Hírek

Szia anyu, túrázni mentem 173 lóerővel

2015. november 20., 17:47 Módosítva: 2015.11.26 16:16
151

A KTM 1290 Super Duke R mocskosul jól sikerült motor: csodálatos karakter, jó vibrációk, és brutálisan erős - ráadásul a 180 lóerős teljesítményt úgy adja elő, hogy cseppet sem ijesztő. Minden finoman és precízen működik rajta - nem is nagyon akarnám ragozni, a KTM nem vállalt nagy kockázatot, amikor bejelentették a Super Duke GT-t, a rekorder naked túraváltozatát.

Távolról sincs vége, olvasson még

A stílus mellé végre nyomaték is jár

2015. november 20., 16:42 Módosítva: 2015.11.24 14:41
44

Az SV650 és a GSX-R1000 tanulmány mellett szinte elsikkadt a Suzuki harmadik 2016-os újdonsága, pedig egy misét bőven megér a Suzuki VanVan 200 is. Korábban (legalábbis Európában) csak 125-ös blokkal volt elérhető a típus, ami hiába volt a legvidámabb külsejű 125-ös, sokaknak hiányzott belőle némi plusz teljesítmény. Bár pontos adatokat még nem árultak el, az extra 75 köbcenti biztosan jót tett a 128 kilós motornak - mint két mondattal ezelőtt utaltam rá, a VanVan 200 már 2003 óta létezik a Suzuki kínálatában, csak Európába nem hozták, azokból kiindulva 16 lóerőre és 15 Nm nyomatékra számíthatunk.

Távolról sincs vége, olvasson még

Settantesimo? Mi van? Így ünnepel a hetvenéves Vespa

2015. november 20., 15:21 Módosítva: 2015.11.26 13:38
17

A Vespa 2016-ban ünnepli majd fennállása hetvenedik évfordulóját. Az olasz robogógyártó ebből az alkalomból Settantesimo, azaz „Hetven” névre keresztelt sorozattal készült a milánói motorkiállításra. Ezzel azonban túlzottan izgalmas újításokat nem vonultatnak fel.

Távolról sincs vége, olvasson még

Szívátültetés az olasz supermotóknál

2015. november 20., 13:35 Módosítva: 2015.11.24 12:38
19

A gyári MotoGP-istálló két olasz pilótájának, Andrea Doviziosónak és Andrea Iannonénak a segítségével mutatta be Milánóban megújult Hypermotard sorozat tagjait a Ducati. Nyilván csak szépet és jót mondhattak ezekről a gépekről, de a marketingnek valahol ez is a lényege. Ha nekik tetszettek, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy tényleg jó gépekről van szó.

Távolról sincs vége, olvasson még

Ez a belépőszint? Köszönjük, kérjük!

2015. november 20., 10:01 Módosítva: 2015.11.25 17:24
45

Azt már a milánói motorszalon előtt néhány héttel is biztosan tudtuk, hogy a Ducati be fogja mutatni a 899 Panigale utódját. Részleteket ugyan egészen a leleplezésig nem árultak el róla, az viszont világos volt, hogy a technikában nem visszalépni akarnak az olaszok.

Távolról sincs vége, olvasson még

Megújult a motorok Toyota Priusa

2015. november 19., 17:19 Módosítva: 2015.11.23 09:27
34

Az idei milánói motorszalonra a Honda egyik megkerülhetetlen alapmodelljét, a CB500F-et, valamint annak különféle variánsait is gatyába rázta. Emellett pedig – ahogyan arra korábban is számítani lehetett – az NC750-esekhez is hozzányúlt. Mind az S, mind pedig az X megújult.

Távolról sincs vége, olvasson még

Már a TRENDŐR motorokat is a BMW szállítja

2015. november 19., 15:58 Módosítva: 2015.11.25 09:30
27

A BMW értekezletén véletlenül egymás mellé került a 2015-ös trendek felméréseiről készült chartok és a 60-as, 70-es évekből egy terepmotoros katalógus, és valakinek feltűnt, hogy a kettőben nagyjából ugyanaz a képanyag. Mivel retró modelljük szerencsére volt már, adta is magát egy újabb változat, a nineT Scrambler.

Távolról sincs vége, olvasson még

A Yamahának a maximum sem elég

2015. november 19., 13:27 Módosítva: 2015.11.24 12:38
15

A Yamaha kínálatában lassan már tizenöt esztendeje szerepel a T-Max. Ennyi idő alatt nyilván több ráncfelvarrásra és módosításra is szükség volt már. 2016-ra két különmodellel készültek belőle.

Távolról sincs vége, olvasson még

Tigrist szaporítanak az angolok

2015. november 19., 11:18 Módosítva: 2015.11.22 08:00
23

Tavaly ősszel kicsit  fanyalogtunk , amiért a Triumph az igazán nagy durranások helyett csupán különmodellekkel és meglévő gépek módosított változataival készült a nagy őszi motorkiállításokra. Akkor a 800-as Tiger sorozatot bővítették ki – jobban mondva éppen így csináltak belőle sorozatot.

 

Távolról sincs vége, olvasson még

Penge lett az új Suzuki SV650

2015. november 19., 09:35 Módosítva: 2015.11.24 12:38
266

Az SV650 hatalmas sláger volt, hiszen egyszerre volt olcsó, megbízható, szórakoztató és vagány, ezek miatt rengeteget adtak el belőle világszerte. Az SV szellemi utódjának tekinthető Suzuki Gladius viszont nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a válsággal együtt elszálló jen árfolyamok mellett lehetetlen volt eladni, ráadásul a külseje sem ütött különösebben.

Távolról sincs vége, olvasson még

Az EICMA összes újdonsága egy helyen

2015. november 19., 07:43 Módosítva: 2015.11.27 09:21
1

Már napok óta záporoznak az újdonságok a milánói motorszalonról, a nagyközönség előtt pedig ma nyitja meg kapuit az EICMA. Az év legnagyobb motorkerékpár-kiállítása ez, így nem csoda, ha olykor kicsit elveszettnek érezzük magunkat a dömpingben. Segítünk, hogy ne maradj le semmiről, összeszedtük, mire érdemes figyelni. A lista folyamatosan bővül.

Távolról sincs vége, olvasson még

Kőkemény versenytechnika az Apriliától

2015. november 18., 17:23 Módosítva: 2015.11.21 13:10
52

Az már néhány nappal ezelőtt is világos volt, hogy a Piaggio-csoporthoz tartozó Aprilia az RSV4 sportmotorral készül valamire. Amit viszont most kapunk tőlük, az nem egy új fényezés, csilivili matricázás, vagy hasonló maszatolás. Nem is eget rengetően új modell. Sokkal inkább lehetőség, és kemény versenytechnika.

Távolról sincs vége, olvasson még

Repülő erőd? A mérete mondjuk megvan hozzá

2015. november 18., 15:15 Módosítva: 2015.11.23 09:27
26

A Piaggio-csoport már kicsivel a milánói motorszalon előtt is tolta az arcunkba az infókat, végül azonban nem pont azokat, illetve nemcsak azokat a motorkerékpárokat mutatták be az EICMA-n, amire előzetesen számítani lehetett.

Távolról sincs vége, olvasson még

Új területen vadászna a Ducati

2015. november 18., 12:25 Módosítva: 2015.11.20 17:54
22

A Ducati újdonságainak bemutatásakor Claudio Domenicali vezérigazgató a végére hagyta a csattanót. A sajtótájékoztató alatt többször is megjelent egy felirat, amely visszaszámolta, hogy éppen hány perc van még hátra az X-ig, zárásként pedig azt is megtudhattuk, mi az az X: az XDiavel. Na jó, de akkor ebben a vonatkozásban mit takar az X?

Távolról sincs vége, olvasson még

Ezzel megint nagyon odacsap a Yamaha

2015. november 18., 10:21 Módosítva: 2015.11.20 17:54
123

Derült égből villámcsapásként sújtott le az MT-10 a milánói motorkiállításon. A Yamahától sok mindenre számítottunk ugyanis, de arra a legtöbben pont nem gondoltunk, hogy egy ilyen géppel fogják megtoldani az MT-sorozatot. Bár néhány napja egy kimondottan titokzatos videóval már elkezdték pöckölgetni az ingerküszöbünket, akkor még egészen más tippjeink voltak.

Távolról sincs vége, olvasson még

Szét fog csapni a sportmotorok között

2015. november 18., 06:41 Módosítva: 2015.11.20 17:54
251

Több oka is van annak, hogy a Suzuki nagyon-nagyot akar dobni az új GSX-R1000-rel. Először is legutóbb 2009-ben módosítottak rajta érdemben, és az is inkább egy jól sikerült hangolás volt, nem alapjaitól új modell. Tehát ha úgy vesszük, 2005 óta nem történt semmi érdemleges GSX-R fronton, miközben az ezres sportmotorok világa azóta legalább kétszer kifordult a sarkaiból. Ennek egyik eredménye, hogy ma már 200 lóerőnél kezdődik a tárgyalóképesség, másrészt ha nincs legalább három-négyféle elektronika, akkor már fapados modellről beszélünk.

Távolról sincs vége, olvasson még

Gatyába rázták végre az ingázók Hondáját

2015. november 17., 17:53 Módosítva: 2015.11.20 13:37
1

A Honda CB500, és megjelenése óta a CB500F mindig a biztos választást képviselte. Küllemében és technikájában ugyan semmi meghökkentőt vagy különlegeset nem hordozott, de egy dolgot megbízhatóan tudott: működni. Éppen ezért első motornak, vagy éppen napi ingázáshoz is jó alternatívát kínált. Formájára viszont nagyon ráfért már a vérfrissítés.

Távolról sincs vége, olvasson még

Ez már nem ugyanaz a móka

2015. november 17., 17:29 Módosítva: 2015.11.20 10:06
8

A Yamaha kínálatában nem is olyan régen még szerepelt egy MT-03 nevű modell, amely aztán valahogy kikopott. Az MT-sorozatot viszont folyamatosan bővítgetik, így adta magát, hogy a felszabadult típusjelzést ismét bevezessék a köztudatba. Azt már a bejelentéskor tudtuk, hogy nem ugyanazt a technikát húzzák elő.

Távolról sincs vége, olvasson még

Hipsterek, figyeljetek: így divatol a Ducati

2015. november 17., 14:27 Módosítva: 2015.11.20 10:06
14

A scrambler-vonat nagyon beindult, és a nagy motorgyártók úgy érzik, aki lemarad, az valami jóból nagyon kimarad. Így az idei milánói motorszalon sajtótájékoztatóját a Ducati is rögtön két ilyen géppel kezdte meg – náluk ezen mondjuk pont nem kellene csodálkoznunk. Méghozzá azért nem, mert ők tavaly is mutattak már valamit ebben a műfajban, Scramblerük (pontosabban négy Scramblerük: Full Throttle, Urban Enduro, Icon és Classic) pedig gyorsan megtalálta helyét a legnépszerűbb modellek listájának élén.

Távolról sincs vége, olvasson még

Akkor most robogó vagy túramotor?

2015. november 17., 11:20 Módosítva: 2015.11.20 10:06
64

A Ducatihoz hasonlóan a Honda is megtartotta nyitó sajtótájékoztatóját az EICMA motorkiállítás előtt. A japánokra azonban nem lehet ráfogni, hogy olyan újdonságokat mutattak volna nekünk, amitől a pofánk leszakad. Igaz, az idei év kétségtelenül legfontosabb modelljét, az új Africa Twint már tavasszal leleplezték, így a puskaporuk egy részét már akkor ellőtték.

Távolról sincs vége, olvasson még

Megjött a retrósított MT-09

2015. november 17., 10:33 Módosítva: 2015.11.21 13:10
49

A Yamaha az utóbbi időben nagyon tolja a custom, vagy customnak tűnő, de sorozatgyártású motorokhoz kapcsolódó projekteket. Ezek közé tartozik a Fasters Sons filozófia is, amely lényegében a régi modellek tiszteletét, azokhoz való visszanyúlást és az újítások felé való nyitottságot ötvözi – legalábbis valami ilyesmiről beszélnek a gyáriak. Ennek a jegyében született meg például az az XSR700 is, amelyet néhány napja teszteltünk.

Távolról sincs vége, olvasson még

Feketére vált a Ducati

2015. november 16., 18:40 Módosítva: 2015.11.19 16:03
37

Megtartotta a 2016-os évre szánt újdonságokat áttekintő sajtótájékoztatót a Ducati. Claudio Domenicali vezérigazgató a modellek bemutatása előtt megemlékezett a pénteki párizsi terrorcselekmények áldozatairól. Ezt követően belecsapott a lecsóba, és elég pörgősen rántotta le a leplet az új modellekről.

Távolról sincs vége, olvasson még

Jobb, mint a Ducati

2015. november 16., 16:00 Módosítva: 2015.11.18 17:36
3

A versenysport körül nyüzsgő Pierobon már régóta foglalkozik a Ducatik jobbá tételével. Korábban már készítettek térhálós vázat a 1199 és 899 Panigaléhoz, és mutattak már be több, Ducati blokkos pálya- és utcai motort is.

Távolról sincs vége, olvasson még

A Piaggio nem győzi kivárni

2015. november 16., 12:10 Módosítva: 2015.11.19 07:45
13

Az elmúlt években már több olasz gyártótól is megszoktuk, hogy nem bírják kivárni a milánói motorszalon megnyitását, és idő előtt szivárogtatnak – akarva vagy akaratlanul nyilvánosságra hoznak ezt-azt az újdonságokról. Most a Piaggio-csoportnál gyengültek el, és tárták a közönség elé, hogy mivel is készülnek. Mindennek persze egyelőre csak kedvcsináló jellege van, igyekeznek felhívni a figyelmet magukra az EICMA előtt.

Távolról sincs vége, olvasson még

Egy Multistrada, ami mindenhol elmegy?

2015. november 16., 00:00 Módosítva: 2015.11.21 08:02
8

A Ducati egy minden új modellt áttekintő sajtótájékoztatóval kezdte az idei milánói EICMA motorkiállítást. Claudio Domenicali vezérigazgató két Multistradát is megmutatott a közönségnek: az 1200 Endurót és az 1200 Pikes Peaket.

Távolról sincs vége, olvasson még