úgy, hogy végsebességre óra szerint is csak súrolja a negyvenet. Mégis rohadtul élvezik.

A kormányzást addig a pontig jól kitalálták, hogy a kormány pont jó, döntögetni azonban nem annyira érdemes. Nyilván felesleges is, de a keskeny orosz gumik még akkor sem preferálnák, ha nem lennének speciális döntésgátló mintázattal ellátva. A futófelület bordái ugyanis úgy nyomódnak össze döntéskor, ami miatt eléggé instabil érzésed támad, gyakorlatilag csóvál a hátulja gyök kettőnél is.

A váltó Gyuri szerint annyiban pontatlan, hogy nehéz kitenni üresbe, de rögtön sikerült. Lehet, hogy véletlenül, kapcsolási érzete ugyanis nincs a váltónak. Ez egyébként nem általános: van olyan Delta, ahol rendesen kattannak a sebességek, van amelyiknél nem. Ennek magyarázata a manufakturális gyártási körülményekben rejlik: gyakorlatilag egyesével, kézzel reszelgették össze a motorokat. Nyilván ez nem volt versenyképes a nyugat-európai és japán gyártástechnológiával, mint ahogy az anyagminőség sem.

A benzincsap például ezért nem eredeti, mert nem bírta a spiáter. Persze KGST piacon belül van rá megoldás, talán egy Babettáé került fel rá. Az alkatrészek cserélgetése ipari méretekben is normális volt, születtek bizonyos gyártók együttműködéséből mindenféle hibridek egyrészt, másrészt teljesen normális volt egy adott típuson egy másik gyártó által gyártott lámpa.

A Delta indításakor egy robogós számára elképzelhetetlen gépészkedésre van szükség, de épp az ilyen dolgoktól nagyobb élmény, mint egy robogó. A szívató a karburátoron foglal helyet, majd természetesen rúgásra röffen be a motor.

Viszonylag nagy gázzal kell indulni, és úgy ráengedni a kuplungot, hogy le ne fulladjon. (A Delta gyenge pontja a kuplungja egyébként.) Mivel két sebesség van, furcsa módon néha vissza kell kapcsolni egyesbe. Leállítani a kormányon elhelyezett kapcsolóval lehet, ami a gyújtást szakítja meg. Van egyébként elektromosan működő duda, vagy inkább berregő és ezzel nagyjából a felszereltségi lista végére értünk.

Elvileg három verzió létezik és ez gyanús is volt, mert emlékeztem, hogy nem mindegyiken van körlámpa. Az az első generáció még azt hiszem kormányváltós volt, majd a lábváltós 501-es blokk, tirisztoros gyújtással. A körlámpát egy idő után lecserélték nem túl szép műanyag fényszóróra.

A műanyagok szintén nem erős részei a Deltának: a hátsó sárvédőt gyakorlatilag újjáépítette Gyuri, az eredeti műanyagot imitálva, de fémből.

A Delta nagyon olcsó veteránmotor, amit simán megnéz mindenki. Persze az, hogy 30-40 ezerét veszel egyet, csak a játék kezdete, mert szinte biztos, hogy sok munka lesz vele. Viszont nagyon szép hobbi, ez kétségtelen. Gyuri Deltája nem gyári felújított csili-vili, inkább a Csikós Zsolt által preferált patinás veteránjármű-vonalat képviseli. Használhatóra van felújítva, de nincs karcmentesre fényezése. Már csak azért sem, mert napi használatú motor.

Darázsgarázs Tibi jut erről eszembe, aki meg akart győzni, hogy szedjem szét az XJR-t vázig és újítsam fel. De én azt mondtam neki: minek? A motorral motorozni kell. Van rajta itt-ott patina, a műszeregységem karcos, a blokk alján kavicsfelverődések, de nem érdekel: nem új motor, szalonból. És nem is akarok egy vagyont önteni abba, hogy ne merjem az utcára vinni, hátha ráesik az eső vagy lefossa a madár.

Ez a Delta is ilyen: nem néz ki restaurált, újszerű példánynak, Gyuri viszont naponta leli örömét benne.

Szándékosan adtam a posztnak kissé félrevezető címet. A KGST bosszúja ugyanis nem az, hogy fennmaradtak ezek a motorok. Épp ellenkezőleg: a bosszú abban testesül meg, hogy most tudjuk csak értékelni ezeket a járműveket. És azt a nyugodt világot, ahol alkalmasak voltak a közlekedésre. 

Az NDK technikát egymással vegyíteni nem annyira furcsa, sokkal inkább kézenfekvő öltet, mégsem látunk túl sok efféle Simson Dragstert.

Szabó Zsolti éppen pihenteti erősember karrierjét, addig is erőemelősködik a Magyar Erőemelő Szövetség színeiben, ami neki nem annyira megterhelő, mert itt "csak" három fogásnem van súlyzóval: fekvenyomás/guggolás/felhúzás. Se kőgolyó, se lengősúly, se egyebek, nem kell annyifélét edzeni, így van ideje hobbijával, a motorokkal foglalkozni. Mostanában átépítésekbe kezdett, úgyhogy nem ez az utolsó, de a többi ötletet le se merem írni.

A legjobb módszer, hogy instant elmenjen a kedvünk az osztrák túrától az, hogy a tetves Simsonok már az első úton szívatnak.

Az enyém - a zöld - felkészítését Spalya vállalta, ami nagyjából abból áll, hogy egyelőre rájöttünk, hogy mi szar benne. Költséghatékonysági szempontból ugyanis olyan Schwalbékat szereztem, amelyek útba estek, így nem volt szállítási költség.

Ez ugyanis annyira tetemes tud lenni, hogy akkor már le is lehet felejteni az 50 ezres kategóriát, érdemesebb 120 körül venni egy felújítottat. De én 50 ezerért akartam venni lelki okokból. Így lett mindkettő átépített, ültetett, vagány custom verzió, annak minden hátrányával, mert előnyük csak látszólag van.

A terv az volt, hogy Kathi Béla fehér Schwalbéját Spalya hozza, én pedig a sajátomat. Az a helyzet, hogy nem tettem még meg sosem 2 kilométernyi utat a saját, vékony üléses, kevéssé rugózó, ültetettből visszaalakított, ki tudja milyen kipufogós, egyenes (bicikli) kormányos Schwalbémmal, amin fék kevésbé van.

Talán ezt kompenzálandó kezdett el elfordulni a gázkar, így a gázt alig lehet húzni, már akkor, ha éppen elindult. Mert elindulni se szeret. Spalyának jobban megy, nekem kevésbé. Amikor pár kilométer sikító nagyfrekvenciás seggrázás után - ilyen érzés ezzel menni - észleltem hogy eltűnt mögülem, megálltam, hogy felhívjam, mire le is fulladt a motorom.

Kiderült, vissza kell mennem, mert beleér a gumi a sárvédőbe és nem mer tovább jönni, nehogy defekt legyen. Persze rúgásra nem indult, be kellett tolnom, úgy nagy nehezen hajlandó volt.

A váltókar is megérne egy misét: ezen nem a sarokkal is kapcsolható verzió van, ezért úgy szar, ahogy van, méternyit kell emelned a térdeden, hogy feljebb gangolj. Iszonyat rossz vele menni, de legalább kevésbé ordít, mert szereztem bele légszűrőházat egy ezresért (nem könnyen), amit a kettővel előző tulaj a tuningolási mánia közben kidobott, hogy ne csak a kipufogónak legyen undorító hangja, hanem legyen még ordító szívászaj is.

Nagyon jól illene a platóra a Schwalbém: sőt, ez lenne az optimális megoldás

A rossz menésnél egyébként valamivel rosszabb a megállás: fék ugyanis alig van. A bicikli fékkarok biztos jól néznek ki, csak a féket nem tudják működtetni (a kuplung az okés), de a hátsó pedálos fék is kompletten szar. Ennek oka Spalya szerint az is, hogy el van repedve a váz, így az egész mechanizmus nincs rendesen kitámasztva, még a blokk is mozog fékezéskor. Így valószínűleg ki kell vennünk a blokkot, meghegeszteni a vázat, esetleg plusz merevítést adni neki, plusz feketére szinterezni, mert valamelyik Ízlésficam Jóska úgy ítélte meg, hogy a fehér váz szép. Persze ebben külön jó, hogy gyakorlatilag tegnap már szinte ki kellett vennünk az egész blokkot ahhoz, hogy betegyük a légszűrőházat.

Mire megtaláltam Spalyát a Váci úton - aki nem a térképészeti főiskolán kapott továbbképzést, hogy el tudja magyarázni, hol van - már szétborította a fehéret. Mivel ahhoz még nem nyúltunk, itt ért a meglepetés: a látszólag metálkék váz (valamiért vázszínező fétise van a Schwalbe építőnek) csak addig volt metálkék, amíg látszott.

Nevezetesen az első és hátsó lengőkarig. Azt fújta le a paraszt. A váz többi része szénrozsda okádék: erre rakták rá az újrafényezett kasznit. Igazi remekmű, örülök, hogy ezt is szedhetjük szét csontra.

Nem teljesen Kőbájker-Schwalbe-zöld, de megadjuk

Spalya próbálta a rugóstagot visszarakni az eredeti helyére, megszüntetve az ültetést, de be volt rohadva. Elképesztő kókány hegesztéssel lett egyébként kialakítva a vázon két fül az ültetéshez: konkrétan majdnem lehánytam. Mondtam neki, hagyjuk a rákba, visszamegyünk, odaadom neki az XJR-t és kimegyünk rendes motorral. Persze mindez igénybe vett annyi időt, hogy pont két ismerősöm is pont arra járjon szombat délután, legalább volt kinek kiröhögni.

Nem bántuk meg. Mármint hogy kimentünk. Ez egy korrekt rendezvény, ami semmi másról nem szól, minthogy összejön egy halom - nyilván némileg azonos érdeklődésű - autós és motoros, megnézi egymás járművét és beszélget azzal, akivel kedve van. Pont.

A legpozitívabb dolog, hogy mindez mentes a ratyiságtól és a nyálveréstől: ez nem kinek van több pénze kiállítás, nincs gumifüstölés, börrögtetés, zajongás, mindaz a halálosiram jellegű tróger "viselkedéskultúra", ami sajnos a mai rendezvényeket eléggé jellemzi.

Persze nem mondom, hogy nem volt egy köcsög sem. Volt. Sajnos amíg az előző Parkoló Parádé szinte mentes volt a feltűnési viszketegségtől szenvedő egyedektől, a látogatók számának növekedésével - most már igen sokan voltak - együtt járt az is, hogy megjelent az a réteg, akinek a végén csikorgó gumikkal kellett elhagyni a helyszínt, hátha nem vette észre senki, hogy indul egy gyökér.

Szegről-végről rokonok

Volt némi motorkerékpáros ricsajozás  is, a jelenlévők legnagyobb örömére, pl. az egyik kétütemű fos leállítását a fél szerkesztőség egyszerre köszönte meg. 

Reméljük a társaság előbb-utóbb kiveti magából a kulturált megjelenésre nem alkalmas egyedeket.

 

A robogóblog történetének ez az első hármas tesztje. Ráadásul úgy, hogy nem három robogó, hanem három eszköz.

Közülük a fő téma a közlekedési eszköz, amit Suzuki Verdének hívnak és rejtélyes, megmagyarázhatatlan módon ezt pont Vespa-tipográfiával hirdeti magán, ami élből ellenszenves.

A második dolog a fényképező, amivel fotóztam: ezt a Canontól kaptam kölcsön, mert az én kisgépem megint elhalálozott, tükörreflexest meg nem mindig van kedvem robogótesztekre cipelni. A képek így Canon SX 170-el készültek, ami egy nem túl drága ultrazoom gép, és mint láthatod, minőségben tökéletesen megfelelő hobbi célra amellett, hogy kellően robusztus az ilyen állatkezűeknek, mint én. Fogalmazzuk úgy, hogy megoldotta a problémámat erre a hétvégére.

A robogót a Darázsgarázsból hoztam, csakúgy, mint a harmadik eszközt, a fényre sötétedő sisakot. A jelenséget kicsit meg kell magyaráznom ugyanis a rövidített kifejezésem kissé félreérhető. Nem az egész sisak sötétedik fényre, bármilyen jópofa lenne is a konstrukció, hiszen így sötétben világos sisakban jobban látnának, ezért csak nappal ütnének el.

Pont így nézek ki a felső képen

 (Erről egyébként eszembe jutott az is, hogy az emberek is fényre sötétednek, mert ahogy kijön a jó idő, annyi barom lesz az utakon, hogy elképesztő, de ez nem teljesen fedi a valóságot a több, mint 23 éves - ebből három év motoros futár - közlekedési tapasztalatom alapján, ugyanis a motorizáltan közlekedők az időjárás változáskor hülyülnek be. Talán mert keresik mindig az ürügyet, de akkor is sok a hülye, ha kijön a jó idő, akkor is, ha esik az eső, akkor is, ha bejön a rossz idő, akkor is, ha leesik a hó. De én magam is unom már, hogy a közlekedés morális mélységéről beszéljek, még akkor is, ha minden nap felteszem a kérdést: mi a nehéz a rendőrségnek abban, hogy civil autókkal járőrözve elkapja az elmebeteg módon közlekedő, szabályokat szándékosan semmibe vevő beképzelt türhőket?)

Szóval a fényre sötétedő sisakplexi tesztje nagy okosság volt aznap, amikor éppen borús volt az ég, mert gyakorlatilag ennél semlegesebb fényviszony nem létezik ahhoz, hogy pont ne lássam, hogyan reagál a fény változásaira.

Azt sikerült kideríteni, hogy egyértelműen kivilágosodik, ha beviszem a motorboltba. Ezenfelül kellemes színe volt a nyomott, szürke időben, pont jól kilátni rajta. Ez nagy szó az olyanoknak, akik még a plexit is utálják lehajtva tartani a klausztrofób érzés miatt, pláne nem kilátni rajta. Plexi vagy szemüveg viszont kell, mert csúnya dolgok kerülhetnek a szemünkbe.

A víztiszta plexiben nem túl jó a vakító fény, a sötétített plexit egyenesen nem tartom okos dolognak, mert a látás a legfontosabb dolog a motoron, és sötétben komolyan bekorlátoz. A fotokromatikus plexi erre egy elég jó megoldás, ha beletörődsz, hogy csak a plexi kerül egy olcsóbb sisak árába. Maga a komplett sisak azonban nem vészes, az én viszonyrendszeremben, alsó-közepes árkategória.

A Suzuki Verde neve sok szóviccre adhat okot, a Vespa utánzás ellenére viszont egyáltalán nem a nagy olasz ikont majmolja, hanem tulajdonképpen a Yamaha Vino-t, illetbe a Honda Giorno-t és társait.

Nem is teszi ezt rosszul.

A forma tetszetős, a blokk pedig erős: igen vehemensen indul meg, hogy aztán egész hamar megtorpanjon. Itt jön a meglepetés: pontosan 45 km/órára áll be a mutató, mint a cövek. Ilyet ritkán látni: ebben bizony benne van a gyári fojtás. Ugyan a legtöbben vérlázítóan szörnyű opciónak tartják, hogy egy robogóval szabályosan közlekedjenek, én biztos, hogy megvennék egy fojtott példányt, mert ez szinte garancia arra, hogy nincs széthajtva. Valóban nagyon kellemes blokkhangot produkált, mintha új motoron ülnék.

A Verde elöl lengőkaros futóművel rendelkezik, de nem egyoldalassal, mint a Vespa. Ez dobfékkel van kombinálva - nem nagy meglepetés, hogy hátul sem tárcsa van - ahogy minden más retro robogón.

A különlegessége leginkább az ülés felhajtásának konstrukciója, aminek némi esztétikai anomálián kívül nem sok értelme van.

A fém csomagtartó szép és még praktikus is lehet, de nyilván ez a retro robogó is főleg a megjelenésről szól. A berúgás viszont utálatos, sztenderre kell tenni hozzá: nyilván nem kalkulálta a gyártó, hogy itt, Balkánon a 3 ezer forintos akksin spórolnak a proletárok.

Nincs különösebb érv, miért pont Verdét vegyen az ember a többi hasonló robogó közül. De ha megtetszik, megvan az az előnye, hogy ritka. Igaz, csak avatott szem tudja megkülönböztetni.

A Canon SX 170-ért köszönet a Canon Hungaria-nak.

 

Olvasói levelet kaptam, amiből a lényeges részt mindjárt - változtatás nélkül - közlöm.

De előtte egy sztori: balra kanyarodni tervezek motorral (Yamaha XJR 1300), macskaköves utcáról. Lassan haladok mert ráz, működésbe hozom a BMW és Audi autókba gyárilag nem szerelt speciális készüléket, az ún. irányjelzőt, ismertebb nevén indexet.

Gyári index van a motoron, szép nagy. Óvatosan kezdem meg a manővert a macskakő miatt, mert feküdni még kevésbé szeretek rajta, mint motorozni. És akkor hátulról ledudál egy büdös paraszt, nyilván mert ő siet, és nekem hátrafelé elsőbbséget kellene adnom minden beképzelt tetűnek, aki azt hiszi, övé az út. De ez nem volt elég. Annak ellenére, hogy megkezdtem a kanyarodást a fél perce villogó irányjelzőmmel, megelőzött, rendesen jobbról, teligázzal. Ha nem vagyok óvatos a macskakő miatt, simán összeütközünk. 

Iszonyatos robogó-sportmotor hibrid – vajon tényleg odaadtuk volna a bal herénket érte 14 évesen?

Nem tudom azt mondani, hogy nem néz ki jól, mert jól néz ki. Elképesztő ügyesen oldották meg a mezei Piaggio robogóblokk beültetését egy deltaboxhoz hasonló vázba. A tank persze csak áltank: sisaktartó lakik alatta.

Vannak a robogóblog életében olyan napok, mint ez: ma például a világ egyik legjobb robogótesztjét csináltuk. Eredetileg a KTM Kross robogóért mentem ki a Harmati Yamahához, de aztán azt holnapra halasztottuk, mert megláttam a Piaggio Zipet, ráadásul sietni kellett Erikához (lásd. lentebb). Ezért azt javasoltam, ne keresgéljük a KTM kulcsát, ha egyszer a Zip kulcsa már kéznél van, mert éhen halok.

A Zip tipikusan a kiforrott, jó, megvehető robogók közé tartozik. Jól néz ki, jó kidolgozású, strapabíró, van hozzá alkatrész dögivel. Teszteltem már régebbi kiadást, újabb négyüteműt, de az új kétüteműt még nem.