Amint felbukkan egy Brough Superior, azonnal rekordáron kel el – feltehetőleg most sem lesz másképp. A kaliforniai Quail Lodge-ban rendezendő Bonhams aukción súlyos pénzmozgás várható, az SS100 motorkerékpárért 350-400 ezer dollárt, vagyis 67-77 millió forintot várnak a szakértők.
Az 1600-os BMW keményen odacsapott az óriás túrázók piacának. Az eddig uralkodó Hondának komolyan össze kell szednie magát: itt a 2012-es GL1800 Gold Wing. A típus 1974-es megjelenése óta jellemző megalománia persze megmaradt – az amerikai igényekre szabott gépet nem a kompakt mérete adja el.
Sávoly önkormányzata tavaly év végén belterületbe vonta a spanyol beruházók által félig elkészített gyorsasági motoros versenypálya 196 hektáros területét, majd januártól telekadót vezetett be, amely után közel 200 millió forintnyi adóbevétellel számol -- nyilatkozta Bobek József, Sávoly polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
Az MV Agusta azonnal felcicomázta legújabb modelljét: az F3 Serie Oro amellett, hogy szép, gusztusos alkatrészeket is kapott. Az olaszok érzik ezt: az 1999-es F4 Oro és a 2004-es Brutale Oro után ez is sikerre számíthat.
Nem csak Sárváron készülnek elektromos motorkerékpárok. Néhány száz kilométerrel nyugatabbra, az ausztriai Mattighofenben is minden készen áll a gyártásra: az év végén bemutatják a KTM Freeride végleges változatát.
Terjed a pletyka, hogy az Indiába települő Triumph ismét kisköbcentis utcai motor gyártását fontolgatja. A gyár a fejlődő országok piacain népszerű 350-es kategóriát célozza meg a tervezett modellel, amely Street Single néven kerülhet forgalomba. Hírek röppentek fel a gép brazíliai gyártásáról is, amit Thaiföldön készített alkatrészekből szerelnének össze. Az állítólagos bemutató 2012-ben várható.
Talmácsi Gábor legújabb közleményét változtatás nélkül közöljük:
A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében ötödik éve vehetnek ingyenes leckéket a tanulni vágyó motorosok rendőr oktatóktól a Hungaroringen. A Baleset-megelőzési Bizottság célja, hogy a tanfolyamokon a motorosok gyakorlati tudással gazdagodjanak, felkészítve őket akár a vészhelyzetekre is.
A tréningen két keréken közlekedő ismert sportolók, színészek, közéleti személyek - Talmácsi Gábor, Szabó Győző, Gergely István, Hajas László, Zsidró Tamás, Kovács „KOKO” István, Kárász Róbert - vettek részt. A szervezők célja ezzel is az volt, hogy még inkább felhívják a figyelmet a motorosokra leselkedő veszélyekre. A vezetéstechnikai képzés nemcsak kezdőknek és újrakezdőknek hasznos, a haladók is új információkkal, technikákkal bővíthetik tudásukat. Egy-egy ilyen tréningen a motoros rendőrök segítségével elsőre könnyűnek tűnő, de hatalmas koncentrálást igénylő ügyességi feladatok sorozatát kell végrehajtaniuk a résztvevőknek.
Szép dolog, ha a családi hagyományok öröklődnek. Nincs semmi szokatlan abban, ha apák és fiaik együtt merülnek nyakig az olajba. Az viszont kevésbé megszokott, ha a fiú anyját tanítja motorozni.
Szombaton lesz a Salakmotoros OB II. fordulója: a futam a miskolci Népkerti Salakmotorpályán kerül megrendezésre. Az esemény szervezéséért a Miskolc Speedway Team felel – ők 2004 óta foglalkoznak a látványos motorsport hazai népszerűsítésével. A fiúk lelkesedése a számtalan magyar és nemzetközi verseny megrendezése után változatlan, az idei évben három rendezvényt is köszönhetünk nekik.
Az ízeltlábú pályára lép, persze nem a Hungaroringre, elég lesz az M1 is. A másfél pár végtag stabilan tart, de csak óvatosan: összetett szemeink előtt ukrán kamionok lebegjenek! A Piaggio bemutatta az MP3 nevű nagyrobogó legújabb változatát, az MP3 Touringot. A 2012-es modell formavilága letisztultabb lett, látványos különbségekre azonban ne számítsunk: futrinkából soha nem lesz fecskefarkú lepke.
Az elektromos meghajtású motorok fejlesztése hálátlan feladat: a korlátozott hatótávolság, az órákig tartó tankolás és a rotyogó kipufogóhang hiánya éppen a motorozás lényegét veszi el. A nagyvárosi utcákra való villanyrobogók és az Isle of Man TT-re szánt versenygépek világán kívül alig találkozhatunk egy-két koncepciómodellel, sorozatban gyártott típusokból pedig alig van: a mérnökök is tudják, hogy a motorozás belsőégésű motor nélkül nem az igazi.
Ismét itt a visszahívások szezonja: a Yamaha és a Ducati motorok ezreit rendeli be apró, de komoly bajra képes hibák miatt. A japánoknál a 2006. októberi FJR1300-as túramotorok az érintettek, amelynek a kábelkötegével lehetnek gondok – esetleges balesetről nincs hír, remélhetőleg nem is lesz.
Mostanában egyre több olasz-kínai vonatkozású motoros hírrel találkozhatunk. A közös szervezésű pekingi motorkiállítás után újabb együttműködésre derült fény a két ország között. Henry Kissinger, a korábbi amerikai külügyminiszter csungkingi látogatása során motoros felvezetést kapott: a kínai rendőrség flottája harminc darab automata Apriliát küldött a célra. A rendőrségi feladatokhoz átalakított Mana nemrég állt szolgálatba a kínai hatóságnál.
Újabb sajtóközleményt kaptunk Talmácsi Gábortól, amit ezúttal is változtatás nélkül közlünk.
Világbajnok motorosunkat, Talmácsi Gábort mától biztosan sokkal többet lehet majd látni kétkeréken az utakon, mint eddig. A Honda Hungary ugyanis biztosított számára egy Honda SH300 típusú robogót, amibe első látásra beleszeretett. A kétkerekű nemcsak praktikus a mostani nagy melegben, de gyorsabb közlekedést is biztosít a fővárosi dugókban. Mindezen pozitívumok mellett ráadásul még nagyon mutatós is és a tárolódobozának köszönhetően felettébb férős.
Új biztonsági fejlesztésről számolt be a BMW a müncheni Innovation Days-en. Nem most nyúltak először a témához: 1976-ban a saját fejlesztésű bukósisak volt az első biztonsági okosságuk, amit 1986-ban ruha-kollekció követett. 1988-ban a cég elsőként szerelt ABS-t motorkerékpárra.
Már hónapokkal ezelőtt sejtettük, hogy valami készül, s lám, nem takargatták tovább.
Egyre kevesebb a hely, és egyre sűrűbb a forgalom a nagyvárosokban, valamint azok vonzáskörnyezetében. A társadalmi és politikai keretfeltételek folyamatos változásával együtt újabb és újabb követelmények fogalmazódnak meg az egyéni közlekedéssel kapcsolatban. Az elektromotoros BMW E-Scooter tanulmány innovatív módon alkalmazkodik az átalakulóban lévő városi mobilitáshoz.
Míg a jelenleg kapható elektromos robogók szerény menetteljesítményeik és csekély hatótávolságuk miatt szinte kizárólag városon belüli használatra, vagyis kisebb távolságok megtételére alkalmasak, addig a BMW E-Scooter lényegesen nagyobb mozgásszabadságot biztosít a felhasználóknak.
Sisakellenes felvonuláson halt meg az orra bukó harley-s: a New York állambeli Onondaga városában szervezett megmozduláson résztvevő 55 éves Philip A. Contos az 1983-as Harley Davidsonján próbált tiltakozni a szerinte jogait csorbító törvény ellen.
Személyvonat gázolt el egy motorost Debrecen és Vámospércs között kedd délelőtt, amikor a jármű a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a sínekre - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Látszólag a Jawa halott, de ennek ellenére az angol piacon új modellt jelentettek meg – a 350 Sport feltehetőleg nem a csehek, hanem a helyi importőr munkája. A kellemes kétütemű máig piacképes: sokan értékelik az egyszerű és átlátható technikát.
Nesze semmi, fogd meg jól – mondhatnánk, de inkább olaszos nagyvonalúsággal legyintünk a Ducati újabb húzása láttán, miközben spagetti-vastagságúra duzzadt idegszálainkról tovább csepeg a bolognai szósz.
A kínai motorkerékpár-gyártók mellett a külföldiek is felismerték, hogy a kelet-ázsiai óriás rendkívül gyorsan bővülő piacot jelent. A prémiumkategóriás gépek iránti kereslet növekedését a szombaton kezdődött pekingi nemzetközi motorshow népszerűsége is bizonyítja.
A tavaly megjelent nagyon fekete BMW R 1200 GS népszerűsége arra ösztönözte a gyártót, hogy előrukkoljon a nagy testvér, az Adventure Triple Black speciális kiadásával is.
Még a kategóriába sorolás is nehéz, hiszen sem az eddigi sportmotorokra, sem a szupermotókra nem hasonlít a BMW tulajdonában lévő Husqvarna szenzációja, csak az látszik egyértelműen, hogy kanyargós úton szinte mindnek könnyedén kifújja majd az orrát. Az eszeveszett formájú, szuperkompakt Nuda R-t először ma, a BMW Motorrad Innovation Day-en mutatták meg az újságíróknak.
Kémfotó szivárgott ki a Ducati új szupersport modelljéről, a 1199-esről. A fejidomról készült fénykép az olasz Motociclismo magazin internetes oldalán jelent meg. Az újság júliusi száma további részleteket hoz majd nyilvánosságra a gépről, amely a rövid beharangozó szerint meghatározó technikai mérföldkő lesz mind a gyár, mind pedig a motorsport történetében.
Ismét van egyhengeres Ducati, de egy másik cégnek készítik: a 450-es léghűtésest a Borile B450 Scramblerbe építik. Ez a két cég korábban beígért együttműködésének első gyümölcse – a részletek nem ismertek, de az adatok alapján úgy tűnik, hogy a konstrukció a 796-os Monsterben megismert L2-ből készült.